21723. lajstromszámú szabadalom • Készülék légnemű tüzelőanyagok hő ill. fényhatásának növelésére

tiil szintén a (38) csőbe áramló gázzal, ill. | más légnemű tüzelő anyaggal. A (39) csa- j tornának alsó vége meg van szűkítve, körül- í belül a csatorna fölső szakasza keresztmet­szeti területének negyedrészére, mi által a gáz nyomása megfelelően növeltetik, úgy : hogy a gáz úgyszólván sugár alakban lövel a (38) csőbe s eközben levegőt ragad magá­val, egyidejűleg elősegítve ez által a fúj­tató működését is. A nyomás nagysága és a lángzóhoz veze­tett levegő mennyisége attól függ, hogy 1 mennyi levegő juthat be a fújtatókamrába, a mi egy eltolható vagy elforgatható (46) zárólemez közvetítésével szabályozható. Az említett zárólemez a fújtatókamra levehető (31) födelén alkalmazott (32) légbebocsátó nyílásnak tetszés szerinti mértékben való elzárására szolgál, mint ez az 1. ábrán lát­ható. A (10) henger alsó végével szomszédság­ban egy (42) lángzó van elrendezve, mely egyrészt mint őrláng az (1) főlángzó meg­gyújtására, másrészt pedig kezdetben a (10) henger előmelegítésére szolgál, a készülék működésbehozatalának kezdeténél. Az emlí­tett (42) lángzó a kétfuratú (41) csappal kapcsolatos (47) csőnek alsó végénél van elrendezve, hol a nevezett csövön, alsó vége közelében egy (48) nyílás van fönthagyva, (6. ábra) azon levegő számára, melyet a gáz szív be a (47) csőbe, ha elegendő nyomás alatt van tartva. Egy kevés mennyiségű gáz állandóan vezettetik a (47) csőbe a (41) csap hüvelyének (49) mellék-furatán át, hol az átáramló gáz mennyisége egy ezen furatba hatoló s a 7., 8. és 9. ábrákon látható (50) csavar segélyével szabályoztatik. Az ily mó­don (42) lángzóhoz vezetett gáz megszakítás nélkül táplál egy kis lángot, mely mint őr­láng az (1) lángzóhoz vezetett gázt bármi­kor meggyújtja és egyszersmind a (10) hen­gert is állandóan melegíti. Mint a 7. ábrán látható, (41) csapnak (51) kúpján egy (52) főfurat és egy (53) mellék­furat van kiképezve, mely furatok mindeni­kéu meg van akadályozva a gáz átvonulása, ha a csapkúp azon állásba van forgatva mely az említett ábrán látható. Ha a csap­kúp a 8. ábrán bemutatott állásba forgat­tatik, úgy a gáz teljes nyomással hatol a (47) csőbe s ez alkalommal a (42) lángzó Bunsen-lángzó gyanánt szerepel, a (10) hen­ger melegítésére, miközben a levegő (48) nyíláson át szivatik be a (47) csőbe, a mint azt a föntiekben már előadtuk. Ha viszont a csapkúp a 9. ábrán látható helyzetet fog­lalja el, úgy a teljes gáznyomás (42) lángzó felé megszűnik, úgy hogy ez ismét csak kicsiny, őrlánggal ég s a gáz (40) gázcső­ből (39) csatornán és (38) csövön át a fő­lángzóhoz vezettetik, hol meggyújtását a (42) lángzónak őrlángja eszközli. A (41) csap működtetése (54, 55) lánczok segélyével történik, melyek egy csapkúppal szilárd kapcsolatban álló (56) szögemeltyű­nek két végébe vannak beakasztva, mint ez az 1. ábrán látható. Az (54) láncz a csap megnyitására szolgál és (56) szögemeltyűtől kiindulva, egy a (18) öntvény egy részét képező (57) vezetéknek megfelelő furatán halad keresztül. Midőn a készüléket műkö­désbe akarjuk hozni, (54) lánczot annyira húzzuk lefelé, míg csak láthatóvá válik, hogy (42) lángzó elég élénken ég arra, hogy (10) hengert elég gyorsan előmelegítheti. A (41) csap kúpja' ekkor a 8. ábrán bemutatott állásban van. Midőn a (10) henger eléggé fölmelegíttetett, (54) lánczot tovább húzzuk, míg csak a rajta beállíthatólag elrendezett (58) ütköző érintkezésbe jut a (47) vezeték­kel, amikor is a gáz teljes nyomással a fő­lángzóhoz vezettetik a csapkúpnak meg­felelő elforgatása folytán, míg a (42) lángzó­hoz csak csekély mennyiségű gáz vezettetik, úgy hogy ez ismét csak őrláng gyanánt szerepel, a főlángzóhoz áramló gáz meg­gyújtására. A csapkúpnak ezen állása a 9. ábrán van föltüntetve. A (41) csap kúpja a 7. ábrán föltüntetett állásba, melynél a gáz-' nak a főlángzóhoz való vezetése teljesen elzáratik, az (55) láncz közvetítésével for­gattatik. Miután a Bunsen-lángzó a motort előme­legítette, szükséges az utóbbit valamely módon megindítani, hogy a készülék műkö­désbe jöhessen. Ezen czélból a megindításra egy külön szerkezetről kellett gondoskodni.

Next

/
Thumbnails
Contents