27683. lajstromszámú szabadalom • Szivartekercselő gép
metszetét mutatja, mi mellett a hengerek hajtására szolgáló láncz is látható; a 6. ábra a ragasztóanyag-tartány és az ennek nyomódugattyúját hajtó berendezés metszetét mutatja; a 7. ábra a ragasztóanyag-tartányt és a nyomódugattyú hajtó szerkezetét a födéllap elhagyásával fölülnézetben tünteti föl; a 8. ábra a gép födelén megerősített görbe darabokat ábrázolja, melyektől a ragasztóanyag-tartány dugattyúja a hajtást kapja, míg a 9. ábra a gépet tartó asztal és a főhajtótengely nézetét mutatja. A tekercselőhengereket tartó állvány falait (a al a2 és a3) jelöli, (b) a gép födelét, míg (c d e és f) a tekercselőhengereket (2. ábra) jelölik, mely hengerek a föltüntetett kiviteli alaknál három szakaszból állnak és egymás felé fordított fölületükkel egy oly teret határolnak, mely az előállítandó szivar alakjának megfelel. Három szakasz helyett mindegyik tekercselőhenger tetszés szerinti más számú szakasszal is bírhat, (cl dl el fl) a tekercselőhengerek hajtókerekeit jelölik, melyeket a középső hengerszakaszok képeznek vagy melyek ezen hengerszakaszokra vannak fölhelyezve, (g) és (gl) a gép oldalfalai között elrendezett orsókat jelölik, j melyek közül a (gl) orsó az (s) hajtóláncz vezetésére szolgál, (h hl h2 és h3) a hajtóláncz további vezető elemeit jelölik, (i) egy tengelyt jelöl (1. ábra), melyen a (b) födél forgathatóan van ágyazva. Ezen (i) tengelyt az (il i2) tárcsák tartják helyzetében, melyek átdugott peczkekkel vannak rögzítve, (j) a tekercselőhengerek csapágytárcsáit jelölik. A szivar hegyét képező berendezés két (k 1) tárcsából áll (1., 3. és 8. ábra), melyeknek egymás felé for- 1 dított fölülete oly alakkal bír, hogy a tár- • csák érintkezési pontján át vezetett sík metszési görbéje az előállítandó szivar hegyén át vezetett központos hosszmetszetnek felel meg. A (k) alakozó tárcsa egy (kl) hüvelyen ül, melynek vége egy (k2) kúpkereket tart. Ezen (kl) hüvelyen egy (11) tengely halad át, melyen az (1) alakozó • tárcsa ül és mely tengelynek az (1) tárcsával szsmben fekvő végén egy (12) kúpkerék van elrendezve. Ezen két (k2 12) kúpkereket egy közéjük helyezett, a rajzon föl nem tüntetett és a gép főtengelyéről hajtott kúpkerék ellenkező irányban forgásba hoz, miáltal a (k 1) tárcsák is ellenkező irányban forognak, a mi azt létesíti, hogy a dohánylevél helyesen helyeztetik a szivarhegyre, a nélkül, hogy a dohánytöltelék elcsavartatnék. A 3. ábrában a gép nyitva lecsapott (b) födéllel van föltüntetve, mely helyzetben a szivart a tekercselőhengerek szabaddá teszik. (a4) és (a5) csapokat jelöl (1. ábra), melyek az asztal hasítékaiba fogódznak, hogy a tekercselőszerkezet helyzetében biztosíttassék, a mi (24) kilincsek által (9. ábra) történik. A 4. ábra a (b) födelet és az utóbbi által tartott (c) tekercselőhengert külön mutatja. A (c) henger középső (cx) része a (cl) hajtókereket tartja és magát a hengert a (j) csapágylapok tartják. A tekercselőhenger (c2) és (c3) szakaszai hasonló csapágyakban nyugszanak és a középső résszel meghajlított (c4 és c5) kapcsolópeczkek által vannak összekötve, melyek szöge a hengerszakaszok hajlásának felel meg. Az 5. ábra a tekercselőhengerek keresztmetszetét tünteti föl, mi mellett a főhajtókerék és az (s) láncz egy része is látható, mely láncz pályája eredményvonallal van jelölve. Az (s) láncz által az összes tekercselőhengerek ugyanazon irányban vagy jobbra, vagy balra forgattatnak. A gép külső hatáz'olása ezen ábrában csak eredményvonalakkal van jelölve. (n) a ragasztóanyagot hozzávezető szerkezetet jelöli (6. és 7. ábra), (nl) a ragasztóanyag-tartányt és (n2) a dugattyút jelöli, mely a ragasztóanyagot az (n3) csövön át a (k) és (1) tárcsákhoz vezeti. Az (n2) dugattyú lazán ül az (nx) hajtótengelyen, melynek fölső vége csavarmenettel van ellátva és egy (n4) kézikereket tart. Az (nx) tengelynek csavarmenettel ellátott részét egy (n5) kettős fogaskerék