28864. lajstromszámú szabadalom • Hajócsavarszárny megerősítés
9—12. ábrák a csavarszárnyak megerősítésének további kiviteli alakjai kereszt-és hosszmetszetben, végre 13—16. ábrák a szárnyak megerősítésére szolgáló üreges gömbszegmentek illeszkedő hézagainak néhány alkalmas keresztmetszetét mutatják. A találmány alapgondolata abban áll, hogy a csavarszárnyak talpukkal egy gömbalakú agyon üreges gömbszegmensek között rögzíttetnek, mely utóbbiak belső fölületükkel, a tengely végén való oldalirányú elforgás ellenében a szokott módon biztosított gömbalakú agyon eltolhatók és arra, az összeállított üreges gömbszegmensek külső gömbfelületeinek megfelelően gömbalakra kiesztergályozott két szorító tárcsa segélyével külön csavaranya, vagy az egész csavarpropeller megerősítésére szolgáló fő csavaranya meghúzásával erősen rászoríthatok. A csavarszárnyak e mellett a gömbalakú agyba talpukon elrendezett csap segélyével be lehetnek eresztve, vagy pedig a gömbalakú agy alkalmas csapjain függélyes, illetőleg a gömbalakú agy középpontja felé konvergáló középtengelyük körül forgathatók lehetnek, hogy elforgatásuk által menetmagasságuk tekintetében elállíthatok legyenek, miközben a szárnyak közé illesztett üreges gömbsZiegmensek vagy kalották, kölcsönös eltolódásuk folytán a csavarszárnyak ezen forgását követik. Az 1—4. ábrákon föltüntetett megerősítés a következő berendezéssel bír: A csavar agya a szokott módon kúposán átfúrt és oldalirányú elforgás ellenében a (w) tengelyvégen lapos ékkel biztosított gömbalakú (a) agyból áll, melyre (b) üreges gömbszegmensek vannak belső gömbfölületükkel pontosan ráillesztve. Ezen (b) szegmensek számát czélszerű, a mint az gyakorlati kísérletekkel megállapíttatott, a szárnyak számának kétszeresére választani, tehát itt nyolezra. Ezen szegmensek egymással egyenlő alakúak és alakjuk részben az (f) csavarszárnyak keresztmetszetétől függ. A (b) üreges gömbszegmenseket a (w) tengely irányában két tálszerűen alkotott (k k) szorító tárcsa foglalja össze; ez utóbbiak ugyanis annyira előre nyúlnak a (b) szegmensek fölött, a mennyire ezt a beillesztett (f) csavarszárnyak megengedik, mi mellett lényeges követelmény, hogy a (k k) szorító tárcsák belső nyomó fölületei pontosan érintkezzenek a (b) szegmensek külső fölületével. A (k k) tárcsák furata a (w) tengelyvég kúpos alkotásának megfelelően kúpos és ezen tárcsák ép úgy, mint az (a) agy oldalirányú elforgás ellenében a (w) tengelyvégen lapos ékkel biztosíthatók. Egy (h) alátétlemez szolgál az egész, így összeállított agy elzárására, úgy hogy a csavarszárnyak megerősítésére szolgáló alkatrészek a (v) fő csavaranya hatása alatt szorosan összeszoríthatok, miközben az egész agy, illetőleg ennek mellső (k) szorító tárcsája a (w) tengelyvég (i) karimájához szoríttatik. A (h) alátétlemezt a (w) tengelyvégen való oldalirányú elforgás ellenében szintén lapos ékkel lehet biztosítani. Az (f) csavarszárnyak a (w) tengelyvég hosszirányára merőleges, illetőleg az (a) agygömb középpontja felé konvergáló középtengelyükben az (a) agyban lévő (c) csapok körül elforgathatok. E (c) csapok úgy az (a) agyban, mint a szárnytalpak alsó oldalán lehetnek megerősítve. A szárnytalpak alsó fölülete pontosan megfelel az (a) agy gömbalakjának és minden részén szorosan és pontosan ráfekszik ez utóbbira. Az (f) szárnyak talpa oldalt (e e) megerősítő peremekkel van ellátva, melyeket a hozzájuk csatlakozó (b) üreges gömbszegmensek betakarnak. Az 1—4. ábrákon látható csavarpropeller összeállítása a rajzból könnyen kivehető és a következő: Mindenekelőtt a mellső (k) szorító tárcsát rátoljuk a (w) tengelyvégre az (i) karimáig, mire az (a) agyat dugjuk rá. Azután az (f) szárnyakat talpukkal az (a) agyra illesztjük, az egyes (b) üreges gömbszegmenseket az (f) szárnyak között szintén ráhelyezzük az (a) agyra, mire a