26072. lajstromszámú szabadalom • Elektromos ellenállás

részecskék között szikrák csapnak át, melyek a levegőt iónosítják, úgy hogy a grafittömeg a tökéletlen kontaktus záródásának megindulása után az áramvezetésben alig vesz részt és majdnem kizárólag a levegő vezeti az áramot. Ily ellenállásoknál az ellenállás változása igen tetemes, pld. egy 33 ohmos ellenállás, mikor azon 150 volt állandó feszültségű áram folyt át, körülbelül 2 perez múlva már csak 2 ohm ellenállást gyakorolt az áram átmenetével szemben. Amint azonban ily ellenállásra erélyes lökéseket gyakorolunk, az ellenállás daczára annak, hogy áram megy' át, azonnal növekedni fog, de ismét eredeti értéke csökken, amint az áram azon tovább átfolyik. Ebből világosan kitűnik, hogy az ellenállás csökkenését nem az áram hőhatása, hanem kontaktust javító hatása idézi elő. Mihelyt az áramot megszakítjuk, az ellenállás ismét növekedik és 1—5 perez múlva rendesen eléri eredeti nagyságát, anélkül, hogy az ellenállásra mesterséges lökéseket kellene gyakorolnunk. Ha grafittömeg helyett fémport alkalmazunk, akkor ennek egyes részecskéi természetesen megolvadnak és a fémpor eredeti ellenállását a megrázás nélkül nem kaphatja vissza, daczára annak, hogy a fémpor ellenállása, mikor azon az áram először folyt át, hasonló módon változott meg, mint előbb a grafitporé. Minthogy azonban a szén nem olvadhat meg, az ellenállás a kikapcsolás után önmagától ismét megváltozik. Az a körülmény, hogy az ellenállás nem közvetlenül az áram megszakítása után, hanem körülbelül 1 perez múlva éri el eredeti nagyobb értékét, arra enged következtetni, hogy a levegő iónosíttatik és így vezetővé válik. Az áram hőhatása az ellenállást csak igen kis mértékben változtatja meg, amit az bizonyít, hogy az ellenállás az áram kikapcsolása után rövid idő múlva akkor is nagyobbá válik, ha a hőkisugárzást lehetőleg meggátoljuk. A poralakú ellenállási tömeg egész ellenállása, mint azt könnyen beláthatjuk, a vezető ellenállás, és az átmeneti ellenállások összegével egyenlő. Minthogy a vezetőellenállás az átmeneti ellenállásokhoz képest majdnem elenyésző, a hőhatás következtében az ellenállás sem változhatik meg. Az a körülmény, hogy a pozitív hőkoefficzienssel bíró fémpor is hasonlóképen hat, szintén bizonyítja az áram kontaktust javító hatását. Ezenkívül az ellenállás nagysága sem fog változni, amint az áramerősség állandóvá vált, minthogy az áram kontaktust javító hatása az áramerősség és nem az idő függvénye. Állandó áramerősségnél az ellenállás néhány másodpercz múlva állandó értéket vesz föl, de azonnal növekedni vagy kisebbedni kezd, amint az áramerősség kisebbedik vagy növekedik. Ilyen ellenállások motorok indító ellenállása gyanánt használva majdnem ideálisak, minthogy az ellenállás ugrásszerű változása lehetetlen. Minthogy a fém könnyen elpárolog, kontaktuslemezek gyanánt tömör szénlemezeket alkalmazunk, mert fémkontaktusok alkalmazásánál az előbb említett ellenállás változások föl nem léphetnek. A fejlődő fémgőzök ugyanis a szénrészecskéken bizonyos idő multával lecsapódnak, tehát a széntömeg ellenállása épp úgy mint a fémporé kisebbedni fog ugyan, de az ellenállás növekedése a por fölrázása nélkül lehetetlen. Ezért az ily ellenállásoknál nem czélszerű, ha a grafittömeg fémmel egyáltalában érintkezésbe jöhet, mert a grafit könnyen izzásba jöhet és esetleg oly magas hőmérsékletre is fölhevülhet, hogy a vasból, rézből vagy más hasonló fémből készült kontaktuslemezek megolvadnak, esetleg el is párolognak és így az áramnak a poralakú grafittömegre gyakorolt hatását létrejönni nem engedik. Hogy ezt a hátrányt elkerülhessük, a poralaku széntömeget a találmány szerint tömör és kemény szénlemezek között rendezzük el, melyek a hőnek lehetőleg tökéletes elvezetése czéljából külső oldalukon fémmel vannak burkolva. Hogy a fém- és szénlemezek között a hőt