24037. lajstromszámú szabadalom • Újítások elektromos transzformátorokon

2 — Jelen találmány szerint a függélyes, egyenes, vékony vaspléhből előállított (a) szalagok, melyek az (a, b, c, d) lamelláit vaskeretek belső oldalait képezik, különféle szélességgel bírnak, úgy hogy közös középpont körüli egymásmellé való sorozásuknál, mint a 2. ábrán levő fölül nézetből kivehető^ szektorszerú vagy közelítőleg így alakított vasszalagokból való tuskókat vagy kötegeket képeznek, melyekből a legszélesebb szalagok egészen vagy majdnem a középpontig nyúlnak, míg a középtől oldalt eső szalagok fokozatosan keskenyednek. Az elrendezés továbbá olyan, hogy a szomszédos oldalak között vagy közülük egynéhány között és adott esetben a különböző szektorszerű tuskók vagy kötegek belső végei között is, melyek a primér és szekundér tekercsek által összefoglalt magnak közepét képezik, rések vagy terek szabadon maradnak. Az 1. és 2. ábrában minden szektorszerű tuskó (melyet a következőkben rövidség kedvéért (a)-val jelölünk), bizonyos számú egyenes vasszalagból vagy lamellából áll, melyek közül a középső a legszélesebb, míg a többi lamella fokozatosan keskenyedik, mi mellett a dimenziók úgy vannak választva, hogy a tuskó mindkét oldala között és szomszédos tuskók oldalai között függélyes (e) terek vagy rések szabadon maradnak. Ezen szalagok a világosság kedvéért a rajzban mint egyszerű, egymástól elálló vonalak vannak rajzolva, a valóságban azonban szorosan egymás mellé vannak fektetve. Minden (a) tuskó a gyakorlati kivitelnél előnyösen, mint a 3—10. ábrákból látható, a függélyes vasszalagok egy középső csoportjából áll, melyek a legnagyobb szélességgel bírnak, továbbá bizonyos számú, a középpont mindkét oldalán elrendezett szalagcsoportból, melyek szélessége lépcsőzetesen kisebbedik, mi mellett mégis minden csoport szalagjai egymás között egyenlők, úgy hogy az így előállított (a) tuskó lépcsőszerű oldalfölületekkel bír, míg a tuskóknak a magközép képzése czéljából való egymás mellé sorozásánál az oldalfölületek között bizonyos számú függélyes, négyszögletes keresztmetszettel bíró szelelő vagy hűtőcsatorna, valamint az összes tuskók középső szalagcsoportjainak belső végei között egy központi, sokszögű keresztmetszettel bíró (g) szelelő csatorna képződik. A szektorszerű (a) tuskót képező vasszalagokat előnyösen valamely alkalmas módon egymással összekötjük, úgy hogy a tuskó egy darabot képez, mely könnyen beilleszthető. E czélból az említett szalagokat például (h) orsókkal (3., 4. és 5. ábra) köthetjük össze, melyek a szalagokon áthatolnak és pedig azon lamelláit vaskeretnek (c), illetőleg (d) fölső és alső részeivel való összeköttetési helyei fölött vagy alatt, melynek ezen szalagok a belső oldalait képezik. Ha ezen orsók vezető anyagból készültek, akkor azokat nem vezető és nem mágnesezhető anyagból való (hl) hüvellyel veszszük körül. A szalagokat azonban megfelelően alakított vékony (i) foglalatokkal is lehet összefogni (6. ábra), melyeknek külső végei az (a) tuskóval a külső szigetelt (h) csavarok által vannak összekötve. A tuskó külső függélyes fölülete szigetelő anyagból készült (j) borítással van ellátva, mely szintén a (h) csavarokkal van megerősítve. A szalagokat még megfelelő ragasztó szerrel is lehet egymással összekötni, pl. sellakkal, mely esetben a szalagokat összeragasztásuk után egy kályhában oly hőmérsékletre hevítjük, hogy az oldószer (spiritusz) eltávozzék, úgy hogy a szalagok erősen egymáshoz tapadjanak. A szalagok különféle csoportjait, mint a 7. ábrában látható, nem mágnesezhető anyagból készült (k) rétegekkel lehet elkülöníteni, mely az elektromosságot szigetelő vagy még az áramot vezető anyagból is lehet készítve, vagy lehet még a szalagcsoportok között, mint a 8. ábra mutatja, nem mágnesezhető anyagból készült (m) közbenső szalagok által (1) légtereket képezni, hogy a mágneses áramlást az egyik szalagcsoporttól a másikra megakadályozzuk. A helyett, hogy minden tuskó vasszalagjait egy szilárd egésszé összekötnők, mint a 2—6. ábrákból látható, a különféle szélességű különféle szalagcsoportokat lépcső-