22557. lajstromszámú szabadalom • Eljárás chlorátok és perchlorátok elektrolytos előállítására

— 2 — Megállapítottam, hogy ha eme föltételek j figyelembe vételével dolgozunk, mely fölté- j telek teszik a gazdaságos ipari gyártást le- j hetővé, az első napokban vagy az első műveleteknél semmiféle abnormális tünet nem lép föl. A kathodák jó állapodban maradnak az oldat átlátszó és narancssárga marad, az elektrokémiai termelési hányad igen nagy és az elméleti határt, mely káliumchlorát esetében ampére-óránként tudvalevőleg körülbelül 0 7 6 g. és nátriumchlorát esetében 0-66 g. igen jól megközelíti, de azután csakhamar csökken és fokozatosan azt a határt éri el, mely a szokásos, chrómsav hozzáadása nélkül dolgozó eljárásoknak megfelelő elektrokémiai termelési hányadot igen megközelíti. Végül azt is tapasztaltam, hogy a kezdetben vörös és az elektrolyzisnél fokozatosan sárgává vált oldat eredeti vörös színét az elektrolyzis befejezte után magától mind nehezebben, bizonyos számú művelet után pedig egyáltalában nem nyeri vissza. Azonkívül ezt a jelenséget még az is kiséri, hogy az oldat chlórtartalma és alkaliczitása — mi kezdetben zérus volt — fokozatosan és lassan növekedik, míg ez a chlórtartalom akkorra nem lesz, hogy 1 liter folyadék 6 -7 g. szabad chlórt tartalmaz, mely mennyiség az elektrolyzis befejeztével is változatlan marad. Ebben a pillanatban az eddig fokozatosan csökkenő termelési hányad is megállapodik és ampére-óránként kálium chlorát esetében 0%33—0'45 g.-ot tesz az eredeti 0-70 g. helyett. Úgy tapasztaltam, hogy az elektrolyt minden más anyagból mint platinából készült kathódát elektrolyzis folyamán fokozatosan és mind nogyobb mértékben megtámadja. Ha az áramkört megszakítjuk, az egész folyadék tömegben heves forrásszerű jelenség lép föl. Az ekkor kihúzott kathóda egész fölületén maratottnak látszik. Sikerült azonban egy oly eljárást találnom, melynek segélyével az elektrokémiai termelési hányadot maximálissá tehetem és melynél bármely tetszőleges fémből vagy öwözetből készült kathódát használhatok. Úgy találtam, hogy ebből a czélból elégséges, ha a chrómsav legnagyobb részét alkalmas módon állandóan bichromát alakjában tartom és nem közömbös chromát alakjában. Ekkor az oldatok mindig átlátszók és narancssárgák fognak lenni. Bármely hőmérsékletnél szakítsuk is meg az áramkört, forrásszerű jelenségek föl nem lépnek, a katliódák, — bárminő anyagból készültek is azok — a megrongálódás nyomát sem mutatják és ha az oldat az utolsó művelet befejeztéig megsárgult volna, narancsvörös színét mindig ugyanazzal a sebességgel veszi föl, akárhányszor használtuk is föl az oldatot. Ily módon - ha a chrómsavtartalom elég nagy — ugyanannak az elektrolytnek és ugyanazoknak a kathódáknak használatával állandóan nagy elektrokémiai termelési hányadot biztosíthatunk, mely az elméleti termelési hányad 90°/o-át teszi és melyet eddig senkinek elérnie nem sikerült. A bichromát viszonylagos mennyiségét üzemnél magával az elektrolyzissel egyidejűleg, időszakosan megszakított üzemnél pedig az egymást kivető műveletek végén végzett megfelelő műveletek segélyével tehetjük elég nagygyá. Ezt a czélt, hogy a bichromát viszonylagos mennyiségét lehetőleg naggyá tegyük, igen egyszerűen akként érjük el, hogy az elektrolytet valamely ásványi sav híg oldatával keverjük. Erre a czélra legelőnyösebben sósavat használhatunk, mert ez a bázisokkal csak chloridokat alkothat és más sók képződésére okot nem szolgáltat. A sósavat vagy az elektrolyzis közben folytonosan, vagy időszakosan vezetjük az elektrolytbe, vagy csak egyszer, az elektrolyzis megszüntetése után. Úgy tapasztaltam, hogy a sósav hozzáadása, mi rendesen igen kellemetlen chlorgáz fejlődésre ad okot, ha oly clilorid vagy chlorát oldatokkal dolgozunk, melyek chromátokat vagy biehromátokat nem tartalmaznak, oly oldatoknál, melyek ily sókat tartalmaznak, simán és zavaró mellékhatások előidézése nélkül végezhető. Tényleg meg-