33340. lajstromszámú szabadalom • Túlhevítő forraló csöves kazánokhoz
— 2 — párhuzamosan álló (p) karmantyújába torkollanak be. A gőztúlhevítő csövek tehát nem közvetlenül, hanem a (p) karmantyú közvetítésével torkollanak a gőzszekrénybe és eme karmantyúba vannak tömítve beszerelve, a túlhevítő csövek visszahajlított (h2 ra ) végeivel kapcsolt (p) karmantyút pedig egy rézből készült tömítőgyűrű esetleges közbehelyezése mellett a füstszekrény falán megerősített csavarorsók és (m) csavarházak segélyével szereljük föl. Mint az a mondottakból kitűnik, az (m) csavarházak szabadon fekszenek és a füstszekrény ajtaján egyenként hozzáférhetők, könnyen oldhatók és utánhúzhatók. A 3. ábrán a gőztúlhevitőcsövek (h1 és r1 ) végeinek szög alatt történt legörbítése látható. A 3a. ábra egy módosított foganatosítási alakot ábrázol axonometrikus képben, mely szerint két egymás alatt elhelyezett tágasabb csőbe behúzott túlhevítőcsövek egymással lánczolatosan vannak összekötve, minek következtében két túlhevítőcsőnek csak egy karimája van és így a gőzszekrény, illetve gőzgyűjtő magassága is kisebb lehet. A szerkezeti magasságnak ily csökkentése igen fontos, mert a gőzkazán homlokfalán a lokomotivkazán alsó (s) túlhevítőcsövei miatt fölül csak korlátolt tér áll rendelkezésre, tehát a szerkesztőnek igen kell arra ügyelnie, hogy a karmantyúk magasságát csökkentse, ha több egymás alatt fekvő túlhevítőt akar elrendezni. Ezenkívül a túlhevítő csövek lánczolatos kapcsolása által eme karmantyúk számát is csökkentjük, mi az üzem és szerkezet egyszerűsítése szempontjából fontos. A 4. ábrán egy oly túlhevítőelem látható, melynél a (p) karmantyút csak egy csavarház szorítja a gőzszekrény falára. Ennél a túlhevítőelemnél két túlhevítőcső van egy forralócsőbe beszerelve, a gőz a (h2 ) csövön megy az (s1 ) forralócsííbe, mely (h2 ) cső a forralócső végén az (r») csőbe megy át és a forralócső mellső végéig jön lőre, hol ebből legelőnyösebben ki van vezetve, egy tágasabb (r4 ) hurkot képez, azután ismét vissza megy a forralócsőbe ennek másik végéig és itt az (r7 ) görbületet alkotva újból a forralócső mellső végéhez jut. Itt a cső a (h6 ) görbületet képezi, mely görbületen kívül a cső — mint az az 5. ábrán (h8 )-nál látható — kifelé is görbül, hogy azután mint (h9 ) cső egyenesen fölemelkedjék és az (r2 ) csővég útján a (p) karmantyúhoz csatlakozzék, mely természetesen ép úgy teljesen vissza van hajlítva, mint a (h2 ) csővég. Ugyanez az elrendezés elölnézetben az 5. ábrán látható, hol három egymást a rajzban részben födő csőelem van föltüntetve, míg a 6. ábra a megfelelő oldalnézet. Az 5. ábra szerint a (p) karmantyútól kiinduló és ehhez visszatérő (h3 r2 ) csővégek bizonyos távolságban vaunak egymástól, mely nagyobb, mint a csöveknek a forralócsőben fekvő részeinek egymástól való távolsága, nevezetesen akként van megválasztva, hogy a csövek között egy megerősítő csavart lehessen alkalmazni, mely elrendezés a megerősítő csavarok számának csökkentését teszi lehetővé. A csövek föntebb leírt alakítása és a csavarnak a csövek között való elrendezése következtében nemcsak a megerősítő csavarokhoz lehet jól hozzáférni, hanem a tágasabb forralócsövek is teljesen szabadon fekszenek és kényelmesen tisztíthatók. Minthogy lokomotivkazánoknál —• mint azt az 5. és 6. ábrán jeleztük is — rendszerint nem csak egy sor ily gőztúlhevítő elem lel alkalmazást, hanem több ily sor és minthogy a (v) füstkamarafal fölső részén aránylag kevés hely van, a túlhevítőelemek számának növelésénél arra kell gondolni, hogy a függélyes helyzetben levő karmantyúk, melyekbe a túlhevítőcsövek viszszahajlított (h2 és r2 ) végei betorkollanak, lehetőleg kevés helyet foglaljanak el. Épen mert eddig elég kis térigényű szerkezeteket nem sikerült előállítani, szokták a csövek végeit vízszintes falakhoz kapcsolni, bár ez a csőkötések hozzáférhetőségét csökkentette. Ugyanennek a berendezésuek egy további
