21424. lajstromszámú szabadalom • Önműködő vasúti kocsikapcsoló

hasonlókép hátrább áll a (30)-nál. P'zen elrendezés következtében az ötlő (30) lejtője legelébb is a retesz (27) rézsűjével találkozik és ennek első elmozdulását hozza létre, míg a (29) lejtő csak azután hat a (28)-ra és annak elmozdítását befejezi. Ezen közben a retesz a (12) lap hátsó falára támaszkodván, a kapcsolásnál bekövetkező tetemes lökéseket törési veszély nélkül kibírja. Az ötlők oldalai azonkívül még bizonyos ferdeséggel, vagy csúcsorodással bírnak a (14) lyukakba való behatolás megkönnyítése czéljából. Egy (31) ütköző rúgó (1. és 2. ábra), mely egy a (9) övre erősített (32) lemezre támaszkodik (7. ábra), a (12) kapcsoló lapot állandóan előre szorítja és a kapcsoló tengelye irányában rugalmasan tartja. A (20) himbának mindkét végéhez, illetve az avval kapcsolt (22 23) rudakhoz egy-egy hajlékony (40) sodronykötél van kapcsolva, melyeknek a kocsi oldalairól eszközlendő meghúzása által a reteszek visszahúzatván, a kapcsolás megbontható. A reteszeknek a kötelek folytonos tartása nélkül való állandó nyitva tartására a 16. ábrán föltüntetett szerkezet alkalmazható, mely a kocsi mindkét oldaláról könnyen kezelhető. A (40) kötél egy (41) húzógyűrűvel, vagy fogantyúval van ellátva, mely egy a kocsi (45) ütközőire erősített (44) vezetékben mozogható (43) peczekre akasztható. Ezen peczek egy (46) spirálrúgó hatása alatt áll, mely azt kifelé tolni igyekszik, és a másik oldalon (40) kötélhez kapcsolt (47) kötéllel van összekötve. Ezen berendezés a (20) himba két oldalán két példányban van szimetrikusan elrendezve. Világos, hogy ha a (41) fogantyúk egyikét, például a baloldalit meghúzzuk és ezzel mindkét (16) reteszt a (14) nyílások elől elhúztuk, a baloldali (42) gyűrűt a baloldali (43) peczekre ráakaszthatjuk, miáltal a reteszek nyitva maradnak; ha ezután a reteszeket eredeti helyzetükbe vissza akarjuk bocsátani, úgy egyszerűen a (41) fogantyúk bármelyikét meghúzzuk, miáltal a (42) gyűrűk és (43) peczkek közti kapcsolat megszűnvén, a szerkezet szabaddá válik. A különböző kocsik kapcsolói között fölléphető magasságkülönbségeket könnyen ki lehet egyenlíteni a kapcsoló nyugalirfi helyzetének szabályozásával, mely helyzetnek rögzítése akár egy a vonóhorogra akasztott és a (9) övhöz kapcsolt (1. és 2. ábra), megfelelően alakított laposvasszalaggal, akár -egy a (11) mellvasra (3. ábra) támaszkodó (50) ütközővel, akár valamely a kocsialvázra erősített támasztékkal eszközölhető.. Előfordulhatnak azonban még bizonyos magasságkülönbségek, melyek a kocsik különböző terheltségéből származnak. Azonkívül görbületekben a kapcsolók hossztengelyei bizonyos vízszintes eltérítést szenvedhetnek. Hogy mindezen körülmények daczára a (13) szarvaknak a (14) lyukakba való behatolását biztosítjuk, mindegyik kapcsoló (1—5. ábra) egy (51) vezető karral van ellátva, mely egy vízszintes és függélyes irányban meghajlított szögletvasból áll és mely a szemben lévő kapcsolónak megfelelő (52) nyúlványára akként működhetik, hogy azt fölemeli, ha nagyon alacsony és középre téríti vissza, ha oldalt kihajlik. A kapcsolók helyretérítésének megkönynyebbítésére és az esetleges elhajlásnak a két kapcsoló félre való egyenletes elosztására a kapcsolóknak nyugalmi helyzetükben némi lehajlás adható, mint azt a 14. ábra mutatja. A föntebbiekben leírt önműködő kapcsoló működési módja a következő: Midőn a két kapcsolandó kocsi egymással szemben állnak, a (13) szarvak, vagy ötlők a (14) nyílásokkal állnak szemben, bármilyen is legyen a kocsik iránya, a szarvaknak a (13) lapokba való hibátlan behatolása a fönt leírt (51 52) térítő szerkezet által van biztosítva. A (16) reteszek az ötlők behatolásának mérvében a (30) és (29) lejtők hatása alatt rúgóik el-I lenében fokozatosan visszatolatnak és vé-