19659. lajstromszámú szabadalom • Vezető sínkötés elektromos vasutakhoz

— 2 — útaknál rendesen használt alakkal egyezhetik meg. A vezető sínkötés maga egy (g) rézlemezből áll, (mely legczélszerűbben jól vezető hengerelt réz lehet), ennek hossza mintegy 7'5 cm., szélessége 4 cm., vastagsága 3 vagy több mm. Ha a lemezek vastagsága 3 mm.-nélnem nagyobb, vagy ha a vastagság nem akkora, hogy a lemezt sablonokban czélszerűen lehetne alakítani, a lemezt tányéralakú (h i) kiemelkedésekkel látjuk el, melyeket a lemez középső részének két oldalán a lemezből kissé kisajtolunk, mint az az 1. és 3. ábrán látható. Eme tányéralakú kiemelkedések fölületeinek a vezetődarabok és a síndarabok nyaka között támasztó fölületek gyanánt kell szerepelniök. , A (g) fémlemez hátsó fölülete vékony, alkalmas kemény fémből, pl. aczélból készült (j) bevonattal van burkolva, hogy a rezet a rúgók, melyek a fémlemezt a sínnyakba szorítják, be ne marják. Ezek a (k 1) rúgók legczélszerűbben egyetlen menetből állanak, melynek merevsége elég nagy, hogy a kellő nyomást létesítse és erősek, hogy ha a hevedert az (e f) csavarokra húzzuk és a csavarház meghúzásával rögzítjük, egy síkba kerüljenek és meneteik a vékony (j) bádog tányéralakú mélyedéseiben foglaljanak helyet. Hogy a rúgókat akkor, mikor a hevedert fölhúzzuk és megerősítjük, a kellő helyzetben rögzítsük, egy lágy fémből készült csíkot alkalmazunk, mely a (g) sínkapcsoló lemez hátsó fölületén fut és ennek végeire hajlíttatik. A lágy fémből készült csíkot később eltávolíthatjuk, úgy hogy a rúgók közvetlenül a heveder belső fölületére feküdjenek, miközben a rúgó a heveder fölületébe lassan bemarják magukat, úgy hogy a lemez és sín között benső érintkezést létesítenek, minek következtében a szomszédos és egymást érő sinek között a vezető kapcsolat tetemesen megjavul. Hogy az áramvezető részek közé por és nedvesség be ne juthasson, (n) parafa-kitöltést alkalmazunk, mely a (k 1) rúgókkal szemben ki van vágva. Ha a részeket a kellő helyzetbe nyomjuk, akkor a jelzett kitöltés a (g) lemez végeire és oldaléleire fekszik, úgy hogy tömör elzárás van biztosítva. A vezető kapcsolat a sinek között a következő módon is létesíthető. Először is mintegy 40 cm. hosszú és 50 mm. magas érintkezési fölületet létesítünk a sínnyakon a sín vége és a végéhez legközelebb eső csavarlyuk között, mit hajlékony tengelyre szerelt karborund- vagy smirgelkorong segélyével készíthetünk el, vagy pedig egy nehéz sínfúró segélyével. Ha az utóbb említett szerszámot alkalmazzuk, lapos hegyű fúrót kell használni és a sín fölületét csak oly mélyen kell megmunkálni, hogy az oxydréteget eltávolítsuk. A fúrót ekkor szóda-oldattal szabad csak nedvesíteni, nem pedig olajjal. Gondoskodni kell arról, hogy a forgácsot az érintkezési fölületekről gondosan eltávolítsuk és míg az utóbbiak még nedvesek, azokat egy alkalmas ötvözettel (pl. az úgynevezett Edison Solid Alloy-val) addig dörzsöljük, míg az aczélfölület ezüstössé nem válik vagy amalgammal nincs bevonva, ekkor a fölületre tiszta vizet öntünk, melyet arról lecsöpögtetünk, de le nem dörzsölünk. A mint a buborékképződés megszűnik, az illető helyeket tiszta vízzel újból megnedvesítjük, hogy a tisztításnál esetleg hátramaradt habot eltávolíthassuk, ezután az amalgamozott helyet úgynevezett plasztikus ötvözettel vonjuk be, mely a kémiai folyamatok befejezésére szükséges. A rézből készült kapcsolólemez a síntalpon élére van állítva, miközben az egyik tányéralakú kiugrása az egyik, másik kiugrása a másik sín nyakára fekszik. Ez-i után a hevedert húzzuk föl és a csavarházakat húzzuk meg, minek következtében a tányéralakú (h i) kiugrások szorosan a leírt módon kezelt érintkezési fölületekre fekszenek. Az amalgamozás és a képlékeny ötvözet fémes kenőanyagot képez, mely a vezetőrészeknek a sinen való súrlódását te-