28152. lajstromszámú szabadalom • Újítások elektromos áramszaggatókon

eltávozik s következőleg a széntömbök szükség esetén bármikor kicserélhetők és újakkal helyettesíthetők, a nélkül, hogy szikraképződéstől kellene tartani. A (10) kefe, mint ez az 1. és 2. ábrákon látható, czészerűen úgy rendeztetik el, hogy rúgó segélyével állandóan hozzászoríttatik a (7) peremhez és midőn a kefe a (8) nyelv­vel kerül szemközt, az elektromos áramot az illető (9) széntömbön áthaladván, meg­szakítja, majd ismét kontaktust képez a (8) nyelvvel szomszédos (7) peremrész közvetí­tésével. (11) egy emeltyű, mely az (1) szek­rényben a (12) csap körűi lengethető, az említett csapra fölhúzott tekercsrúgó által állandóan befelé szoríttatik a (4) tárcsához és belső oldalán (13) kontaktuslemezekkel vagy lamellákkal van fölszerelve. Ez emeltyű továbbá (14) fogantyúval bir, mely az (1) szekrényből előnyúl és segélyével az emlí­tett emeltyű tetszőlegesen beállítható. A fo­gantyúnak belső szakaszán szintén egy tekercsrúgó foglal helyet, mely az emel­tyűnek állandóan befelé való szorítására szolgál. A (11) emeltyűn (15 és 16) kon­taktusok vannak elrendezve, melyek össze­működnek a (17), illetőleg (18) sarkakkal. Rátérve most már a 11. ábrára, (19) az árambevezető és (20) az elektromos áram visszavezetésére szolgáló sodrony. A (19) sodrony a (21) sodrony közvetítésével kap­csolatban áll a (17) lemezzel. Midőn a (11) emeltyű legbelső, illetőleg legfölső állásába van forgatva (1. ábra), a rajta elrendezett (15 és 16) kontaktusoknak egyike sem érint­kezhetik a (17) lemezzel vagy sarokkal s ennek következtében a készüléken nem ha­tolhat elektromos áram keresztül. Azonban az emeltyűnek legelső elforgatására, — mint ez a 11. ábrán pontozott vonalakkal föl van tüntetve, — a (15) kontaktus érintke­zésbe lép a (17) lemezzel és ennek követ­keztében a hozzávezetésre rendelt sodrony­ból a (22) vezetéken és a (2) motoron át áram halad a visszavezetésre szolgáló (20) sodronyhoz, minek következtében a (2) mó tor forgásba jön s vele együtt forogni kezd a megszaggató (4) tárcsa is. Megjegyzendő, hogy a (15) kontaktus a (11) emeltyűvel szemben szigetelve van, úgy hogy az utób­bin magán, a (17) lemezzel való föntebb említett kontaktus alkalmával, nem halad­hat áram keresztül. Midőn a (11) emeltyű ismét kiljebb vagy lejebb forgattatik, a rajta lévő (16) kontaktus szintén érintkezik a (17) lemezzel, mely állás a 11. ábrán telt vonalakkal van megrajzolva és ez alkalom­mal az elektromos áram a (11) emeltyűn át az ennek alsó oldalán alkalmazott kon­taktuslemezekhez vagy lamellákhoz és ezek­től a (6) kontaktusfölűletekhez halad. Mivel pedig, mint a hivatkozott ábrán látható, a (11) emeltyű forgáspontjánál lévő végénél érintkezhetik ezen állása mellett a (6) kon­taktusfölűleteknek egyikével, könnyen be­látható, hogy ekkor az elektromos áram az áramszaggató tárcsán keresztül a (10) ke­féhez és a (23) vezetéken át a (24) motor­hoz fut, mely utóbbit megkülönböztetés végett hajtómotornak fogunk nevezni, és innen, a (25) vezetéken át, a visszavezető (20) sodronyhoz halad. Mivel pedig az áram­szaggató tárcsa forgásban van, könnyen belátható, hogy a (6) kontaktusmezők egy­másután elhagyják a (11) emeltyűnek alsó oldalán alkalmazott kontaktuslamellákat és hogy megakadályoztassák a hajtómotor ára­mának e pontoknál való megszakítása, a találmány szerint a (10) kefét úgy állítjuk be, hogy ugyanekkor ez is eltávozzék a neki megfelelő (9) széntömbtől é3 így az árammegszalítást a széntömbökhöz helyez­zük át. Mivel a tárcsa forgását tovább folytatja, egy másik (6) kontaktusfölűlet hozatik a (11) emeltyűn alkalmazott lamel­lákkal érintkezésbe és ugyanekkor a (10) kefe is érintkezésbe lép a (7) peremmel, úgy hogy a hajtómotor áramköre ismét tel­jessé tétetik. Mint az előadottakból kitűnik, az árammegszakítások közötti időtartam hosszát a (11) emeltyű állása határozza meg. Midőn ez emeltyű a 11. ábrán teljes vonalakkal megrajzolt állásában van, mint látható, a (6) kontaktusmezők csakis akkor érintkez­hetnek az emeltyűn elrendezett lamellák­kal, midőn ezek a kontaktusmezők az emel­tyűnek forgási pontja alatt haladnak e! . Midőn az emeltyű tovább forgattatik kifelé,

Next

/
Thumbnails
Contents