28995. lajstromszámú szabadalom • Újítások légnyomású fékszerkezetek fékező szelepén
Rátérve most már legelőször az 1. ábra ismertetésére, a szerkezet áll egy fölső (1) tokszakaszból, egy alsó (2) és egy középső (3) tokszakaszból, hol a (2) és (3) szakaszok között (4), míg az (1) és (3) szakaszok között (14) tömítés foglal helyet. A forgatható (5) szeleptest a (6) szelepfészekkel működik együtt, mely utóbbi a tok (3) szakaszának részét képezi és a szeleptest egy központos csappal van fölszerelve, mely a szelepfészeknek megfelelő fúratába illeszkedik, hogy így az utóbbival szemben központosán megtartassék. A (8) tengelynek fölső végéhez (7) fogantyú van kapcsolva, mely áthatol a toknak (1) szakaszán, míg a tengelynek alsó vége közelében (9) tárcsa s ennek alsó oldalán egy letompított (10) csap foglal helyet, mely beleilleszkedik az (5) szeleptest fölső oidalán kiképezett, hasítékszerű (11) vezetékbe. E vezeték alakja a 6. ábrán van föltű ntetve és mint látható, egyik végénél szélesebbre van készítve, mint a másiknál, úgy hogy a megfelelően alakított (10) csap csakis akkor hatolhat be a vezetékbe, ha a szelep rendes állását foglalja el. Egy a (7) fogantyúval kapcsolatban álló, rúgó által befelé szorított (12) csap az (1) tokszakasznak (13) pereméhez támaszkodik, mely perem több kiugrással vagy kimetszéssel van ellátva, azon czélból, hogy a (7) fogantyú a fékszerkezet működtetése alkalmával különböző állásokban legyen rögzíthető. E kiugrások vagy kimetszések az ábrákon nincsenek föltüntetve, mivel azok általánosan szokásosak és ismeretesek. Egy alkalmas (17) karmantyú a toknak közvetetlenül a főtartányhoz vagy légszivattyúhoz való kapcsolására, míg egy hasonló (18) karmantyú vagy vezeték a fékszerkezet fővezetékével való közvetetten összekötésre szolgál. Egyszerűség kedvéért szintén (18)czal van megjelölve az ábrákon a toknak azon vájata vagy kamrája is, mely rendesen a fővezetékkel szemben nyitva áll. Az (51 és 52) csőágakon a manométerek rendezhetők el. Az alkalmas (22) kamrában egy (19) dugattyú működik, mely a légnyomású fékszerkezeteknél általában kiegyenlítő dugattyúnak neveztetik. E dugattyú (20) rúddal van fölszerelve s ennek alsó végéhez egy (21) szelep csatlakozik, mely a szabadba vezető (23) csatornát vagy nyílást ellenőrzi. Az említett (22) kamra a dugattyú fölött a (24) csatorna révén egy (25) csatornával áll összeköttetésben (3. ábra), hol az utóbbi a légnyomású fékszerkezeteknél jól ismert s az ábrákon föl nem tüntetett segédlégtartányhoz vezet. Ezöszszeköttetés czélja tisztán csakis az, hogy általa a (22) kamra dugattyú fölötti szakaszának befogadó képessége növeltessék. Áttérve most már az 5. és 6. ábrákra, az (5) szeleptest (27) kimetszéssel vagy nyílással bír, mely a 6. ábrán telt vonalakkal van kihúzva, míg alsó vagy támaszkodó oldalán (29 37 és 40) vájatokkal vagy bemélyítésekkel van ellátva. A (40) vájat tulajdonképen a (29) vájatnak részét képezi, azonban külön képeztetik ki és csak egy igen szűk csatornán át közlekedik az utóbbival, mint ez a 6. ábrán jól kivehető, mely elrendezés az alábbiakban lesz czéljára nézve közelebbről megmagyarázva. Az 5. ábra a szelepfészek fölülnézete, melyen az (5) szeleptest működik. E szeleptest egy széles (30) nyílással bír, mely közvetetlenül a fékszerkezet fővezetékéhez nyílik. A (33) nyílás lefelé s a tokból kivezet; egy másik (35) csatorna a toknak ugyanazon oldalától a fővezetékkel közlekedő (18) kamrához vezet; egy másik hasonló (43) csatorna a szelepfészektől a toknak jobbfelőli külső oldalához nyúl; ismét egy másik csatorna, mely (44)-gyel van jelölve, atoknak szintén ugyanazon oldalától visszavezet a fővezetékhez csatlakozó (18) kamrába. Mind e csatornák az 5. ábrán pontozott vonalakkal vannak föltüntetve. A (42) nyílás a szelepfészket a fékszerkezet fővezetékéhez csatlakozó (18) kamrával köti össze. Egy másik (90) nyílás a szelepfészektől közvetetlenül a kiegyenlítő dugattyú (22) kamrájának fölső szakaszához vezet. Ismét egy másik széles (39) kibocsátó nyílás a szelepfészektől lefelé és innen a tokon keresztül a szabadba vezet, mint ez az ábrán pontozott vonalakkal meg van jelölve. Egy