13161. lajstromszámú szabadalom • Berendezés gomblyukvarró gépeknél a biztosítólécz előállítására
- 7 -kapcsolat megszűnik, egyúttal azonban az r lemezt mozgató átvivő mechanizmus is kikapcsoltatik, a mennyiben az l emelő ismét a 21. ábrán látható helyzetébe tér vissza, mikor az ls emelő az mi emelőt elereszti; úgy, hogy a rúgó az emelőt visszahúzhatja, illetve ennek «6 peczkét az nl emelő »t° üregéből kiemelheti, mi által az m1 emelő és az »8 n4 u1 átvivő mechanizmus között a kapcsolat megszakad. A biztosítólécz varrásánál a mozgató berendezésnek az egyik IV nyíl irányában való mozgását előidéző kapcsolat oly módon létesül, hogy az 0 korong egyik t ütközője az 0 korong mellett alkalmazott í1 csigába ütközik. Ez a csiga a t'1 peczken van megerősítve, mely a fölső s1 szánpár ts liasítékán nyúlik át és az alsó s2 szánpárral van kapcsolva (24. ábra). A fölső és alsó szánpár a t4 /5 tekercsrugók segélyével van egymással kapcsolva, úgy, hogy a kivarrás közben a lemezek egy egész gyanánt mozognak és az S szánt képezik, a mennyiben ezen rúgók segélyével, melyek az alsó lemezbe vannak szerelve és a fölső lemez megfelelő léczeire nyomást gyakorolnak, az .sa lemez a p° részével a í2 peczken lévő t8 szabályozó csavarra (21. ábra) szorul, úgy, hogy a mozgást fölvevő s2 lemez az s1 lemezt mindkét irányban magával viszi. Ha ellenben a gomblyuk a végállásban van, az egyik lejtősfölületű t toldat a í1 csigába ütközik, mi által a rúgónyomást legyőzi és a fölső szánpár a tolókával a t toldat lejtősségének megfelelően az egyik vagy másik nyíl irányában mozog. Ha a gomblyuk biztosító léczének kivarrásánál a P tolóka a gomblyuk irányában az egyik III kettős nyíl irányában mozog ide-oda, az előbb leírt p7 p mechanizmus közvetítésével a P tolóka a vezetékben és így a p1 csiga az o1 exczenterhoronyban mozog a gomblyuk kivarrása közben a 26. ábrán látható kettős nyíl irányában. A gomblyuk végállásában, tehát a biztosítólécz varrása közben a pl csiga a két szimetrikus 1 3 részből álló exczenterhorony 2 4 könyökében mozog. Hogy a csiga az előbb jelzett módon ideoda mozoghassou, a találmány lényeges részét képező ama berendezéshez folyamodtunk, hogy az 0 és O1 korongokat, melyek az előbbi kiviteli módozatnál egy egészet képeztek, két különálló rész gyanánt képezzük ki, úgy, hogy a kivarrásnál az 0 koronggal, illetve a Q kerékkel kapcsolt és az ol vezetőhoronnyal ellátott O1 korong a biztosítólécz varrásánál a 26. ábrán látható kettős nyíl irányában ide-oda mozgást végezhessen. Ekkor - úgy mint az előbb leírt első kiviteli módozatnál — a két 0 O1 korongot a gomblyuk kivarrásánál egy kapcsoló mechanizmus kapcsolja, mely az 0 korongon egymással diametrálisan szemben lenghetően alkalmazott o2 os tolózárakból áll, melyek a kapcsoló he^zetben. melyben azokat az o5 rugók rögzítik, az O1 korongon alkalmazott o4 peczkeket fogják körül és ebből a czélból megfelelő oc o7 üregekkel vannak ellátva. Ezek egyikébe fogódzik a peczek a kapcsolás létesítésénél, míg a másik lehetővé teszi, hogy az O1 korong a kapcsolás megoldásánál ide-oda mozogjon. A tolózár oldalélei az O1 korong szélei fölött kiállanak. A kapcsolás megoldása tehát oly módon történik, hogy abban a pillanatban, mikor a biztosítólécz varrása megkezdődik, illetve a gombijuk a végállásban van, a tolózárnak kiálló élei a diametrálisan szemben elhelyezett t1 és o8 csigákba ütköznek, melyek ellendarab gyanánt szerepelnek és a könnyen mozgatható tolókát befelé nyomják, úgy, hogy a tolókák kivágásai az o4 peczkeket eleresztik és így a kapcsolatot megoldják, tehát az Ol korong a p1 csiga illetve a p lemez, illetve a P tolóka mozgásában részt vehet, mint az szükséges is. A kapcsolás igen természetesen mindaddig megoldva marad, míg a biztosítólécz varrása tart, ha ez befejeződött, a tolózárak is elhaladtak a csigák előtt és a rugók hatása alatt kifelé mozognak, úgy, hogy az o4 peczket és ezzel az 01 korongot is fogva tartják. A 16—18. ábrán a találmányunknak egy jóval egyszerűbb kiviteli módozata van ábrázolva, mely ugyanoly gépnél használható, mint az I—16. ábrán ábrázoltunk. A 16. ábra a gép eliilnézete.