25331. lajstromszámú szabadalom • Léggömb mely a szükséges hordképességet hosszú ideig megtartani képes

- 5 — Ha egy petyhüdt, léggömb gáztartalma, [ mely léggömb egyensúlyban van, ugyan- ' olyan hőfokú, mint a környező levegő, a léggömb fölszáll, ha a gáztartalma melegíttetik, míg hőfoka a külső levegőével egyenlő nem lesz, föltéve, hogy a gáz- és ballastsúlyok a fölszállás alatt változatlanok maradtak. Az «adiabatikus» hőfokcsökkenése valamely gáznak az emelkedés közben majdnem 1° C. minden 100 m.-re (ha a gáz elég száraz). A levegő hőfoka középértékben csak 0-50° C.-szal sülyed minden 100 m.-re 2000 m. magasságig, később pedig középértékben 0.54° C.-szal 1000 m. magasságig. így tehát ha a gázhoz ezen hőfokcsökkenések különbségének megfelelő melegmennyiséget juttatunk, a léggömböt tetszőleges niveaura emelhetjük, ha a gázburokban elegendő tér van a kiterjeszkedésre, mely utóbbi a csökkenő légnyomás folytán megy végbe. Miután azonban a gáz súlya folytonosan váltakozik, e szabály csak akkor érvényes, ha a gázveszteségeket folytonosan kompenzáljuk, ami könnyen, pl. folyékony ballast segélyével eszközölhető, melynek lefolyása pontosan szabályozható. Ha az utazást meg akarjuk hosszabbítani, vagy egyelőre ballastot akarunk megtakarítani, a gázveszteségek nagyobb vagy kisebb részét kompenzálhatjuk azáltal, hogy a gázburokba még több meleget vezetünk. '. A léggömb ekkor az egyensúlyi helyzetekben magasabb hőfokkal bír, mint a környező levegő. A tapasztalat folytán ismeretes, hogy a napsugárzás a közönséges léggömbökre a magasabb légrétegekben a gáz olyan hőfokát hozhatja létre, mely a külső levegő hőfokát körülbelül 50° C.-szal múlja föliil. A védősátorban lévő levegő tehát, ha a szelep zárva van, magas niveaukban ezen fokig fölhevíthető, de természetesen kevésbé az alacsonyabb niveaukban, ahol az «akti- j nometrikus külömbség» kisebb. Hogy ebből I mennyit közölhetünk a gáztömeggel, csak ! jövendő kísérletek vagy tapasztalatok által ; határozható meg. Ha az utazást még tovább akarjuk folytatni, mint ahogy ezt ilyen módon (a nap melegének fölhasználásával) tehetjük, a gázveszteségeket azáltal kompenzálhatjuk, hogy a gázt a kosárból tovább melegítjük. Ez oly módon történhetik, hogy egy második (a rajzokban föl nem tüntetett) gázáthatlan tömlő, mely alkalmas anyagból áll és épp úgy, mint a (j) légtömlő, a szükséges merevséggel bír, indul ki a léggömb fenekéből (közepétől néhány méterre) és nyúlik a kosárig, ahol (gázáthat)an csavaros zár segélyével) egy rézből készült kigyócső fölső végéhez csatlakozik, melynek alsó vége ugyanilyen módon, a (j) légtömlővel kapcsoltatik össze. E kigyócsövet valamely folyékony tüzelő anyaggal pl. petróleummal vagy alkohollal hevítjük, melynek lángját könnyen szabályozhatjuk, úgy hogy a gáznak a kívánt hőfokot adjuk, mely gáz a gázburok legalsó rétegéből a (j) légtömlőn keresztül a kigyócsőbe áramlik és onnan (a fölhevítés következtében) a másik tömlőn keresztül a gázburokba száll föl. A csövet vagy közvetlenül a láng által, vagy olaj- vagy vízfürdőben lehet melegíteni, mely fürdőt állandó és alkalmas hőfokon tartunk. Ily módon kompenzáljuk a gázveszteségeket, amíg a gáz hőfokát a szükséges mértékben növelhetjük. Később a tovább folytatott melegítés által csak azt eszközölhetjük, hogy a léggömb lassabban sülyed, mint különben. Az eső által való azon ideiglenes megterhelés, amit elkerülni nem lehet, könnyen kompenzálható fölhevítés által, míg a víz el nem párolog. Ha a védősátor szövetét gázáthatlanná tesszük, a gázburok melegveszteségek ellenében jobban lesz izolálva, mert a védősátorban foglalt melegebb levegő ekkor nem illanhat el a szövet pórusain keresztül ; a napsugárzás a védősátorra szintén nagy mértékben hozzájárul, hogy a gázburok lehűlését meggátolja. Ha a védősátor és a gázburok közti tért gázzal tölteni, vagy a gázveszteségeket