20719. lajstromszámú szabadalom • Újítás marólugoknak és ammoniáknak közvetlenül elektrolyzis útján való előállítására szolgáló eljárásokon

— 8 — tikai vezetőképessége, az ő alkalmazásukat a gyakorlatban megengedi. c) Sűrűség (konczentráczió). Az elektrolyt sűrűségére nézve általában az az irányadó, hogy a sűrűség a gyakorlatra nézve még elegendő jó elektrolytikai vezetőképesség mellett, lehetőleg magas fokot érjen el. Jelen találmányra nézve tehát azon sóoldat volna az ideális elektrolyt, mely mint pl. a (Na Cl) vizes oldatban, telített állapotban elektrolytikai vezetőképességének maximumát mutatná; így főleg az alkaliáknak és az ammoniumnak sói egybázisú savakkal, tehát a legfontosabb elektrolytsók, már konczentrált vizes oldatban aránylag túlnyomóan két ion-alkatrészükre oszlanak, úgy hogy az ilynemű sóoldatok az eszményi elektrolytet többé-kevésbé megközelítik. Jóllehet eszerint az elektrolytsóknak az oldószerekben való különböző oldhatósága szerint rendesen többé-kevésbé konczentrált vagy telített oldatokat sikerül alkalmaznunk elektrolyt gyanánt, mégis a többé-kevésbé hígított sófürdőket, tehát minden tetszőleges sűrűségű elektrolytet, jelen czélra határozottan alkalmasnak kell betudni, míg természetesen elektrolytikai vezetőképességük a gyakorlatban még használható. d) Hőmérsék. Oly czélból, hogy általában a legtöbb elektrolytsónak oldószerében, különösen pedig e két földalkalifém a (Ba és Sr) hydroxydjainak a vízben való oldhatóságát növeljük, tekintettel arra, hogy a (Ha

O)-ban általában nehezen oldható Ca (OH)2 annál nehezebben oldódik a vízben, minél melegebb a víz, az elektrolytet sójának többé vagy kevésbbé könnyű oldhatósága szerint rendesen körülbelül 50°—100° C.-ra, sőt még lényegesen e fölé is hevítjük. Tudva van, hogy ezenkívül a hőmérsék emelésével a föloldott anyag további elektrolytikai szétbomlása (diszocziacziója) következtében egyszersmind a fürdő elektrolytikai vezetőképessége is lassanként növekszik. Ez okból az elektrolyzáló tartányba közönségesen meleg vagy forró sóoldatokat bocsátunk, melyeket pl. valami kazánban vízgőzzel vagy más módon előmelegítettünk, vagy ezenkívül még szükség esetében alkalmas módon az elektrolyzáló kazánt is hevítjük. Azonban az elektrolyt hőmérsékét mégis mérsékelt határok között tarthatjuk, tehát 50° C. alatt, kiváltképen ha az elektrolytsók és a fölemlített hydroxydok a fölhasznált oldószerben már közönséges hőmérsékletnél is nagyon könnyen föloldódnak. Az eljárást azonban nemcsak meleg és forró, hanem hideg elektrolytnál is korlátlanúl használhatjuk. e) A reakczió. Az elektrolytsók oldatai legtöbbnyire neutrálisán vagy gyöngébben, erősebben alkalikusan hatnak a szerint, amint erősebb, vagy gyöngébb savak sói. A reakczió azonban az elektrolyzáló tartályban az első és a fölhasznált áramerősség szerint többékevésbbé rövid stádiumban, az elektrolyzis kezdeti stádiumában, mely stádium az áram beiktatásától a marólúgok lebocsátásáig, illetve a friss sóoldattal való megtöltésig terjed, lassanként megváltozik, kiváltképen szorosan a polusoknál és különösen a katódnál ; nagyon fontos azonban, hogy az elektrolyzis további folyamában többé ne változzék meg. Az elektrolyt a katódtérben, természetesen ezen stádiumban a szabad ionoknak az oldószerben való vándorlása következtében állandóan erősbödő bázisos reakcziót mutat, mely azonban nem mindenütt egyenlő, hanem általában alulról fölfelé lassanként növekszik, úgy hogy ehhez képest az elektrolyt maróhatása, illetve lúgos jellege is általában itt, különösen pedig ezen irányban növekszik; a mint ismeretes, a fémek között az alkáli- és földalkálifémek a legerősebben elektropozitivek, tehát hydroxydjaik is a legerősebb bázisok. Ellenben az áram beiktatása után az oldószerben polárisán elválasztott (elektrolytikailag disszocziált) sómolekulák savanyú alkatrészei az anódtérben gyűlnek össze, úgy hogy ez utóbbi közvetlenül az anód fölüle-