23250. lajstromszámú szabadalom • Pénzbedobással működtetett autoszkopikus készülék

2 — föltesszük, hogy a berendezés a képek, me­lyüknek száma pl. negyvenet tesz ki. negyed­részének megtekintését egy pénzdarab bedo­bása után engedi meg. Minden kép egy (23) hátlaphoz támaszkodik, mely hátlapok ren­des állapotukban a dobból, mellyel forgat­­hatóan vannak összekötve, sugárirányban kiállanak. Mint föl van tüntetve, az össze­köttetés (24-) csapok által van előállírva, melyek a dob (17) külső kerületének lyu­kaiban vannak ágyazva. Egyik oldalon ezen csapok a dobból kiállanak és irt mindegvik egy (25) emeltyűt képez, melyek oly módon vannak alakítva, hogy az egyiknek mellső vége a másiknak hátsó végére támaszkodik. Helyzetükben a (26) rúgok tartják, melyek a mellső végekre vannak erősítve. Ezen rugalmasság azonban a képtartók közti al­kalmas berendezésekkel is elérhető, mintáz az I ábrában (2tia és 26b)-nél pontozott vonalakkal van megjelölve. A képeket minden képtartó mellső részén a fölső áthajlított (27) szélek és a két egy­mással szemben elhelyezett (28) tagok által képezett rágós kapcsok tartják. Ezen kap­csok drótrugókból állanak és a képtartó hát­lapjain (29)-nél erősen oda vannak forrasztva, míg végeik a hátlapok mindkét oldala körül meg vannak hajlítva, hogy a (28) rágós kampókat képezzék, mint ezt a 4. ábra leg­jobban mutatja. Végeiknél való összekötte­tésüknél fogva a rugós részek eléggé alkal­masak arra, hogy különféle hosszúságú ké­pekhez alkalmazkodjanak, mint az a i. ábrában pontozva van megjelölve. A kép­tartók fölül árhaj 1 írott (27) széliéi bíró drót keretből is állhatnak és a (28) rúgótag he­lyett csak egy függélyesen rugós megfek vési fölii 1 ette 1 bírhatnak. A képek megte­kintése ismert módon történik a (31) ellen­zővel ellátott (15) sztereoskopikus üvegeken keresztül, melyek között (32) válaszfal van elrendezve. A képeket egymásután nyílirányban (1. ábra) forgatjuk a látókörben. Annak eléré­sére, hogy mindenkor csak egy kép legyen látható, a képeket az útjukban elrendezett (33) ütköző föltartja. Ennek következtében egy kép addig marad látható, míg a kép- ! tartó (27) külső széle a (33) ütközőn át nem haladt, mire a (26) rúgok hatása következ­tében a kép előre dobatik és fölveszi sugár­irányú normális állását. A következő kép azután ugyanezen mozgást végzi. A képdob és (18) tengelyének határolt (ezen esetben 1/4) mozgatását a (34) fogas­­szegment és az ebbe belekapaszkodó (35) fogasszegment végzi, mely a (36)-nál lengő emeltyű egy részét képezi. Ezen (35) emel­tyű (37) rugóval van összekötve, mely őt működés után a nyugalmi állapotba igyek­szik visszahozni. (2. ábra). Az 5. ábra a hajtómechanizmust mutatja fölhúzott ¡illa­­porban a megfeszült (37) rúgóval. a hol a (35) fogasszegment a (34) fogasszegmentet a (18) tengely körül forgatja, és a képdob ezáltal működésbe hozatik. A (18) tengely­nek a (34) fogasszegmenttel való kapcsolá­sát a (38. 39) kilincsszerkezet eszközli. Elle­nőrzésül és kiegyenlítésül, tulajdo iképpen. azonban, hogy a nagyon nagy sebességet megakadályozzuk, a (41) sebességszabálvozó van elrendezve, mely a hajtó berendezéssel fogaskerekek által van összekötve, melyek közül a nagyobbik (42 a 18) tengelyen és a kisebbik (43) kerék a sebességszabályo­zón ül. Ez utóbbi lényegében egy fogaske­­rék áttételből áll. melynek járását a (44) ingamechanizmus szabályozza. Ezen beren­dezés helyett természetesen egy más szer­kezet is használható. A képdobnak a fölhúzás alatt való meg­fogására a (45) kilincsmű szolgál. (2. ábra), mely a (42) fogaskerék fogaiba való beaka­­dása által a dobnak visszafelé való forgá­sát megakadályozza A motor fölhúzását (21) kéziforgattyúval végezzük, működésbe azonban csak egy pénzdarab bedobása után jön. Az ehhez szükséges berendezés a (47)-nél lengő (46) emeltyűből áll. Ezen emeltyű a (48) tag közvetítésével (6. ábra) a (21) forgattyú (51) tengelyének belső vé­gén lévő (49) hajtórúddal van összekötve, úgy hogyha a forgattyút működtetjük, a (46) emeltyű a 2. ábrában pontozva jelölt hely­zetbe fordul. Szabad vége azután a (35) emeltyű kiszélesített (35a) végéhez vezette­tik. anélkül azonban, hogy erre hatna, mi-

Next

/
Thumbnails
Contents