15067. lajstromszámú szabadalom • Berendezés áramköröknek gyors egymásutánban való megaszakítására és zárására
- 6 -telt szakasz és sugár, valamint megfelelő számú forgó, merev konduktor elrendezése által. Midőn a (g") korong igen gyors forgásba hozatott, az hozzájárul annak megakadályozására. hogy az (I) test forgó vagy lengő mozgásba hozassék, a mi azért fontos, minthogy ez esetben a (g") korong forgásának síkja is módosíttatnék. A korong forgási sebessége főleg a beömlő folyadéksugarak sebességétől és a korongon alkalmazott szárnyak vagy lapátok osztásától függ; természetes, hogy a korong állandó sebességének föntartása czéljából szükséges, hogy az annak szárnyaira ható folyadéksugarak sebessége is állandó legyen. Ezt az által érjük el, hogy a higanyt vagy más vezető folyadékot magában tartalmazó tartályt állandó sebességgel forgatjuk; ha azonban ez nem igen lehetséges és a (g") korong sebességét mégis állandónak akarjuk megtartani, akkor ezen czélból specziális eszközökről gondoskodunk, a milyen pl. a kis (i") tartályok elrendezése (lásd a szakadozott vonalakat 5. ábra), melyekből azután a folyadék állandó sebességgel ömlik a (d') szárnyakra, míg az (A) tartály sebessége tág határok között módosítható. Magától értetődik, hogy az elektromos kontaktust létesítő folyadéksugarakat nem szükséges arra hasznosítani, hogy a (g") korongot forgó mozgásba hozzuk, a mennyiben ez utóbbi czélra külön sugarakat alkalmazhatunk, melyek a korongnak vagy egy azzal összekötött testnek elszigelt részére hatnak, a mely esetben ezen sugarakat nem peripherikus pontokra, hanem a forgás tengelyéhez közelebb eső részekre hagyjuk ütközni, mi által a korong nagyobb sebességgel forgattatik. A hajtó sugarakat különben tetszőleges más módon is létesíthetjük. A sarkok relatív mozgásának fokozása czéljából az egyik sarkot a másikhoz képest forgathatjuk is, a mi sokféleképen pl. a 6. ábrában föltüntetett módon foganatosítható. Ezen ábrában a (H) egy hengeres szekrény, melynek egy belső czentrális oszlopában az árammegszakító szerkezetet hordó, függélyes (a) orsó van elrendezve. Az árammegszakító szerkezet az (A) tartályban van elrendezve, melynek fölső része egy gyűrűs födélből és a (B) kupolából van alkotva, ez utóbbit szigetelő anyagból vagy valamely aránylag nagy fajlagos ellenállással biró fémből pl. újezüstből készítjük. A tartálynak forgásba hozatalára tetszőleges módok és eszközök szolgálhatnak; a rajzban elektromagnetikus mótor van föltüntetve, melynek indukált (a') része az (A) tartály (a) orsójára, míg a másik primér (a") rész a iH) szekrényhez van erősítve. Az (A) tartályban, pedig annak födő gyűrűjéhez elszigetelten erősítve egy gyűrűs vezető van elrendezve, mely a lefelé nyúló (d') fogakkal vagy nyúlványokkal bír. Az említett gyűrűs vezeték a tartályon kívül elrendezett (H') lemezzel az ezen, valamint az (A) tartály födőlapjába illesztett szigetelő szelenczének átjáró (H") csavarok által villamos összeköttetésben van. Az (A) tartály belsejében a (h) oszlop van elrendezve, mejybe a tartály tengelyével konczentrikusan a (h') orsó van szerelve. Ezen orsónak az (A) tartálytól függetlenül való forgatására tetszőleges szerkezetet alkalmazhatunk. A rajzban példa gyanánt itt is elektromagnetikus mótor van bemutatva, melynek egyik (h") része a (h') orsóra van erősítve, míg másik (j) része, mely a (B) kupolát veszi körül, a (H) szekrénnyel áll merev összeköttetésben. A (h') orsóhoz vagy a (h") armatúrához egy henger van erősítve, mely a sugárirányú (b") karokkal van ellátva. Ezen két kar végén fölfelé van hajlítva és az (A) tartály fala meg a (d') fogak forgási pályája között a (d) csöveket hordja. A (d) csövek nyílása egészen közel van az (A) tartály falának belső föliiletéhez és ezen csövek a tartálylyal ellenkező irányban forgattatnak, a mely utóbbiban lévő alkalmas mennyiségű higany ezen (d) csöveken át sugarakban a (d') vezető fogakra sodortatik. A készülék működtetése czéljából az (A) tartályt ós a (h') orsót, mindegyik a saját motora segélyével, egymással ellenkező irányú forgásba hozzuk. Az (A) tartály forgása által a vezető folyadék (higany) a czentrifugális erő hatásánál fogva a tartály fala felé