22121. lajstromszámú szabadalom • Ívlámpa egymás mellé elhelyezett szenekkel

helyezve, mely mellett (a) mozgó szén (g) | tartójában lengő (il) fegyverzet vau elrendezve. Az (11) rúgó ezen fegyverzet szabad végét az elektromágnes szemközt fekvő sarkától állandóan eltávolítani és a mozgó (h) szén végét a helytálló (v) szén végéhez szorítani igyekszik, hogy ily módon a főáramkört ezen a helyen zárja. Ha a lámpát beiktatjuk, úgy az áram az (al) elektromágnesen és a (h) és (v) szeneken megy át, miáltal egyrészt az (il) fegyverzet vonzatik, másrészt pedig a széncsúcsok között a fényív képződik. Miután az (11) rúgó a mágnessel ellentétesen hat, úgy a fényív esetleges növekedésénél, vagyis a főáramkör ellenállásának megfelelő növekedésénél a mágnes vonzó hatása megfelelő mértékben csökkenni fog, mire az (11) rúgó az(il) fegyverzetet is megfelelő mértékben a mágnestől eltávolíthatja és a (h) szenet a (v) szénhez közelítheti, úgy hogy a széncsúcsok közötti ellenállás ismét csökkent, tehát az(al) mágnes árama ismét erősödhetett, miáltal a fegyverzetre gyakorolt vonzóhatás is növekedett. Az egymás ellen ható erők itt is kiegyensúlyozódnak, miáltal egyenletes és nyugodtan égő fényív keletkezik, a mely a lámpa bármely helyzetében is állandóan megmarad. A 3. ábrában bemutatott lámpa oly önműködő készülékkel van kombinálva, mely a fényívet állandóan a szenek csúcsain igyekszik tartani. Ezen lámpánál ugyanis, mivel a szenek egymás felé hajlanak, a fényív bizonyos körülmények között nem közvetlenül a csúcsokon marad, hanem lefelé húzódik, úgy hogy a szenek azután két felé vetnek árnyékot. Ezt teljesen elhárítjuk, ha a lámpát a 3. ábrában rajzolt módon szerkesztjük, melynél a (A) szárnykerék levegő-, illetve gázáramot hajt a (B) fúvókán keresztül, melyből ezen lég-, illetve gázáram a széncsúcsok felé áramlik. A lámpa szerkezete a következő: jelen esetben mindkét szén mozgatható és a (g) és (u) szorítók a (gl) és (ul) kétkarú emelőkre vannak erősítve, melyek ollószerűen a közös (el) csap körül forognak. Ezen emeltyűk a (c) fenék megfelelő nyílásain nyúlnak át és ugyancsak ezen fenék középponti nyílásán nyúlik át az említett (B) fúvóka az (A) szárnykereket körülvevő tok alsó részéről. Ezen tok áttört födővel van ellátva, a mely az (a2) cséve központi fúratában elrendezett, (i2) vasmaggal merev öszszeköttetésben áll. A vasmag, a szárnykerék és ennek tokja a (gl) (ul) emelők fölső csigákkal fölszerelt végein nyugszanak (3. ábra.) Ezeknek súlya azonban nem olyan nagy, hogy az emelőket a szenekkel együtt úgy ellensúlyozhatná, hogy a széncsúcsok egymástól eltávoladjanak, hanem ez csak azután történhetik meg, ha áram megy át a lámpán és az (i2) vasmagot az (a2) solenoid vonzza. Ebben a pillanatban a széncsúcsok egymástól eltávolodnak, fényív áll elő és a növekedő ellenállásnak megfelelően az (a2) solenoid áramkörében az áramerősség ismét csökken, úgy hogy a vasmag keveseb erővel vonzatik, mire a szenek saját súlyuk és különösen a (gl) és (ul) fémemelők súlyának hatására egymáshoz közelednek. Tehát itt is ellenkező irányban működő erők egyensúlyozzák egymást. Az (y) és (z) burák közül az utóbbi ismét (zl) nyílással van ellátva, a mely a (B) fúvókkal szemben fekszik. A külső bura azonban nincs az 1. és 2. ábrában látható (yl) nyílásokkal ellátva, hanem a (c) fenéken van több (cl) nyílás, melyek az (y) és (z) bura közötti gyűrűs teret az (o) tok belsejével kötik össze. Az (o) tok belső terét a szárnykeréktokot körülvevő (C) fal két konczentrikus részre osztja, úgy hogy a gázok, a melyek a (cl) nyílásokon át fölfelé haladnak, az (o) tokfal és az (a2) cséve külső oldala között fölszállnak és azután fordított irányban a csévefúratba és onnan az (A) szárnykerékbe jutnak. A belső burában levő levegő a fényíven áthaladva erősen fölhevíttetik, ennek megfelelőleg kiterjed és a térfogatfölösleg természetesen kifelé törekszik jutni. A belső bura alsó (zl) nyílásának keresztmetszete jóval nagyobb a (B) fúvóka nyílásának keresztmetszeténél és így tehát a gázok a (zl) nyílásánál fönnálló túlnyomás alatt a két bura közötti térbe áramlanak és abban föl-