27311. lajstromszámú szabadalom • Költőgép

— 3 — a költőtérben levő levegőt nedvesebbé tenni, mely czélból az 5. ábrában föltüntetett (w) ^ teknőt ki- és betolhatóan rendezzük el. Az 5. ábrában föltüntetett foganatosítási alak kettős falakkal van ellátva, melyek között a költőtérből távozó levegő a nyilak irányában halad. Tudvalevőleg a költés alatt a tojásokat gyakrabban meg kell fordítani, amit pl. a (}. és 7. ábrában föltüntetett elrendezéssel igen egyszerűen és gyorsan végezhetünk. Ugyanis a tojásokat hordó (c) szita fölött az (x) háromszögkeresztmetszetű rudakból álló rostély van eltolhatóan elrendezve, mely rudak közé helyeztetnek a tojások. Ha ezen rostélyt már most a tojások maxi­mális körkerületének felével megegyező távolsággal toljuk el, úgy az összes tojások 180°-kal megfordulnak. A 3. ábrabeli elrendezésnél a tojások forgatását oly módon végezzük, hogy a (b) keret középső (y) léczéhez legközelebb eső sor tojást kiszedjük, miáltal a lejtősen el­rendezett (c) szitán lévő többi tojás legurul és szintén megfordul. A kiszedett tojásokat azután a legfölső sorba rakjuk vissza. A gép egyes részletei úgyszintén az össz­elrendezés is sokféleképen változhatnak anélkül, hogy a találmány lényege ez által érintve lenne. így pl. két vagy több költőkamrát épít­hetünk össze, úgy hogy a kamrák, vagy egymás fölé, vagy pedig egymás mellé jus­sanak, továbbá a fűtésre szolgáló lámpát is sokféleképen rendezhetjük el. A thermostat­| nál pedig a fémek helyett más alkalmas ( anyagot, pl. ebonitot és fát kombinálhatunk egymással és a hő hatására deformálódó szerkezet mozgását is tetszőleges más módon vihetjük át az ugyancsak tetszőleges szer­kezetű szelepre. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Költőgép, jellemezve az által, hogy a köl­tésre szolgáló meleg fölülről hat a tojá­sokra, továbbá, hogy a tojásokból fejlődő gázokat a költőkamra alsó részén át tá­vozó levegő magával viszi; végül, hogy a készülék fűtésére szolgáló hőforrás által fejlesztett égési termékek nem jut­nak a költőkamrába, hanem ezt köz­vetve fűtik és hogy a költőtérben ural­kodó hőmérséklet a környezet hőmérsék­letétől függetlenül egy alkalmas és beál­lítható thermostat segélyével állandó magasságon tartatik, mely hőmérséklet azonban a szükségnek megfelelőleg vál­toztatható. 2. Az 1. alatt igényelt költőgép foganatosí­tási alakja, jellemezve az által, hogy a hőforrás füstgázai a költőkamra kettős fedelét fűtik, úgy hogy a gázok a költő­tér belsejébe nem jutnak és a fedél sugárzó melege fölülről hat a tojásokra. 3. Az 1. alatt igényelt költőgép foganato­sítási alakja, jellemezve az által, hogy a fűtőkészülék egy a fűtőgázoktól elzárt térben levegőt melegít, mely teljesen egyenletesen szétosztva lassan bevezet­tetik a költőtérbe. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA8 HÉ8ZVÉN* TÁRSA8AC NYOMDÁJA 8UOA WTfc*

Next

/
Thumbnails
Contents