13161. lajstromszámú szabadalom • Berendezés gomblyukvarró gépeknél a biztosítólécz előállítására

— 8 -a 17. ábra az alaplemez alulnézete a ki­lincses kerék eltávolítása után, a 17a. ábra függélyes metszete a gépnek a hossztengelyre merőleges sík szerint, a 18. ábra a kilincses kerék nézete. A IJ szövetbefogót viselő h* d6 szán, úgy mint előbb, két egymásra merőleges irány­ban mozgó szánból áll, melynek a szövet­befogó szupportja gyanánt szereplő fölső <lr ' része a h2 h3 vezetőpofák között (17-ik ábra) a gomblyuk irányára merőleges irány­ban mozgó h* szánban tolható el, még pedig a A4 szán mozgásirányára merőleges irány­ban, tehát a gomblyuk irányában. A szövet­eltolást a gomblyuk varrásánál ez a b6 szán végzi, még pedig a ba b9 bl ü bu hX i emelő­szerkezet (17. ábra) közvetítésével, melynek b1 4 emelője a d6 fölső szánhoz, illetőleg ennek b1 6 csapjához van kapcsolva, míg a b1 csigát viselő b9 emelő a G alaplemezbe csavarolt b** csap körül lenghet. A b1 0 és &1 2 emelők, — melyek közül az első a b8 emelővel a ba kapcsolótag közvetítésével van kapcsolva, míg a második &1 6 -nél a b11 emelőbe fogódzik — az alaplemezre szerelt csapok körül foroghatnak és b1 1 , illetve fi13 hasítékokkal vannak ellátva, melyek egy­mást födik és melyeken a két emelő között kapcsolatot képező csavar megy át. Ezek a J'1 hasítékok lehetővé teszik, hogy az emelőművet beállítsuk, és így a kivarrandó gomblyuk nagyságát változtathassuk. Az emelőmű mozgatására, mint rendesen a c6 kilincses kerék szívalakú rs görbéje szolgál (18. ábra), melybe a emelőre szerelt b1 csiga fogódzik, a kilincses kerék mozgatá­sára az rúgó hatása alatt álló és az ar ' kilinccsel ellátott a4 emelő szolgál, melyet a tv1 tengelyről az a exczenter és az a3 vezetőrúddal ellátott a1 a2 villarudazat moz­gat (17. ábra). A bB b9 b1 2 b1 1 emelőmű különleges szerkezete, illetve az egyes ré­szeinek a rajzlapon látható viszonylagos helyzete arra szolgál, hogy a biztosítólécz lehetőleg szabályszerű helyzetet nyerjen és az öltések is lehetőleg szabályosak legye­nek. Az előbbi gépeknél, melyeknél az emelőmű egyszerű csuklót képezett, a biz­tosítólécz varrásánál, még pedig a szövet­nek a gomblyukra merőleges irányban a hl szán segélyével történő eltolása következ­tében a csukló viszonylagos helyzete, habár csak kis mértékben is. de némileg megvál­tozik. ennek következtében a d5 fölső szán is eltolódik és a biztosítólécz, bár az egyes öltések a kivarró öltésre teljesen vagy közel merőlegesek, némileg görbe fog lenni. Az emelőműnek a rajzon ábrázolt szerkezeténél a dB szán a biztosítólécz varrásánál nem tolódik el, minthogy a hi szán eltolódásánál (mikor a b1 4 emelő kileng) a 61 0 csuklópont nem tolódik jobb vagy balfelé el, hanem a Íjio 51a csukló behajlása következtében a bi r > csukló kompenzáló mozgást végez. Míg az előbb leírt és az 1—15. ábrán látható kiviteli módozatnál a c8 görbével ellátott belső görbe darab, az úgynevezett szívalakú exczenter, mint külön mozgó rész van alkalmazva, mely a gomblyuk kivarrása közben a kilincses kerékkel mereven van kapcsolva, ellenben a biztosítólécz varrásá­nál kikapcsoltatik, úgy. hogy azt a szánnal együtt mozgó emelőszerkezet magával viheti, az adott esetben azon rendkívül egyszerű és czélszerű berendezéshez folyamodtunk, hogy a most a kilincses kerékkel mereven kapcsolt (vele legczélszerűbben egy darabot képező) c7 * exczenter c8 vezérgörbéje azokon a c1 4 és c1 6 pontokon, hol a bL csiga a biz­tosítólécz varrásánál áll, a csigával kon­czentrikusan kiöblösödik, annyira, hogy a csiga a szán ide-oda mozgásánál szabadon elmozdulhasson. Világos, hogy ez a szerkezet az eddiginél jóval egyszerűbb és hogy ennek következ­tében az egész mechanizmus jóval bizto­sabban működik. Ennél a berendezésnél még inkább fokoz­zuk' a gép munkaképességét az által, hogy a szövet eltolását a biztosítólécz varrása köz­ben végző mechanizmust úgy szerkesztettük, hogy az eltolódás nagyságát bizonyos ha­tárokon belül a szükségletnek megfelelően szabályozhassuk. A c6 kilincses kerék c13 gyűrűjének c1 1 profilváltozásai által befolyá­solt h csiga, mely az előbbi kiviteli módo­zatoknál közvetlenül a /í4 alsó szánon, illetve ennek egy kiugrásán volt megerősítve, most

Next

/
Thumbnails
Contents