27311. lajstromszámú szabadalom • Költőgép
emelkedik, a fűtőgázok vagy a melegített levegő egy részét a szabad levegőbe bocsátja. A szabályozó készülék egy foganatosítási alakja az 1. és 2. ábrában látható. Ennél az előnyösen U-alakban meghajlított, két különböző hőtágulási együtthatóval biró fémből készült (m) kengyel szolgál a hőmérsékleti ingadozásoknak mechanikai mozgásokká való átalakítására. Az (m) kengyel egyik vége a szekrény fenekéhez van szilárdan megerősítve, mig másik vége szabadon mozog. A kengyelt alkotó fémek úgy vannak megválasztva, hogy hőmérséklet emelkedése alkalmával a kengyel szárai egymáshoz közeledtek ill. hogy a kengyel fölső szára lefelé mozog és az (n) rúd közvetítésével a forgathatólag ágyazott (o) emelő baloldali karját lehúzza, minek folytán az emelő másik karja emelkedik és az (f) fütőcső fölső nyílását lefödő (p) fedőt fölemeli, úgy hogy a meleg füstgázok egy része közvetlenül a szabadba távozik és fütő hatását nem érvényesíti Ha a költőtér ismét a kivánt hőmérsékletre hűlt le, úgy a (p) fedő újból lecsukódik. Világos, hogy ily módon egyensúlyi helyzetnek kell létrejönnie, mely egy bizonyos hőmérsékletnek felel meg. A thermostat által föntartott hőmérséklet az (n) rúd hoszszának egy állítócsavar segélyével való változtatása által állítható be. Ugyanis az (n) rúd nincsen szilárdan az (m) kengyelhez kapcsolva, hanem lazán megy át ennek egy furatán és alsó végén egy gombbal van ellátva, amelyet a kengyel rendes körülmények között nem érint. Ha azonban a költőtér belsejében a hőmérséklet a kellő magasságot elérte, úgy az (m) kengyel oly állapotban van, hogy az (n) rúd végén lévő gombot éppen érinti, miáltal a hőmérsékletlegkisebb emelkedése alkalmával már az (n) rúdat lehúzza. Világos tehát, hogy az (n) rúd hosszának változtatása vagyis az (n) rúd végén levő gombnak sülyesztése, vagy emelése folytán az (m) kengyel előbb, vagy utóbb fogja a gombot érinteni és ennek megfelelőleg a (p) szelepet nyitni, úgy hogy a hőmérséklet igen pontosan föntartható és beállítható. Ha a meleg levegő a tojásokat átjárta, így lassan távozik a készülék alsó részén alkalmazott és tolókák által szabályozható nagyságú (r) nyílásokon át. A készülék tetején a (q) hőszigetelő anyagból álló réteget alkalmazhatjuk. Ezen foganatosítási alaknál a készülék fűtött födelének sugárzó melegét használtuk és a fűtőlámpa a készülék belsejében volt elhelyezve. Lehetséges azonban a készüléket úgy szerkeszteni, hogy a lámpát a készüléken kivül helyezzük el és a lámpa által melegített levegőt áramoltatunk át a készüléken, természetesen egyenletesen elosztva és ugyancsak fölülről lefelé. Ezen megoldásnak egy foganatosítási alakját pl. a 3. ábra tünteti föl. Itt a lámpa (f) hengeréből a füstgázok a teljes vonallal kihúzott nyilak irányába haladva, az (f) hengert körülvevő (s) hengerbe jutnak és ennek alsó nyílásán keresztül a szabad levegőbe áramlanak. A fűtött (f) és (s) hengerek között elrendezett (t.) hengerben ellenben a szabadból beáramló levegő fölmelegíttetik és a pontozott nyilak irányában haladva, a készülékbe jut annélkül, hogy az égéstermékekkel érintkezett volna. A meleg levegő a költőtér fölső részén alkalmazott porózus anyagból, pl. gyapotból álló vastag (u) rétegen kénytelen átszűrődni, miáltal igen egyenletesen szétosztatik és igen egyenletesen és lassan áramlik lefelé a (b) keretre helyezett tojásokra, hogy részben a költőszekréuy fenekén alkalmazott és tolókával szabályozható (r) nyíláson távozzék, részben pedig a (v) csövön át a (t) térbe jutva újból fölmelegítessék és is:i;ét a készülékbe vezettessék, miáltal nagy fűtőanyag megtakarítás éretik el. Az (s) henger vastag hőszigetelő, előnyösen azbesztköpennyel van burkolva. A szabályozó készülék hasonló a fönt ismertetett thermostathoz, csupán abban tér el az előbbitől, hogy két végükön befogott ívalakú rugók hőtágulás folytán beálló alakváltozását használjuk föl a szabályozószelep mozgatására és hogy a szabályozószelep nem közvetlenül a fütőgázok áramlását, hanem a már melegített levegőét szabályozza. Némely esetben szükségesssé válhatik a