15856. lajstromszámú szabadalom • Pneumatikusan egyensúlyban tartott kamrazsilip
— 29 — összeköttetésekkel oly könnyű és biztos üzemet tesz lehetővé, a mint az eddig lehetetlen volt. A zsilipnek fölös fölhajtó ereje az esés veszélyét kizárja; az egyidejűleg forgó tengelyek azon veszélyt hárítják el, mely a zsilipnek egyenlőtlen megterhelése okozta hosszirányú lengése folytán különben bekövetkeznek, a hydraulikus (K) megakasztó szerkezetek pedig az (I) nyomás-erősbítővel, szelepek által szabályozott hydraulikus összeköttetéseikkel és a változó nyomásoknál közvetlenül elérhető erővel, lehetővé teszik, hogy a zsilipfölügyelő a megemelt zsilipnek közvetlen szabályozását, mozgatását és emeltetését, valamint annak föl- és alájárását ugyan szűk határok között, de a gyakorlatnak és hatásos üzemnek megfelelően szabályozható szelep segélyével előidézheti. A zsilipek megemelkedési iparkodása ellen a hydraulikus megakasztó szerkezetek hatnak és ha az ez utóbbiakat ellenőrző (h) szelepet (72. és 75. ábra) elzárjuk, akkor a zsilip állásában rögzíttetik, ha ellenben ezen szelepat kinyitjuk, akkor a zsilip a megakasztó szerkezeteket visszatolja, az (12) akkomulátorsúlyt megemeli és ez által erőt halmoz föl, melyet a zsilip lenyomatásához fölhasználhatunk, még pedig az által, hogy a nyomás erősbítőnek (i) szelepét valamivel előbb nyitjuk, mint a (h) szelepet. mi által a hydraulikus nyomás nagyobbíttatik vagy erősbíttetik és a (K) megakasztó szerkezetekben érvényesül. Az önműködő megakasztó géppel való összeköttetés a megemelt zsilipnek a kívánt magasságban való megállításánál minden személyes ügyelmet fölöslegessé tesz; a hydraulikus szabályozással való összeköttetés által pedig lehetővé van téve, hogy a hajókat a zsilipből ki- és abba becsúsztassuk és ez által a hajók átbocsátását siettessük és a zsilip munkaképességét fokozzuk. Ezen czélból a megemelkedő zsilip a hajó maximális bemerülési mélységét jelentékeny fölülmúló vízmennyiséget tartalmaz. Miután a zsilip meg van emelve, ez önműködően ahként akasztatik meg, hogy a zsilipkamra vízszintje a fölső (1) csatorna részével egy síkba kerüljön és hogy a zsilipnek belső (18) kapunyílása a (3) homlokfalnak (4) kapunyílásával korrespondeáljon; erre a (18a és 4a) kapuk közti teret vízzel megtöltjük és ezután a kapukat kinyitjuk, úgy hogy a (17) zsilipkamra a föl ső (1) csatornarésszel össze van kötve. A megemelt járművet akként úsztatjuk a fölső csatornarészbe, hogy a hydraulikus (b) szelepet kinyitjuk (miközben azonban a nyomáserősbítőnek szelepe zárva marad), mire a zsilip fölhajtó erejénél fogva a hydraulikus (K) megakasztó szerkezeteket visszahúzza, az (I) akkumulátorsúlyt megemeli és fölszállása közben a zsilip szintjét a csatornáénál magasabbra iparkodik emelni, úgy hogy a zsilipből a csatornába víz ömlik be, mi által a megemelt hajó a zsilipből kiú sztattatik. A zsilip addig emelkedik, míg a víz mélysége, a fölső (1) csatornarész sziliétől a (18) kapunyílás küszöbéig mérve a hajózhatósághoz szükséges mértéket el nem éri, mire az önműködő (R) megakasztó gép a zsilip mozgását a hydraulikus (h) szelepnek zárása által megakasztja. Mihelyt a zsilip emelkedik, a hajó a zsilipből a csatornába úszik, mivel a zsilipkamrában ekkor magasabban álló víz. mely a csatornába iparkodik folyni, a hajó tehetetlenséget leküzdi és miután ez a zsilipből kiúszik, a zsilip vize a hajó által elfoglalt teret betöltve, sülyed. Ha valamely hajót a zsilipbe akarunk bocsátani, akkor az (i) szelepet valamivel előbb nyitjuk ki. mint a (h) szelepet, mi által a megakasztókkal erősbített nyomású erő közöltetik és ezen megakasztok a zsilipet elegendő darabbal lefelé nyomják, úgy hogy a zsilip vizének szilié «kkor alacsonyabb, mint a fölső csatornáé, a miért is ez utóbbiból annyi víz folyik a zsilipbe, mint a mennyi az átúsztatásnál a zsilipből kiömlesztetett és mint a mennyi a zsilip üzeméhez szükséges. Ezen átömlő víz a hajót a zsilipbe viszi. Az önműködő (R) megakasztó gép a hydraulikus (h) szelep