25495. lajstromszámú szabadalom • Forgó dugattyús erőgép
2. ábrán a 3. ábra C—D vonala szerinti metszetben, a 3. ábrán az 1. ábra E—F vonala szerinti keresztmetszetben van föltüntetve, míg a 4. ábrán a tok födele félig kívülről nézve, félig az 1. ábra G—H vonala szerint vett metszetben látható. A gép (a) tokjába a (b) dugattyú központosán van beágyazva oly módon, hogy a dugattyú és a tok belső fala között egy (c) gyűrűs csatorna marad fönn, mely egy, illetve több helyen egy vagy több tömítő rész által állandóan, a (b) dugattyúban sugárirányban vezetett (d) tolattyúk által pedig ideiglenesen meg van szakítva. Ezen tömítő részek a tok hosszanti hornyaiba ismert módon fektetett s a (c) csatornába kellő mélyen benyúló (f) hosszléczekből s az utóbbiakra erősített, bádogból készült (g) tömítő szalagokból állnak, melyek a (c) csatornát teljesen elzárják. Ezen (g) tömítő szalagokból a jelen találmány szerint mindkét oldalon rugalmas szalagok nyúlnak ki, melyek (m) végeikkel a tok megfelelő (h) kivágásaiba rugalmasan feküsznek be. Ezen nyúlványok rugalimassága azt eredményezi, hogy az (f g) tömítő részek állandóan és önműködően s tömítve simulnak a tömítendő dugattyúfölülethez s a kopás mérve szerint önműködően utánállíttatnak a nélkül, hogy az utánállítás alkalmával a tömítő szalagok végei helyüket megváltoztatnák, a menynyiben állandóan a tok belső falához vannak szorítva, úgy hogy a tolattyúk föl- és lefutási helyei mindig ugyanazon helyen maradnak, minek következtében a tolattyúk lökés nélküli föl- és lefutása mindenkor biztosítva van. A tömítő részek utánállításának biztosítása végett azok mögött a tok falában (k) rugók vannak elrendezve, melyek (i) csapszögek vagy dugattyúk útján gyakorolnak a tömítő részekre nyomást s feszültségük (q) csavarok segélyével szabályozható. A (d) tolattyúk, mint már említve volt, valamely nyomóközeg (sűrített folyadék, gáz vagy gőz) által szoríttatnak a tömítési fölületekhez. Ezen czélból az (n) dugattyútengely kellő hosszúságban (o) üreggel van ellátva, melybe a nyomóközeg ismeretes módon vezettetik. Az (o) üregbe kis (p) dugattyúk nyúlnak, melyek a tengely falában tömítéssel vezetve, másik végükkel a hozzájuk tartozó (d) tolattyúk hátsó oldalára feküsznek, úgy hogy a nyomóközeg bevezetése alkalmával ezen kis (p) dugattyúk közvetítésével az összes (d) tolattyúk egyenletesen szoríttatnak tömítési fölületeikhez. A tolattyúk visszatérő mozgásának megkönnyítése végett a tolattyúk egy vagy több helyen át vannak fúrva, hogy az adott pillanatban tehermentesíthetők legyenek. A nyomó dugattyúknak ezen elrendezése föltétlenül szükséges, mivel különben, ha a nyomóközeg közvetlenül hatna a tolat-ytyúk hátsó végére, a nyomóközeg atolatytyúk tömítettségének elkerülhetetlen csökkenése következtében a tolattyúk és ezek vezetékei között a munkacsatornába behatolna s ez által a gép hatásfokát erősen csökkentené. A nyomó dugattyúk alkalmazása által ellenben a nyomóközeg a munkacsatornától biztosan távol tartatik s szükség esetén dugattyúgyűrűk s hasonlók alkalmazása által a dugattyúk tömítése még tetszőlegesen fokozható. Eddigelé a tolattyúk sugárirányú mozgását meghatározó vezető fölület mindig körív-alakba volt kiképezve, s a vezető fölület végpontjai ezen körív és a tok furatának megfelelő kör metszéspontjai által voltak megadva, minek következtében a tolattyúk a hengerfölületről a vezető fölületre és megfordítva mindig lökéssel futottak át. A tolattyúknak lökésmentes föl-és lefutása azonban a vezető fölületnek oly alakját követeli meg, mely a tolatytyúknak (a visszatérő mozgás bevégeztéig sugárirányú s először egyenletesen gyorsuló, azután egyenletesen lassuló, ennek megtörténtével pedig) a tolattyú újbóli előrehaladásának bevégeztéig ismét egyenletesen gyorsuló s aztán újból egyenletesen lassuló mozgást kölcsönöz. Az ezen föltételnek megfelelő vezérgörbe jellemző vo-