27486. lajstromszámú szabadalom • Vasúti blokkjelző berendezés
á blokkszakaszban való jelenléte a vonat mögött levő második blokkállomáson (az egyes blokkállomásokat összekötő drótvezetékek alkalmazása nélkül) jelentik. A blokkállomások födözése czéljából minden egyes vágánytelep számára egy második (segéd-) sarokfordító van alkalmazva, mely egy az illető blokkállomás mellett levő rövid sínszakaszokkal összekötött elektromágnes által hozatik működésbe, mely mágnest egy, az említett rövid sínszakaszokkal összekötött segédvágánytelep gerjeszt. A különböző sarokfordítók és egyéb áramkörváltoztatók (átkapcsolok) czélszerűen egy készülékben vannak egyesítve ; a jelen berendezésnél egy oly készülék van alkalmazva,, mely külön a gyakorlatban föllépő követelményeknek megfelelőleg van szerkesztve. Ezen készüléknek lényege abban áll, hogy a fővágánytelep teljes áramát a fővágánymágnes fegyverzetének zárására használjuk, azután az áram egy részét mellékzárlatban egy ellenkezőleg tekercselt tekercsen átvezetjük, mely az említett vágánymágnesben folytatólagos sarkokat létesít és hogy ezen folytatólagos sarkokkal szemben egy elektromágnesesen polarizált fegyverzetet rendezünk el, mi mellett ezen fegyverzet tekercse egy helyi realis-telepből nyer áramot, mely telep áramköre a fővágánymágnes fegyverzetének záródása folytán záródik. A polarizált fegyverzet tekercsének árama mindig ugyanabban az irányban halad, míg a vágánymágnes tekercsének árama irányát változtatja, a miből az következik, hogy az egyik esetben a vágánymágnes armatúráját zárja, a folytatólagos sarkok pedig az elektromágnesesen polarizált fegyverzet záródása ellen működik, míg a másik esetben a vágánymágnes fegyverzete záródik, a folytatólagos sarkok pedig a polarizált fegyverzetet rendkívül nagy erővel zárni igyekeznek. A polarizált fegyverzetek alkotják a jelzőtelepek számára való sarokfordítókat és áramkörváltoztatókat (kapcsolókat), ami ezen új készülék kiváló előnyét képezi. A mellékelt rajzokon a találmány tárgyát képező berendezés, egy vasúti vonalnak két törve feltüntetett teljes blokkszakaszával és a két szomszédos blokkszakasz egy részével kapcsolatban van sematikusan föltüntetve, mi mellett a három föltüntetett blokkállomás közül kettőben két, vonaton továbbított, jelzőkészülék jelzések vételére kész helyzetben van feltüntetve. Az 1. ábra a leghátsó blokkállomáson levő vágányfelszerelést mutatja; a 2. ábra a reális-állomáson levő vágányfölszerelést ábrázolja és annak módját mutatja, hogy a blokkszakaszok miként hoszszabbíthatók meg; a 3. és 4. ábra a közbenső és mellső blokkállomáson levő vágányfölszerelést mutatja, melynél az említett elkülönített jelzőszerkezetek az 5. ábrán föl tüntetett helyzetben levő vonatok által előidézett viszonyok között vannak; az 5. ábra, mely az 1—4. ábrák összeállítása és melynél a vágányfölszerelés legnagyobb része el van hagyva, két vonaton haladó készüléket mutat, a melyek közül a mellső «szabad» jelzést, a hátsó pedig «tilos» jelzést kapott ; a 6. ábra két szomszédos sínt összekötő elektromos sínkapcsolatot mutat vízszintes metszetben; a 7. ábra a sínkapcsoló egyik végének eltört távlati nézetét mutatja; a 8., 9. és 10. ábrák a sínkapcsoló végeinek megerősítési, illetve biztosítási módját mutatják távlati metszetekben; a 11. ábra egy helyi jelzőnek részbeni előlnézetét ábrázolja; a 12. ábra a 11. ábra 12 vonala szerinti függélyes metszete. (Ad) és (As) (5. ábra) két haladó, vagyis a vonaton elhelyezett jelzőkészüléket jelez, melyek egyike épen a széllső, másika a hátsó jelzőállomásnál foglal helyet. Mindegyik jelzőkészülék áll egy (E) világitótelepből, (El) és (E2) «tilos»-f illetve «szabad» ot jelző lámpákból; egy (E4) tekerccsel ellátott, elektromágnesesen polarizált (E2) fegyverzetből, egy felső (Eí>) és egy alsó (EO) kormányzó- vagy kapcsolómágnesből, — melyek minden áthaladott állomás helyi jelzés-ellenőrző telepe által oly módon be-