28299. lajstromszámú szabadalom • A haladó vonatról elállítható váltó
— 2 -tengely, fölső végén egy (e) nyúlványt hord, legczélszerűbben nyíl alakjában, míg a (d) tengely alsó részén egy (f) tárcsaszegment van elrendezve, melynek alakja a 4. ábrán tisztán látható. Az (f) tárcsaszegment fölülete az egyik oldalon (g)-nél teljesen lapos és vékony, azután görbe vonalban fölemelkedik a (h) pontig, mire hirtelen leesik az (i) fölületre, mely azonban még magasabban van, mint az ellenkező (g) oldal. E tengelyen kívül ugyanazon szekrényben még egy (k) elreteszelő peczek van elrendezve, mely egy az (f) szegment fölületére támaszkodó (1) nyúlvánnyal bír. Világos ebből, hogy ha az (f) szegment (d) tengelyével együtt elfordul, az (1) nyúlvány és vele a (k) elreteszelő peczek az (f) szegment görbevonalú fölülete következtében megemelkedik és végül az (i) fölületre leesik. A (k) peczek egy a vágány felé néző második (m) nyúlvánnyal is bír, mely a (k) peczek megemelésére szolgál, még pedig egy a vonaton elrendezett ékalakú ütköző közvetítésével, melyről alább lesz szó. Az (f) szegmenten, ennek oldalvagy alsó lapján, szög segélyével, vagy egyéb módon van megerősítve a (c) láncz, mely — mint már említtetett — egyrészt a két (n) és (o) sínnyelvvel, másrészt az (a) súllyal van összekötve, úgy hogy az (f) szegment forgatása alkalmával a (c) láncz a 2. ábrán látható módon meghúzatik és a sínnyelvek elállítását idézi elő. Hogy már most a leírt váltóállító szerkezetet a vonatról lehessen működtetni, a vonat elején, tehát például a lokomotivon, egy ferde (p) ütköző lemez van elrendezve, melyet a vonatvezető előre vagy hátra tolhat. Ha a mellékvágányra kell letérni, a vonatvezető a ferde (p) lemezt kifelé tolja, mikor is ez a vonatnak a nyíl irányában való tovahaladása közben a (d) tengelybe, illetőleg ennek (e) nyúlványába ütődik és a (d) tengelynek az (f) szegmenttel együtt az 1. ábrán rajzolt helyzetből a 2. ábrán látható helyzetbe való elforgatását eredményezi. Ez által mindenekelőtt az (n) és (o) sínnyelvek a kivánt módon elállíttatnak és egyszersmind a (k) peczek (1) nyúlványa fölcsúszik az (f) szegment görbevonalú fölületén és annak legmagasabb (h) pontját elérve, az egyenes (i) fölületre leesik. A sínnyelvek, úgyszintén az (f) szegment állandóan az (a) súly hatása alatt állanak. Miután az (1) nyúlvány most az (f) szegment (h) kiugrása mögé jutott, a szegmentnek és ezzel a sínnyelveknek visszaforgása most meg van gátolva. Miután azonban — a mint ez a bevezetésben említve lett — a sínnyelveknek normális állásukban mindig úgy kell állniok, hogy a fővágány ne legyen elzárva, a vonat tovahaladása után a lokomotív által eszközölt elállítást és elreteszelést ismét meg kell szüntetni. Ez a vonat végén elrendezett ékalakú (q) ütköző segélyével történik, mely a vonat tovahaladása közben a (k) elreteszelő peczek (m) nyúlványával jön érintkezésbe és alája nyúlik, miközben a (k) peczek a (q) ütköző ékalakú fölülete következtében fölemelkedik, mikor is az (f) szegment az (a) súly hatása alatt akadálytalanul visszaforoghat. Az ékalakú (q) ütköző oly hosszúra van szabva, hogy az (m) nyúlvány és vele a (k) peczek annyira megemelkedjék, hogy az (f) szegment visszaforgása tényleg bekövetkezhessék, mire a (q) ütköző elhaladása után a (k) peczek saját súlya alatt az (a) súly hatása következtében visszafordult (f) szegment (g) fölületére esik le. Szükséges továbbá, hogy a (k) peczek (m) nyúlványa olyan állást fog. laljon el, hogy a vonatnak a fővágányon haladása alkalmával, a vonat hátulsó végén elrendezett ékalakú (q) ütköző ne gyakorolhasson reá hatást, hanem mindig csak | akkor jöjjön létre a leírt hatás, haaváltó! nak a mellékvágányra való letéréshez szükséges átállítása megtörtént. Ezt az által érjük el, hogy az (f) szegment egyik oldalát (g)-nél alacsonyabbra készítjük, mint a milyen az (i) rész, melyre a (k) peczek az elreteszelés után támaszkodik. Ha tehát a (k) csap az 1. ábrában föltüntetett normális helyzetében van, oly mély helyzetet foglal el, hogy a vonat hátulsó végén elrendezett ékalakú (q) ütköző akadálytalanul elhaladhat fölötte, míg az elre-