17518. lajstromszámú szabadalom • Csapágy keréktengelyek számára

rülfutó horonnyal van ellátva; az ezen (Dl) fölület ós a már föntebb említett (D3) fe­lület között helyetfoglaló (E) görgők kissé kúposak és mindegyikük egy-egy egész al­kotó mentén érinti a nyomfölületet. A (Dl) és (B3) fölületek megfelelnek a gör­gők kúpos alakjának és tengelyük a (C) tengely középvonalával mintegy 20°-nyi szöget zár be. A görgők úgy vannak elrendezve, hogy ha azoknak palástját teljesen kiegészítve gondoljuk, az így kapott kúpok csúcsai, a mint a 2. ábrából látható, összeesnek. A (D) kúpnak egyik vége a tengelynek csavarmenetes (Cl) részén túl meg van hosszabbítva és itt egy kerületén csavar­menettel ellátott (D2) állító gyűrűvel van fölszerelve, mely a (C3) hézagba illeszke­dik és a (D) kúpnak a tengelyen való ál­lását szabályozza és így lehetővé teszi a görgők nyomfölületének elállítását. A (D2) gyűrűt a (D) csavaranya belsejében egy (D3) záró gyűrű és a (D4) alátétlemez tartja meg, mely utóbbi előnyösen a kú­pos (D) csavaranya (D6) hasítékába nyúló (D5) toldata által rögzíttetik. A kúpos (D) csavaranyát ezenkívül még a (D7) csa­varanya biztosítja állásában, mely utóbbi és a (D) csavaranya között fekszik a tol­datával a tengelynek (C4) hasítékába nyúló (D8) alátétkorong. A (D2 és 1)3) záró gyűrűk csavai menete a (D7) záró csavaranya csavarmenetéhez képest ellenkező irájnyú, úgy hogy azok a (D) kúpnak és (C) tengelynek csavarmene­teihez illenek. A (D) kúpot a tengellyel természetesen más módon, pl. súrlódás föl­használásával is összeköthetnők, mely e-et­ben a tengelynek (Cl) végét és a kenus­nak végét nem kellene csavarmenettel el­látni. Az (A3) gyűrűk karimájára még az (F) védő süveg van csavarolva, mely a csap­ágyat teljesen elzárja, azonban olaj beve­zethetősége czéljából az (FI) csavardugasz által elzárható nyílással bír. Az agy befelé eső végében elrendezett csapágynál a görgők külső nyomfölületét a (B4) fölület képezi, míg azok belső •2 — nyomfölülete vagy magának a tengelynek megfelelő kúpossággal kiképezett (C5) ré­szén, vagy egy a tengellyel bármi alkalmas módon összekötött külön kónuson foglal helyet. A görgők itt is ugyanúgy vannak elrendezve, mint a kerékagy külső végé­ben foglalt csapágynál. A csapágyat az agy belső végén a (G) süveg zárja le, mely az (A3) gyűrűnek karimájába van csava­rolva és előnyösen két részből áll, melyek a csapágynak összeállíttatása 'után a ten­gelyre illesztetnek. A süveg szerkezete a 3. és 4. ábrákból jól látható; az egyik sü­vegfél (G2) csapszögekkel bír, melyek meg­felelő (G3) lyukakba nyúlnak. A (G2) csap­szögekkel fölszerelt süvegfél két (G4) ki­vágással bír, melyekben (G5) csapszögek segélyével levehetően megerősített (G6) ál­lító lemezek nyugszanak. Piszoknak távo'l-és a kenőanyagnak a csapágyban való visszatartása czéljából, még egy alkalmas (G7) alátétlemezt rendezhetünk el. Ez utóbbi föl van hasítva, úgy hogy könnyen levehető, míg másrészt egy körülfutó (G8) rúgó által erősen a tengelyre szoríttatik. Ezen alátétkorongnak alkalmas szerkezete az 5. ábrában látható, a hol a gyűrűs alá­tétlemez egy hosszú görbe (G9) vágással van kettéválasztva. A vágás alakja azon­ban más is lehet és az alátétlemez két vagy több részből képezhető, melyek egy rúgó által összetartatnak. Az (E) görgőknek a (Dl) és (C5) nyom­fölületeken való megtartása czéljából, a mint ez különösén a csapágynak összeil­lesztésénél és szétszedésénél szükséges, a görgők mindegyike egy (El) csappal lát­ható el és ;aiz összes csapok a kúpos (D) csavaranyán vagy magán a tengelyen meg­erősített (E3) gyűrűnek (E2) karimái közé nyúlhatnak, mely karimák azonban a csa­pokkal korántsem érintkeznek, midőn a I csapágy működési állásában van; ez az 1. j ábrából tisztán látható. A görgők összetartására szolgáló szerke­zetnek egy másik foganatosítást alakja a 6-^8. ábrákban van bemutatva, a hol a (D) kúpnak megfelelő hengeres részein (H Hl) gyűrűk nyugszanak, melyeknek kerületei

Next

/
Thumbnails
Contents