29167. lajstromszámú szabadalom • Önmagában zárt armatura tekercseléssel ellátott aszinkron váltóáramú mótor, illetve gerjesztő

zárt armatúrát poluskerékkel helyettesítenők). A nyugvó rész gerjesztő áramai, melyek a mágneses teret létesítik, váltakozó áramok, teljes periódus számmal és ennélfogva nem felelnek meg a szükséges térgerjesztésnek, mint az egyenáramnál vagy alacsony periodusszámú váltakozó áramnál, hanem jelentékenyen nagyobbak. Ismeretes, hogy olyan áramkörökben, melyekben a váltakozások száma nagy, jelentékeny úgynevezett ellenelektromos erő lép föl és a mágnesező áramot azon kicsiny maradéktag létesíti, mely a kapocsfeszültség és ezen ellenelektromótoros erő közti különbségből áll. Innen ered ezen áramok ismeretes nagy fázisoltolódása a feszültséghez képest. Ellenben ezen áramok azon munkája, mely a rézben tényleg meleggé alakul át, igen csekély. Rendszerint látszólagos értékének még jóval 1%-a alatt marad. Mindezen hátrányokat elkerülhetjük, ha a forgó mágneses teret nem a nyugvó részben, hanem a rövidre zárt armatúrában közvetlenül létesítjük. A rövidre zárt szekunder armatúrában, a (B) forgórészben, nem keletkezik ellenelektromótoros erő, vagy csakis igen alárendelt mértékben. A mágneses tér váltakozásainak száma itt igen kicsiny és közvetlenül a mótor visszamaradása által van megadva. Az armatúra ismeretes módon a forgó mágneses térrel forog és sebessége a forgó mágneses tér sebességétől csak igen csekély értékkel különbözik, a mely a visszamaradásnak felel meg és épen elégséges, hogy az armatúrában a forgáshoz szükséges áramokat gerjessze. Ennélfogva a nyugvó rész nagy elektromotoros erejével szemben a forgó rész elektromotoros ereje igen kicsiny és épen födi a gerjesztett rövidre zárt áramoknak a rézben meleggé átalakult ohmikus veszteségét. Ha már most a közös forgó mágneses tér létesítéséhez szükséges mágnesező áramokat nem a primer armatúrán, hanem a szekunder armatúrán vezetjük át, úgy a kellemetlen ellenelektromótoros erő elkerülhető, mely a mágnesező áramokkal szemben a nyugvó részben ellenállást fejtett ki. Az egész feszültség, mely a mágnesező áramokhoz szükséges azon kis értékre csökken, mely a rézben föllépő ohmikus veszteségek födözésére szükséges. A föladat csupán csak az, hogy az áramokat a forgó résznek maguk között zárt tekercseléseibe vezessük, és pedig úgy, hogy azok iránya és fázisa az álló rész kiegyenlítendő mágnesező áramának irányával és fázisával teljesen megegyezzék. Ezt itt a legegyszerűbb módon akképen foganatosítjuk, hogy mint az a rajzból látható, három (b b b) kefét alkalmazunk, melyek az armatúra (K) zárógyűrűjén csúsznak és melyeknek helyzete a nyugvó részhez képest úgy van szabályozva, hogy a bevezetett áramok az armatúrában pontosan ugyanazon irányt veszik föl, mint a mely iránnyal a nyugvó rész mágnesező áramai birtak. Ezen áramok feszültségének csak igen kicsinynek kell lenni, (még akkor is, ha föltesszük, hogy a nyugvó és forgó részen kb. egyenlő számú tekercsek vannak) és a nyugvó résznek néhány tekercséből vezethetők el. Ekkor a nagy periodusszámú (primer armatúra) áram alacsony periodusszámu (rövidzárlatú armatúra) árammá alakittatik át, ezen átalakításhoz azonban nincs a közönséges értelemben vett kommutátorra szükségünk, hanem az átalakítás folytonos gyűrű segélyével történik, mint az a sémáitan föl van tüntetve. Altalánosságban nem fogunk ugyan úgynevezett ketreczes armatúrát alkalmazni, mert az áramok a kefék alatt igen nagyok lennének, ellenben pl. tekercselt armatúrát zárhatunk olyan gyűrű segélyével melynek ellenállása a tekercselés ellenállásával bizonyos arányban áll. A hatásfokra ez nincs nagy jelentőséggel. Egyrészt a veszteségek ezen gyűrűben csak csekélyebb, másodszor azonban a veszteségeket a tekercselésben csökkenthetjük az által, hogy a hornyokat mélyebbre készítjük és az armatúrára valamivel több rezet helyezünk. Ennek következtében valamivel nagj'obb szóródás nem bír jelentőséggel, minthogy jelen elrendezéssel az áramfázis eltolódását megszüntettük. Különben, mint