19978. lajstromszámú szabadalom • Folyadék ütköző vezérművek számára

Megjelent lí)0(). évi deczember hó 6-án. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 19978. szám. V/d/l. OSZTÁLY. Folyadékütköző vezérművek számára. ELSNER FERENCZ MÉRNŐK GÖRLITZBEN. A szabadalom bejelentésének napja 1900 julius hó 3-ika. A szabadalom tárgyát tetszés szerinti ve­zérművek számára való folyadékütközők javítása képezi. Az eddig szokásos ütköző­szerkezetek, melyeknél egy folyadékkal töltött hengerben, illetve edényben egy du­gattyú mozog és pedig oly módon, hogy löketének nagyobb részében szabadon leng­het és csak mozgásának vége felé valamely berendezés, pl. keresztmetszetcsökkentés, vagy hasonló által lasíttatik, azon hátrányt mutatják, hogy a folyadék a dugattyú föl- és lemozgása folytán megmelegedik, buborékokat képez és ily módon nagy mennyiségű levegőt vesz föl. Ezen légbu­borékokat a dugattyú magával viszi, me­lyek ily módon a végmozgásban rendelle­nességre adnak alkalmat. Ez azzal van in­dokolva, hogy a folyadék, mely légmentes állapotban nem, vagy csak igen kevéssé nyomható össze, a hozzákevert levegő ál­tal rugalmas lesz és az erős szelepütés el­kerülésére szükséges ellenálló erő megszű­nik. A jelen szabadalom ezen hátrányt az ál­tal törekszik mellőzni, hogy a folyadék­henger minden oldalról zárva van, illetve csupán egy szűk csatornán vagy fúráson át a fölötte elrendezett második folyadékkam­rával áll kapcsolatban, hogy a dugattyú­rúd mozgása folytán kiszorított folyadék­mennyiség kiegyenlítessék. Levegőnek be­hatolása ez által teljesen ki van zárva és azon ellenállás, mellyel a folyadék a ki­szorításnak ellent áll, mindig ugyanaz. A mellékelt rajz egy ily berendezést több kiviteli alakban tüntet föl. Az 1. ábrában (a) egy a szeleprúddal összekötött üreges test, mely a (b) rúgó­tokban függélyes irányban föl- és lemo­zog. (c) a rúgó, mely a szelep zárását lé­tesíti. A (d) dugattyú az (a) henger fö­delén átvezetett (e) dugattyúrúd segélyével | a rúgótokban van megerősítve. Az (a) hen­j ger csöppögtethető folyadékkal, mint olaj, gliczerin vagy más hasonlóval van meg­töltve, mely a szelep zárómozgásánál is­mert módon a dugattyú egyik oldaláróla másikra való átáramlásánál ellenállásra ta­lál és ez által a szelepet visszatartja. Minthogy ezen henger minden oldalról zárva van, tehát oly berendezést kell lé­tesíteni, hogy a dugattyú lefelé való moz­gásánál a belépő dugattyúrúd által kiszo­rított folyadékot kiegyenlíthessük. Ez a henger fölött, illetve utóbbi födelében el­rendezett (f) folyadékkamra által történik, mely a dugattyúrudat körülveszi és a hen­ger belső terével a dugattyúrúd (g) fú-

Next

/
Thumbnails
Contents