17988. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet egy szelepnek előre meghatározott időben való automatikus működtetésére

— 2 — folyamán az óraszerkezetnek azon részét fogjuk jelölni, mely annak dobját vagy egy oly forgattyúját működteti, mely a szelepet nyitja vagy zárja; ezen kifejezést azért választottuk, mivel ezen szerkezet a közön­séges óra ütőszerkezetével nagy hasonlatos­sággal bír. Az (1) csőben (1. ábra), a (2) szelep van elrendezve, melyet a (4) emeltyűjére erősí­tett (3) súllyal működtetünk . Ezen emeltyűnek végéhez az (5) zsinór van erősítve, melynek másik része a (6) dob köré van vezetve és végével ezen meg­erősítve. A (6) dob a (7) óra ütő szerkeze­tének egyik tengelyén ül, míg maga az óra az alkalmas (8) állványon van elhelyezve. Ezen szerkezetnek működési módja már most a következő: Ha az ütő szerkezetet fölhúzzuk, a (6) dob forogni fog. az (5) zsi­nór vagy láncz a dobra rágöngyölődik és a (3) súllyal terhelt emeltyűt megemeli, mi által a (2) szelep nyittatik vagy záratik. Ezután a (9) mutatót azon időre állítjuk be. melyben a szelep működtetendő. Mihelyt az óramű mutatói ezen időt elérik, az ütőszer­kezet. kikapcsoltatik, minek következtében a (4) emeltyű lefelé mozog és a (2) szelepet nyitja, illetve zarja, Ezen elrendezésnél az ütőszerkezetnél szokásos rugót elhagyhatjuk, mivel a (3) súly akként van méretezve, hogy az úgy az ütőszerkezetet, mint a (2) szelepet is működteti. Ha nagy csapokat vagy szelepeket kell működtetnünk, az emeltyűn elrendezett súlyt előnyösen nem hagyjuk közvetlenül a (6) dobra hatni. Ezen czélra a szelep és az ütőszerkezet közé egy rögzítő szerkezetet (2. ábra) igta­tunk be és az (5) lánczot a (10) emeltyűnek szabad végéhez erősítjük, mely emeltyű az állványon elrendezett (11) forgási csap körül forgatható. Ezen emeltyű egy akként elren­dezett (12) nyúlvánnyal van ellátva, hogy a (4) emeltyű megemelt állásában szabad végével a (12) nyúlványhoz támaszkodik és ez által állásában rögzíttetik. Ha már most az ütőszerkezetet kikapcsoljuk, az (5) láncz a (6) dobra göngyölődik és a (10) emeltyűt megemeli, melynek (12) nyúlványa a (4) emeltyűnek szabag végét szabadonbocsátja, úgy hogy a (4) emeltyű a (3) súly hatása alatt sülyed és a szelepet működteti. A szerkezetnek az előzőkben ismertetett foganatosítási alakjai azonban csak egyszer végzik vagy a zárás vagy a nyitás műve­letét, még pedig minden fölhúzás után. Gyakran kívánatos azonban, hogy a szele­pet előre meghatározott időben nyithassuk és később ismét zárhassuk, még pedig akként, hogy a szelepnek ezen működtetését az ütő­szerkezetnek egyszeri fölhúzásával több napra biztosíthassuk. Ezen esetben szüksé­ges, hogy az ütőszerkezet tengelyeinek egyike meghatározott mértékben (egy vagy több egész fordulattal vagy egy egész fordulat­nak hányadosrészével) elforoghasson, mire ezen tengely ismét rögzíttetik mindaddig, míg meghatározott időben ismét ki nem kapcsolta tik. A szerkezetnek egy ezen czélra szolgáló foganatosítási alakja a 6—8. ábrákban van föltüntetve. Az óramű hajtószerkezetétől hajtott (A) kerék a (B Bl) fogaskerékkel (7. ábra) kapcsolódik, a hol is az áttétel akként van választva, hogy a (B Bl) kere­kek 24 óra alatt épen egy fordulatot tesz­nek. Ezen két kerék, valamint a (C Cl) kerekek (6. ábra) lazán vannak az (a és al) tengelyre ékelve. A (B Bl) kerekek a (C Cl) kerekeket a (D Dl és E El) ütközők segé­lyével magukkal meneszthetik, a hol is a (D Dl) ütközők a (B Bl) kerekeken, míg az (E El) ütközők a (C Cl) kerekeken vannak megerősítve. A (C Cl) kerekek belső oldalán az (F FI) hornyok vannak bevágva. Ezen hornyoknak hosszát azon idő szerint szabjuk meg, mely alatt az ütőszerkezet működik. Az (a al) tengelyeken a (G Gl) lemezek vannak elrendezve, melyeken a belső végü­kön elrendezett füllel az (a al) tengelyeket körülvevő (H Hl) emeltyűk vannak ágyazva. A (H Hl) emeltyűk külső végei a (J Jl) peczkekre nyomást gyakorolnak, mely pecz­kek akként vannak a (G Gl) lemezeken átvezetve, hogy azok a (C Cl) kerekek I (F FI) hornyaiba nyúlhatnak be. A (G Gl) | lemezeken azonkívül még a ruganyos (K KI) | lemezek vannak megerősítve, melyek a (H)

Next

/
Thumbnails
Contents