26037. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés gázok sűrítésére
3 -kező gázra, hanem részben oly tárgyak hűtésére használta föl, melyeknek az eljáráshoz tulajdonkép semmi közük sem volt. Tehát nem használta föl az összes termelt hideget a hideg fölhalmozására. A Linde-féle, légköri levegő cseppfolyósítására szolgáló eljárás egy már tévesnek fölismert alapra van építve. Kitűnik ez a Linde-féle 88,825. sz. német birodalmi szabadalom leírásának 7. pontjából, mely következőleg hangzik: «Ha valamely gázt bizonyos nyomás alatt oly térbe hagyunk kiáramolni, melyben alacsonyabb nyomás uralkodik, a termodinamika törvényei szerint a kiáramlott gáz hőmérséke, miután a gáz ismét nyugalomba jött, ugyanaz marad, mint a kiáramlás előtt volt, míg csak a gáz a Mariotte és Gay-Lussac törvényeit pontosan követi.» Ezen következtetés főként az előbb említett 'Joule-féle kísérletekből vonatott le azon föltevés mellett, hogy a kiáramló gáz molekuláinak, még ha a szabadba vagy a külső levegővel szabadon közlekedő edénybe vezettetnek is, az útjokban álló tárgyakhoz és egymáshoz való ütközés és súrlódás következtében ugyanazon mértékben kell fölmelegedniük, a mily mértékben előbb meleget adtak ki, hogy az előttük kiáramló molekuláknak mozgási energiát kölcsönöz- j zenek, úgy hogy külső munka végzése következtében lehűlés nem léphet föl. Ha ezen következtetés helyes volna, akkor a hideg fölhalmozásának czéljára az ellenáram útja közben csakis a molekulákban föllépő belső munka következtében beálló lehűlés maradna fönn. Ezen esetet Linde tényleg fönnállónak tételezi föl, minek különös bizonyítékául azon körülményt kell tekintenünk, hogy fő szabadalmi igényében különösen hangsúlyozza, hogy a hőmérsék csökkenése csakis «belső munka» végzése folytán jöhet létre. A Linde-féle eljárásnak ezen föltevés szolgál alapul. Ha ezen föltevést helyesnek tételezhetnénk föl s ha továbbá a Joule-Thomsonféle kísérletek megbízhatóságában sem volna okunk kételkedni s az általuk ezen kísérletek alapján fölállított képlet tényleg korrekt volna, csakis akkor tekinthetnők azon föltételeket helyeseknek és czélszerűeknek, melyektől Linde szerint eljárásának teljesítő képessége függ. Ezen föltételek a Lindeféle német szabadalmi leírás szerint a következők : 1. Mivel a föntebbi képlet szerint a lehűlés egy atmoszféra-nyomáskülönbségnél csak körülbelül 1 /4 ° C.-t tesz ki, a csöppfolyósítási eljárás csak nagy (p2—pl) nyomáskülönbségek mellett foganatosítható. A tapasztalás azt mutatta, hogy csupán a veszteségek födözésére nagyobb (p2—pl) nyomáskülönbség kell, mint 20 atmoszféra. 2. Hogy ily nagy nyomáskülönbségek daczára a szükséges összenyomási munka, mértékelt határokon belül legyen tartható, a p2 : pl nyomásviszonyt lehetőleg kicsinyre kell vennünk. így pldául, ha p2 = 200 atm. és pl = 100 atm., akkor körülbelül 25° C lehűlést kapunk s a mellett csak anny munkát kell végeznünk, mely nem nagyobb annál, a mennyi a levegőnek 1 atm. nyomásról 2 atm. nyomásra való hozatalára szükséges. Ezen két tétel szerint az észszerű csöppfolyósítás czéljaira a magas kezdeti és magas végső nyomások, mint okvetlenül telje[ sítendő föltetelek lépnek föl s minél maga-i sabbra fokozhatok ezen nyomások, annál raczionálisabb lesz az eljárás segélyével végzett munka. így például a nyomásnak 200 atm.-ról 100-ra való csökkentésénél, mintegy 25° C. lehűléssel előnyösebb volna 400-ról 200-ra csökkenteni a nyomást, a mi körülbelül 50° C. lehűléssel jár, s még előnyösebb a 800—400 atm. nyomáskülönbség, melynél a lehűlés mintegy 100° C.-t tesz ki stb. Mivel a veszteségek egyszerű födözése maga 20 atm.-nál nagyobb (p2—pl) nyomáskülönbséget igényel, ezen nyomáskülönbség elérése s az összes (p2: pl) nyomásviszonyok között a legraczionálisabbnak, vagyis a legkisebbnek (2:1) megtartása végett a kezdeti nyomásnak 40 atm., a végső nyomásnak pedig 20 atm. alá soha sem szabad sülyednie. Az ezen eljárás által föltételezett magas nyomások azonban rendkívül gondosan ki-
