28152. lajstromszámú szabadalom • Újítások elektromos áramszaggatókon

— 3 — illetőleg lefelé, azon álláshoz, mely a 11. ábrán pontozva van bemutatva, a megsza­kítások közötti időtartamnak hossza foko­zatosan rövidebbé tétetik, míg végűi, az emeltyűnek legmélyebb állásánál, a hajtó­motor áramköre egyáltalában nem szakítta­tik meg többé. A (11) emeltyűnek ez állá­sánál, mely gyakorlatilag egyenértékű azzal, mintha az említett emeltyű egy folytatóla­gos gyűrűvel állana kontaktusban, mivel a rajta alkalmazott kontaktuslamellák folyto­nosan szemközt állanak és érintkeznek a (6) kontaktusfölűleteknek valamelyikével és így könnyen belátható, hogy ez állás mel­lett a megszaggató tárcsa forgásának szük­ségessége tovább nem forog fönt, sőt in­kább, azon áram, mely ekkor már a (2) motor forgatására fölhasználtatnék, el lenne pazarolva, minden haszon nélkül. Éppen ezért, a találmány szerint még egy kiegé­szítő (18) helytálló kontaktust rendezünk el, mellyel a (16) kontaktus az emeltyűnek ezen legmélyebb állásánál érintkezik, úgy hogy az elektromos áram a röviden záró (27) sodronyon keresztül közvetetlenűl ve­zettetik a (10) keféhez. A (15) kontaktus ekkor érintkezésen kívül jön a (17) lemez zel szemben és így az áramszaggató tár­csának motorja kikapcsoltatik az áramkör­ből, minek következtében az említett tárcsa megszűnik forogni. Ez állás mellett folyto­nos (teljes erejű) áram vezettetik a (24) hajtó­motorhoz, míg az áramszaggató tárcsa for­gatására rendelt mótor ki van kapcsolva-Ha a (11) emeltyű fölfelé, illetőleg befelé forgattatik e végállásából, mindenek előtt a rövidre zárt áram szakíttatik meg és az áramszaggató tárcsát forgató mótor bekap­csoltatik. Midőn az emeltyű tovább is be­felé, illetőleg fölfelé forgattatik, a megsza­kítások közötti időtartam fokozatosan növe­kedik, úgy hogy kevesebb áram vezettetik a (24) hajtómotorhoz, míg végül az emeltyű eléri legfölső állását, midőn mind a (15), mind a (16) kontaktus érintkezésen kívül helyeztetik a (17) lemezzel szemben. E leg­fölső végállásnál mind az áramszaggató tárcsát forgató motornak, mind a hajtó­motornak áramköre meg van szakítva. A 12. ábrán a találmánybeli újításokkal ellátott áramszaggató alkalmazási tervének egy módosítása szemlélhető, hol (19a) a hozzávezető- és (20a) a visszavezető sod­rony. Ez elrendezésnél a (11) emeltyű két, (15a és 16a) kontaktussal van ellátva; azon­ban e tervezet szerint három, (17a, 17b és 18a) helytálló kontaktust alkalmazunk. Ezek közül az első a (15a) kontaktussal működik össze és legelőször vezet áramot a (2) motorhoz, midőn az emeltyű legfölsőbb végállásából lefelé forgattatik. Azon czélból, hogy e kis motornak áramköre zárassék, a helytálló (17c) sarok össze van kötve az áram hozzávezetésére rendelt sodronnyal és a (15a) kontaktus áthidalja a térközt az előbbi és a helytálló (17a) kontaktus között, mielőtt a szaggatott áram a (24) hajtómo­torhoz vezettetnék. A helytálló (17c) kon­taktus elhagyása után a (11) emeltyűnek (16a) kontaktusa érintkezésbe lép a (17b) lemezzel és a szaggatott áram, mely e be­rendezésnél a (10) kefénél lép be, a (11) emeltyűn és a (17b) lemezen át jut a hajtó­motorhoz és innen a visszavezető sodrony­hoz. Midőn a (11) emeltyű legalsó végállását foglalja el, a (15a) kontaktus elhagyja a (17a) lemezt és ez által a szaggató tárcsát forgató motornak áramkörét megszakítja, illetőleg kikapcsolja, de ugyanekkor a (16a) kontaktus érintkezésbe lép a (17 b ék 18a) helytálló kontaktusokkal és így az áram­megszaggató tárcsát rövidre zárja, úgy hog^ az áram megszaggatás nélkül vezettetik a hajtómotorhoz. Ha a találmány tárgyát a föntebbi tervek valamelyikének alapján akarnánk gyakor­latba venni, akkor meg kell jegyeznünk, hogy a 11. ábrán bemutatott elrendezésnél az árammegszaggató tárcsa forgatására ren­delt mótor, forgásának egész tartama alatt folytonosan teljes erejű árammal tápláltatik, míg ellenben a 12. ábrán látható elrende­zésnél a megszaggató tárcsát forgató mótor teljes árammal indíttatik ugyan forgásnak, azonban midőn a (15a) kontaktus a helyt­álló (17c) kontaktust elhagyta, a helyzet megváltozik és az áramszaggató tárcsának motorja szintén szaggatott áram segélyévé'

Next

/
Thumbnails
Contents