22121. lajstromszámú szabadalom • Ívlámpa egymás mellé elhelyezett szenekkel
- 2 -mészetes azonban, hogy a lámpák nagyobbak, vagy esetleg kisebb méretűek is lehetnek. Lényegében mind a három foganatosítási alak a lámpát metszetben mutatja és pedig: 1. ábra differentiállámpa; a 2. és 3. ábrabeli lámpák pedig tetszés szerint főáramú lámpa vagy pedig mellékáramú lámpa gyanánt rendezhetők be. A 4. és 5. ábrában rajzolt részleteket a leírás folyamán közelebbről fogjuk ismertetni. A mi az 1. ábrában látható foganatosítási alakot illeti, az következő módon van szerkesztve. A vastag sodronyú (a) főáramcséve és a vékony sodronyú (b) mellékáramcséve egymással párhuzamosan egy közös (c) fenékre vannak erősítve, a melyen a csévék között a (d) tartó van elrendezve. Ezen az (f) szögemelő ágyazásul szolgáló (e) csap megy keresztül, mely szögemelő lent a mozgatható (h) szén (g) szorítóját és fönt a végei félé előnyösen parabolikusan alakított (i) vasmagot hordja. A (d) tartóban még a (k) csavar van alkalmazva, melynek fejére (1) rugó van erősítve, a mely fölső, kissé meggörbített végével a vasmag közepén lévő (m) szögre támaszkodik. A (k) csavarnak jobbra vagy balra való fordítása által az (1) rugónak az (m) szögre gyakorolt nyomását változtathatjuk, illetve szabályozhatjuk, az éppen rendelkezésre álló áramerősségnek megfelelően. A csévék fölül, egymást átlapoló toldatokkal vannak ellátva, a melyekre az (o) tok (n) tetejére erősített (p) kontaktus (3. és 4. ábra) fekszik. Ezen kontaktussal szemben az (o) tok (q) csavarmenetes toldattal van ellátva, a melyen keresztül a vezetékdrótok a lámpába bevezethetők és pedig az egyik drót a (p) kontaktust tartó (r) féinszalaghoz (5. ábra), a másik pedig ezen fémszalaghoz közel fekvő (s) rugóhoz (4. és 5. ábra) vezettetik, a mely utóbbi egy alkalmas (t) összekötőrész segélyével az álló (v) szén (u) szorítójával vezető összeköttetésben van. Az említett egymást átlapoló csévetoldatokkal az (a) tekercs egyik vége és a (b) tekercs egyik vége van öszszekötve, míg az (a) tekercs másik vége a mozgatható szén (d) tartójával és a (b) tekercs másik vége az álló szén tartójával, illetve a (t) összekötörésszel van összekötve, minek folytán a differentiállámpának megfelelő összeköttetés áll elő. Az (o) tok a (c) fenékkel a 4. ábrából látható módon bajonetzár segélyével van öszszekötve. Az (o) tok alsó szélén (x) csavarokkal ellátott (w) toldatok vannak alkalmazva, melyek a külső (y) és belső (z) üvegburából álló kettős burát hordják (1. ábra). Az (y) és (z) burákat fölül a (c) lap zárja el., a külső bura azonban fölül (yl) nyílásokkal, a belső bura pedig alul (zl) nyílással van ellátva, úgy hogy a (z) burában lévő levegő, ha a fényív által fölhevítve kitágult, ezeken át távozhatik. A lámpa működési módja a következő: Amig a lámpa árammentes, a szénrudak végei egymásra fekszenek, mivel egy, a megfelelő irányban ható túlsúly (a rajzon az (e) csaptól jobbra) van alkalmazva. Ha az áramkör záratik, akkor eleinte majdnem az egész áram a főáramkörön, vagyis az (a) vastag drót tekercsén és a (h) (y) szeneken megy át, úgy hogy az (i) vasmag az (a) tekercs felé vonzatik és a szenek egymástól eltávolíttatnak, miáltal létre jöhet a fényív. A szénhegyek között ily módon föllépő ellenállásnövekedés folytán az áram nagyobb része a (b) mellékáramtekercselésen fog átfolyni, mire ez az (i) vasmagot ismert módon maga felé igyekszik húzni, hogy a szénhegyek közti távolságot és így az ellenállást is csökkentse. A két tekercselésnek ezen egyensúlyozó hatásából ered a széncsúcsok állandó távolsága, tehát a fényív állandó hossza és fényereje, mely fényív a lámpa vízszintes, függélyes vagy bármely más állásban teljesen nyugodtan ég és állandóan megmarad. A szenek e mellett igen nagy égéstartammal bírnak, mivel kettős bura alatt vannak, melyek közül különösen a belső (z) bura majdnem oxygénmentes, vagyis főképpen nitrogént tartalmaz, amiből közvetlenül megmagyarázható a szenek lassú fogyása. A 2. ábrán föltüntetett kiviteli módozatnál, mely ezen példánál főáramú lámpa gyanánt van szerkesztve, az (o) tokban a főáramkörbe iktatott (al) elektromágnes van el-