19521. lajstromszámú szabadalom • Eljárás száraz tiszta nem változó gluten előállítására

— 33 -a porrátörés után nem változó glutent ké­pez. A szárítóban a hőmérsékletnek nem sza­bad magasabbra emelkednie, mint a mek­kora hőmérsékletemelkedést a gluten el­bír, a nélkül, hogy megváltoznék és mely az összes eredeti, azt tápláló anyaggá tevő tulajdonságait megtartja. Megjegyzendő, hogy a leírt módon elő­állított glutent az által, hogy az elpáro­logtatott vízzel ismét keverjük, újból ru­galmassá tehetjük, miből az következik, hogy a leírt műveletek által a gluten nem változik meg. Ha a fagyasztást sajtolással egyidejű­leg végezzük, a glutent vékony és szilárd lemezek alakjában állítjuk elő. A glutent ekkor oly lemezek között saj­toljuk, melyek a glutent meg nem vál­toztató anyagból készültek, a sajtolás kivi­telére két üreges tuskót használunk, me­lyek üregében hűtőfolyadék kering. Ugyanezen czél elérésére tetszőleges számú lemezt egymás fölé is rakhatunk, mi­kor a sajtolást vagy egy sajtó, vagy még czélszerűbben hengerek segélyével végez­zük; ezek a hengerek ugyancsak a hűtésre szolgáló üregekkel vannak ellátva. Hogy a gluten a hengerekhez vagy le­mezekhez ne tapadhasson, gondoskodtunk arról, hogy a hengerek megfelelő dérré* teggel legyenek bevonva, úgy hogy a glu­ten és a lemezek között vékony, szigetelő jégréteg keletkezzék. Ily berendezés segélyével nemcsak kü­lönböző vastagságú glutenlemezecskéket ál­líthatunk elő, hanem az abban lévő víz te­temes részét is elvonjuk. Megjegyzendő, hogy a glutennek nyo­más alatt és alacsony hőmérséklet mellett történő kezelésénél ez az anyag összehúzó- ' dik és a benne lévő víz egy tetemes ré­szét leadja. Ez a művelet tehát a szárí­tást nagy mértékben elősegíti, mert evvel az előbb a gluten alkotó részét képezett víz eltávolíttatik. Az eljárás kivitelére használt gépészeti berendezések igen különbözők lehetnek. A találmány bővebb ismertetése czéljá- ' ból a berendezések igen különbözők lehet­nek. A lemezeket fagyasztó kamrákba visz­szük, hol a gluten addig marad, míg az alacsony hőmérsékletnél végbe menő elpá­rolgást végző berendezések a megtöltésre elő vannak készítve. Ezek az elpárologtató berendezések kettős falú kamrák, melye­ket a gőz a kellő hőmérsékletre hevít föl, nehogy azokon a glutenből elszálló gőz le­csapódjék és ne csöpöghessen a szárítandó glutenre. Eme kamrákat két végükön nyitjuk, hogy a lemezeket szállítókocsik a kamrákba köny­nyen betolhatok, illetve abból eltávolítha­tók legyenek. A kaucsukkal tömített aj­tók a légmentes záródást teszik lehetővé. A szállítható állványnak több egymás fö­lött fekvő emelete van, melyeken a meg­fagyott glutent viselő lemezek vannak el­helyezve. Eme lemezeket egymás mellett fekvő üvegrudak vagy üvegpálczák alkotják és mindegyik lemez alatt meleg vizet vagy kis nyomású vízgőzt vezető csövek vannak el­helyezve. A mint a szállítható, a leme­zeket viselő állvány a kamrába be van ve­zetve, a kamrát elzárjuk, abban alacsony hőmérséklet mellett légüres teret létesí­tünk és a külső falak fűtését megkezdjük. Ezután az állvány egyes emeletein alkalma­zott kígyós csöveken meleg vizet vagy ala­csony feszültségű gőzt vezetünk át. Ekkor a glutenben lévő jég megolvad, a ' víz a pálczák között lévő hézagokon a kí­gyós fűtőcsövekre csöpög, ezeken a lég­ürestérben gyorsan elpárolog és a fölületi kondenzátorba vezettetik. A leírt művele­tet addig folytatjuk, míg az elpárologtató térben a glutenben lévő jég teljes megol­• vadását meg nem állapíthatjuk. Ekkor a gluten földuzzad, úgy hogy most a fölü­leti kondenzátorhoz vezető kapcsolatot el­zárhatjuk és a további szárítást a víz el­nyeletésével, pl. nátrium vagy sav segé­lyével végezhetjük. Ennél az eljárásnál a glutent pogácsa alakjában állítjuk elő, mely az üvegru­dakra vagy szállító állványra egyáltalában

Next

/
Thumbnails
Contents