14966. lajstromszámú szabadalom • Négy medenczéből álló galvanikus fürdő

Megjelent 1 81)9. évi jnnius lió 24-én. MAGY. KIR. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEÍR A S 14966. szám. VII/e. OSZTÁLY. Négy medenczéből álló galvanikus fürdő. DR SCHNÉE KÁROLY EMIL CS. IvS KIR. OSZTR.-MAGY. KONZULÁTUSI ORVOS KARLSBADBAN. Pótszabadalom a 11134. sz. szabadalomhoz. A szabadalom bejelentésének napja 1898 decz. 16-ika. Jelen találmány tárgyát oly berendezés képezi, mely úgy ;iz emberi test általános elektromozása, valamint a kataphorese gyógymód, ill. a gyógyszereknek az emberi testbe elektromos áram segélyével való be­vezetése czéljából különféle módokon alkal­mazható. A készülék egy «négy medencze által képezett fürdőből» áll, melynek az egyes végtagokat magukba fogadó meden­czéi egy olyan székkel vannak kapcsolatban, melynek segélyével a kádak, vagy meden­czék oly helyzetbe hozhatók, hogy a keze­lendő egyén teste a kezelés tartama alatt teljesen kényelmes helyzetet foglalhat el. Az egyes kádak a kivánat szerint oly módon kapcsolhatók össze az elektromos áramot be- és kivezető sodronyokkal, hogy az áram 50 különböző módon vezethető az emberi testen keresztül. Hogy a beteg ké­nyelmesen elhelyezkedhessék, a négy me­denczével kapcsolatban álló szék úgy van berendezve, hogy a kar-medenczék fölemel­hetők és sülyeszthetők, valamint vízszin­tesen eltolhatók és elforgathatok legyenek, s a beteg testét a mozgatható ülőhelynek magasabbra, vagy alacsonyabbra való állí­tása által lehet a négy kádhoz képest meg­felelő helyzetbe hozni. A «négy medenczéből álló fürdő» által megengedett 50 különböző áram-irányt, ill. fürdési módot a mellékelt rajzlapok 150-dik ábráin levő emberi alakokba rajzolt nyíl­irányok mutatják be, valamint vázlatosan az egyes alakok mellett álló négyszögek, me­lyekben a két fölső csúcs a fölső végtago­kat, a két alsó csúcs pedig az alsó végta­gokat jelenti. A «négy medenczéből álló elektromos fürdőnél» az elektromos áram a pozitív és negatív sarkok bekapcsolása, ill. ezek fölcserélése szerint az alább ismerte­tendő irányokban halad keresztül a testen s mind a négy medencze használatánál az (Al A2 A3...) által jelzett 14 különböző fürdési módot (1 —14-dik ábrák), egy meden­cze kikapcsolása esetén, azaz három me­dencze használatánál a (Bl B2 B3...) által jelzett 24 fürdési módot, (15—38-dik ábrák), végűi két medencze kikapcsolása esetén a (Cl C2 C3. ..) által jelzett 12 fürdési módot engedi meg (39—50-dik ábrák). A készüléket magát az la. ábra élőiről nézve, a 2a. ábra oldalról nézve, a 3a. alaprajzban mutatja. A 4a. ábrán az ülőhelyet beállító szerkezet oldalnézete, az

Next

/
Thumbnails
Contents