21723. lajstromszámú szabadalom • Készülék légnemű tüzelőanyagok hő ill. fényhatásának növelésére

— 3 — egy részét képező, iirös (24) bakban vezet­tetik. (5. ábra.) (14) hengernek (25) dugaty­tyúja (26) dugattyúrúd révén kapcsolatban áll egy a (16) tengely másik végére ékelt, hornyolt vagy fogazott (27) exczentertár­csával, hol az utóbbi czélszerűen egy darab­ban van öntve (28) lendkerékkel, mely egy­szeívmind hajtókerék gyanánt szolgál a lég­szállító szerkezet fújtatója számára. Most már könnyen megérthető, hogy mikor (10) henger alsó végére a lángzó vagy láng­zók melege hat, az expandáló levegő a lazán elrendezett (23) test mellett fölfelé hatolva, a (14) hengerben mozgó (25) dugattyú föl­emelkedését s evvel együtt a (16) tengely forgatását eredményezi s viszont az utóbbi­nak forgása közben lesűlyedő (23) dugattyú­szerű iirös test a levegőt a henger alsó végétől eltereli, úgy hogy az ezáltal a (10) hengernek fölső végéhez kénytelen áram­lani, hol a hőmérséklet-különbség folytán lehűttetik és kisebb térfogatra hozatik, úgy­hogy lehetővé teszi, illetőleg elősegíti a (25) dugattyú lesűlyedését. Azonban a (25) du­gattyú lesűlyedése folytán a levegő (10) hengernek hideg végétől ismét a meleg végéhez tereltetik, ennek következtében az újból expandál s így a mótor állandóan mű­ködésben tartatik. A levegőnek a lángzóhoz vezetésére ill. szorítására szolgáló szerkezet áll egy (29) ventilátorból (4. ábra), mely egy a (18) önt­vény által képezett kamrában vau elren­dezve s az utóbbi egy eltávolítható (31) födéllel bír, melynek (32) nyílásán át a le­vegő a fújtatóhoz(ventilátor)behatolhat. (1. és 4. ábrák.) A (29) fújtató egy csoport (33) szárny által képeztetik, melyek tangentiáli­san vannak a (18) öntvényben kiképezett ágyazatokban elrendezett (34) tengelyhez foglalva, hol a szárnyak egész sorát czél­szerűen egyetlen fémlemezből készítjük, me­lyek oly módon vannak kimetszve és meg­görbítve, a mint ez a 4. ábrán be van mu­tatva. A (84) tengelyre a fújtató köpenyének külső oldalán egy (35) tárcsa van erősítve, (2. ábra) mely egy hajtószíj vagy hajtószalag közvetítésével kapcsolatban áll a motornak (28) lendkerekével. Az említett hajtószíj az ábrákon (36)-tal van jelölve. A fújtató kamra (37) légkibocsátó-csatornával bír, mely köz­lekedik a (18) öntvénybe csavarolt és az (1) lángzóhoz torkolló (38) csővel. (1., 2. és 4. ábrák.) A (18) öntvény kerületének vagy külső szélének egy szakaszánál a gáz vezetésére szolgáló (39) csatorna van kiképezve, mely kapcsolatban áll (40) gázcsővel. (4. ábra) hol az utóbbi öntvénynek fölső részébe van be­csavarolva, szemközt azon (37) nyílással, mely a fújtató-kamrát (38) csővel összeköti. (40) gázcső természetesen a gázvezeték valamely ágcsövével áll kapcsolatban és úgynevezett kétfuratú (41) csappal van fölszerelve, mely egyrészről a gáznak az (1) lángzóhoz, más­részről pedig az őrláng és előmelegítő ket­tős föladatát betöltő (42) lángzóhoz való vezetését szabályozza, melyet később fogunk részletesebben ismertetni. A (29) fújtató szárnykerekének nagyobb gyorsasággal kell forognia, mint a mily sebes­séggel a motornak (28) lendkereke forog és ennek létesítése végett alkalmazzuk a liajtó­szíjat és az ennek megfelelő szíjdobokat vagy tárcsákat, melyek sokkal egyszerűbbek és könnyebben elrendezhetők, mint a fogas­kerék-áttételek s a kellő sikert mégis biz­tosítják. Azonban szíj- vagy szalagáttételnél nagyon fontos egy oly szerkezet alkalma­zása, mely önműködően csökkenti a szalag hosszát akkor, ha ez a hőmérséklet folytán megnyúlnék s így a hajtandó kerekek körül lazán futna. A rajzokon bemutatott készü­léknél a kiegyenlítésre szolgáló ezen szer­kezet áll egy súly hatása alatt álló (43) gör­gőből, mely egy a (18) öntvényhez csuklósan kapcsolt (44) karnak egyik végére van sze­relve, míg ugyanazon karnak másik vége (45)-nél ki van súlyozva, azon czélból, hogy (43) görgő állandó nyomással támaszkodjék hozzá a hajtó szalaghoz és eközben kiegyen­lítse az utóbbiban, vagy a készüléknek egyéb részeiben a hőmérséklet emelkedése folytán előidézett változásokat. A fújtató szárnykerekének forgása közben levegő szoríttatik az (1) lángzóhoz vezető (38) csőbe, mely levegő bensőleg elegyít­tetik a (40) gázcsőből (39) csatornán keresz-

Next

/
Thumbnails
Contents