19659. lajstromszámú szabadalom • Vezető sínkötés elektromos vasutakhoz

— 3 — temesen kisebbíti és így a kopást is csökkenti. Ez a kenőanyag a fém minden mélyedését kitölti, tehát rendkívül csekély átmeneti ellenáJlással bíró vezetőkapcsolat létesítését teszi lehetővé. A fémes kenőanyag úgy a vezetőkapcsolatot létesítő rézlemez fölületéhez, mint a sín fölületéhez hozzátapad, minek következtében benső vezetőkapcsolat létesül, egyrészt a rézlemez és kenőanyag, másrészt a kenőanyag és a vezető megmunkált külső fölülete között. Azokban az esetekben, melyekben a (g) kapcsolólemez túlságosan vastag, úgyhogy abból a tányéralakú kiemelkedések ki nem sajtolhatok, a középső ívezet része két oldalán lévő karélyok simák is maradhatnak, mint az az 5. és 6. ábrán látható, ezeken az ábrákon (o) a lemezt, (p) a hajlított középrészt jelzi. A vezetőkapcsolat létesítő lemez, tekintet nélkül arra, hogy (g)nél tányéralakú kiemelkedésekkel van-e ellátva vagy lapos-e (o)-nál, az (n) parafatöltelékkel egy széles (p) csík segélyével fogható össze, melynek középrésze az ívalakú (p) középrészen fut és melynek villaalakú végeit a parafa-tölteléken húzzuk át és ezen erősítjük meg. Ez az (n) parafakitöltés a lemezen a leírt megerősítésnél arra szolgálhat, hogy a rúgókat a kellő helyzetben tartsa, a nélkül, hogy erre a czélra ideiglenesén az (m) csíkot kellene alkalmaznunk. Ha a heveder és a sínnyak között csak egészen szűk tér áll rendelkezésre (lásd 4. ábrát), a parafa-kitöltést lehet arra használni, hogy a (g) lemezt rúgók alkalmazása nélkül rögzítsük. Ha a síneket használjuk vezető gyanánt, ezek kiterjedése és összehúzódása következtében, illetőleg más vezetők kiterjedése és összehúzódása következtében a sínnyak és a kapcsolólemez egymáson dörzsölődik, ennek következtében a kapcsolat igen benső marad és a tányéralakú lemezek fölületei csakhamar hozzásimulnak ama kis görbületekhez, melyek a sínnyakon függélyes irányban előfordulnak. Eddig a vezető kapcsolólemezt mindig csak az egymáshoz ütköző sinek egyik oldalán alkalmazva ábrázoltuk, de világos, hogy a sínnyak másik oldalán hasonló kapcsolólemezt lehet alkalmazni, minek követj keztében, ha az esetleg kívánatosnak lát| szik, a kapcsolat vezető képessége növekedik. A 7., 8. és 9. ábrán látható kiviteli módozatnál a fémes kenőanyagot vagy képlékeny ötvözetet (1) és (z) csészékben az (y) lemezen helyezzük el és ezt a síntalp alá toljuk. A síneknek egymáshoz ütköző végei (v w) tuskókkal vannak ellátva, melyek a síntalp (t) és (u) furataiban foglalnak helyet, a nevezett tuskók a fémes kenőanyagba vagy plasztikus ötvözetbe merülnek, úgy hogy az elektromos áramkör az egyik sín síntalpától a következő sín síntalpához a (v w) tuskókon és az (1) és (z) csészékben lévő vezető-anyagon át vezet. Mint azt már föntebb jeleztük, ez az anyag az (y) lemez és a tuskók fölületéhez tapad, úgy hogy kis ellenállású elektromos vezeték keletkezik. Az (1) és (z) csészék átmérője nagyobb, mint a (v w) tuskóké, úgy hogy a vezetők az (y) kapcsolódarabra viszonyítva, eltolódhatnak, a nélkül, hogy ennek következtében az áramkör vezetőképessége csökkennék. A (v w) tuskók (x) hornyokkal láthatók el, melyekbe a csészékben lévő képlékeny ötvözet fölemelkedhetik, pl. hogy a hőmérsékletváltozás hatása elkerülhető legyen. Az ötvözet arra szolgál, hogy a sín és tuskó között teljesen megbízható kontaktus legyen létesíthető. A vezetőkapcsolat létesítésére szolgáló (v) lemez (2 3 4) és (5) furatokkal vannak ellátva, melyek a sín hossztengelye irányában egymással szemben eltolva vannak alkalmazva, úgy legalább mindig két furat van a sínnyak mindegyik oldalán oly helyzetben, hogy abba a sínszöget be lehessen verni, tekintet nélkül arra, hogy mekkora a síntalp szélessége, föltéve, hogy ez az ez idő szerint szokásos határok közé esik. A (v) és (w) tuskókat a (6) hevederek födik le.