26919. lajstromszámú szabadalom • Berendezés hajóteher önműködő kirakására
- 2 — sonló van kiképezve, melyek megerősítésül is szolgálnak s a (3) orron (12) élek alakjában túlérnek, úgy hogy az árút erősen megragadják s annak fölszínét bizonyos mértékben föllazítják. A (1) lapát alakjára vonatkozólag megjegyzendő, hogy a (4) kengyel számára (13) csapokkal ellátott oldalai simák, minek következtében ezen kengyelcsapoknak nem kell a lapát fölületéből jobban kiállniok, mint a mennyire a kengyel ágyazása czéljából szükséges s másfelől a lapátnak az árú fölött való vontatása alkalmával nem képeznek lényeges akadályt. Továbbá megjegyzendő, hogy az(l) lapát (5) éle egyenes, úgy hogy a lapát a rakodó térben vontatás alkalmával tovamozgatható anélkül, hogy oldalt billenne. Az (5) él azonkívül még lefelé nyúló, a rajzon föl nem tüntetett fogakkal is ellátható, melyek fölbillentés alkalmával az alzatba kapaszkodnak, ahol ezen fogak a (11) bordák meghosszabbításai gyanánt is kiképezhetők. Végül még megjegyzendő, hogy a (2) alsó oldal vagy vontató föliilet dombor boltozása kevéssel az (5) élen túl kezdődik s a (3) orr felé fokozatosan növekedik. Az (1) lapát az egyik oldalán egy láncz beakasztása czéljából (14) horgokat tart s hátsó falán két vagy több görgőt tart (l.és 2. ábra), úgy hogy sík fölületen, például a rakodótér fenéklapján tovagördíthető. A (14) horgok egyetlenegy állítható horog által is helyettesíthetők. A (9) rakodótér vagy raktár (3. és 4. ábra) alsó sarkaihoz a (16) lánczok, kötelek vagy hasonlók egyik vége van erősítve, melyeknek fölső végei a rakodótér fölső széleihez erősíttetnek. A kirakodás megkezdése alkalmával a (16) lánczokra (18) görgők illesztetnek, melyek a rakodótér kiürítésének megfelelően a (16) lánczokon lejebb állíthatók. A (16) lánczok fölső végei levehetően erősíthetők meg, úgy hogy a rakadótérnek más-más pontjaihoz foglalhatók a mikor is az (1) lapát vontatására más-más támaszpontokat kapunk. Ily módon az árú önműködően üríttetik ki a rakodótér valamely tetszőleges helyéről s a rakodótérben levő munkának a már megtelt (1) lapátot csak le kell akasztania a (15) húzókötélről s a fölvonó kötélhez erősítenie. A (7) ütköző és (10) záró szög egy szánon elmozdíthatók (5. ábra) azon czélból, hogy a (4) kengyel a (2) vontató fölülethez képest kisebb vagy nagyobb szög alatt legyen beállítható. Nehéz áruk, például érezek kirakásánál czélszerü a kengyelt a (2) laphoz nagyobb szög alatt beállítani, hogy a lapát (3) orra az árut jobban megragadhassa. Az la—5a és 6. ábrákon egy módosítás van bemutatva, mely az ismertetett szerkezettől abban különbözik, hogy a (10) kilincs egy retesz által van helyettesítve, mely az (1) lapát falában be- és kitolható, míg belső végét egy (23) tok veszi körül, mely a lapát belső oldalán egy (151 ) csúszó lemezre van szögecselve s egy a reteszt kifelé nyomó (21) rugót és egy (181 ) lerézselt fejjel bíró (171 ) rúdat tartalmaz, mely lerézselt lapjával a (10) retesznek egy szintén rézsútos fölületére fekszik oly módon, hogy ez utóbbi az említett rúd kihúzása alkalmával befelé nyomatik. A (151 ) lemezen megerősített s szintén a (23) tokban elrendezett (20) rúgó a (171 ) rúdat ellenkező irányban törekszik elmozdítani, úgy hogy a (21) rúgó a reteszt kifelé mozgathatja, hogy a (4) kengyel az egyik oldalon rögzíthető legyen, miután a retesz külső, lerézselt lapja mellett elforgattatott. A (151 ) lemez a (17^1'úd számára vezetékekkel van ellátva, míg a (151 ) lemeznek oldalirányban való beállítására (25) hasítékok s az ebbe nyúló Í24) csavaranyákkal fölszerelt csavarok szolgálnak. A (10) retesz számára az (1) lapát falában (26) horony van kiképezve, mely a retesznek és a (7) ütköző csavarnak a (151 ) lemezzel együtt való beállítását lehetővé teszi. Mivel két retesz talál alkalmazást, vagyis az (1) lapát mindegyik oldalán egy-egy, a (171 ) rúdakat czélszerü egy közös (22) rúddal összekötni, úgy hogy a reteszek a (19) rézsútos lapok segélyével egyidejűleg huzatnak be azon czélból, hogy a (4) kengyel oldalt mozgattassák. A 7. ábrán az (I) lapát oldalára a (29) 1 rúd bevezetése czéljából egy (27) hüvely