21919. lajstromszámú szabadalom • Újítások fúvógépeken, kompresszorokon, szivattyúkon és egyéb szelepes gépeken

- 2 -az említett válaszfalak czentrális kifuratá-> suk után természetesen csak mintegy bor" dákat képeznek, melyeknek belső kerülete megfelel a szelepcsoport képezte henger külső kerületének. Ezen bordák távolsága azután úgy van meghatározva, hogy a sze­lepcsoportnak beillesztése után a két-két borda által képezett szomszédos kamrák egymástól el vannak választva és csak a mozgatható záróközegek révén közleked­hetnek egymással, megjegyeztetvén, hogy az egynemű kamrák vagy a henger belte­rén át vagy a küllégen át közlekednek egymással. Ha pl. egy ilyen szelepcsoportot szívóközeg gyanánt használunk, akkor a szelepfészkek kamrái, illetőleg a szelepfész­kek belterei mindannyian a külléggel, a szelepfogók kamrái pedig a henger köpe­nyén vagy födelén alkalmazott nyílásokon át mindannyian a henger belsejével állnak összeköttetésben. Ha megfordítva ugyanazon szelepcsoportot és ugyanazon szelepszek­rényt nyomó közeg gyanánt alkalmazzuk, akkor a henger belseje a hengeren alkal­mazott nyílásokon át a fészekkamrákkal, illetőleg a szelepfészkek belterével közleke­dik, míg a szelepfogók kamrái a külléggel állnak folytonos összeköttetésben. Ily szelepeket és szelepházakat fúvógé­peknél, kompresszoroknál, szivattyúknál és hasonló gépeknél akként rendezünk el elő­nyösen, hogy a szelepcsoport tengelye a henger hossztengelyére merőleges irányú legyen; a két tengely azonban párhuzamos is lehet. A találmány tárgya két foganatosítási alakjában van bemutatva a mellékelt raj­zon, még pedig az 1—5. ábrákon egy fúvó­gépen, a 6—8. ábrákon egy folyadékszi­vattyún való alkalmazásában. Az 1. ábra egy fúvógép két szelepcso­porttal fölszerelt hengerének részben füg­gélyesen metszett elölnézete. A 2. ábra ugyanannak szintén részben függélyesen metszett oldalnézete. A 3. ábra az ötödik ábrához hasonlóan a szívó, illetőleg nyomó szelepcsoportnak, he­lyesebben a csoportok egy részének fiiggé­yes hosszmetszete. A 4. ábra keresztmetszet még pedig rész­ben az (A—B), részben a (C—D) sík sze­rint. A 6. ábra a jelen találmány szerint szer­kesztett szivattyúnak keresztmetszete. A 7. ábra ugyanannak hosszmetszete. A 8. ábra részleges metszetben a szelep­elrendezést mutatja be. A kettős hatású (a) hengerben a (c) du­gattyúrúdra szerelt (b) dugattyú mozog. A levegő a két (d, m) szívószelepszekrényen át tódúl a hengerbe, míg a továbbítás az (f és g) nyomószelepszekrényeken át törté­nik. A (d, e) szelepszekrények a (h) hasíté­kokon, az (f és g) szelepszekrények az (i) hasítékokon át állanak összeköttetésben a henger belsejével. A mint a 3., 4. és 5. ábrá­ból látható, a szívó- és nyomó szelepcso­portok a föntebb leírt módon szelepfészkek­ből és szelepfogókból vannak összetéve, még pedig úgy, hogy a (k) szelepfészek az (1) szelepfogókkal váltakoznak és azután az (m) csavarorsó segélyével egyesítvék. A le­vegő az (n) hasítékokon át tódúl az (o) kamraterekbe és az ürös szelepfészkeknek (p) nyílásain át (5. ábra) a szelepek kellő állásánál az (u) szelepkamrákba. Innen asze­rint a mint a szelepcsopotot szívó- vagy nyomóközegűl használjuk, a levegő a sze­lepszekrényeknek (r) nyílásai át vagy a (h) nyílásokon át a henger belsejébe vagy a nyomó vezetékbe tódúl. A mint a rajzból világosan látszik, a sze­lepházat lezáró (s) födélnek eltávolítása után az egész szelepcsoport a szelepházból a legegyszerűbb módon eltávolítható. A szelepházak egyes kamráit egymással szemben azáltal zárjuk el tömített módon, hogy miután a szelepházban, illetőleg annak a hosszirányra merőleges válaszfalaiban a szelepcsoport számára szükséges fúratott előállítottuk, a szelepelemekből összeállított szelepcsoportot egészében esztergapadon megmunkáljuk, különös gondot fordítva arra, hogy a szelepelemekből alkotott henger át­mérője lehető pontossággal megegyezzék a szelepszekrényben alkalmazott furat átmé­rőjével. Ha nagyobb nyomás alkalmazásá­nál gondosabb tömítésre van szükség, akkor

Next

/
Thumbnails
Contents