10524. lajstromszámú szabadalom • Újítások erőközlő műveken
hogy a reá L10 szögemeltyű közvetítésével Li a rúd útján gyakorolt kéznyomást abban hagyjuk — nem akadályozza meg, hogy az L emeltyű az L6 rúgó hatásának engedve, ;iz Ll csigát J6 bütyöknek, illetőleg J2 csavarkerék ./' agyföliiletének megfelelő részéhez hozzászorítsa; ép így nem akadályozza meg L9 csukló L emeltyűnek J6 bütyök által történő ezután bekövetkező elmozgatását sem. L1 csigának J2 csavarkerék agyának ama részére való visszatérése, a melynek az nekifekszik, még azon esetben is meg fog történni, ha a csavarkerék a csigának a csavarkeréktől való eltávozásának és megfelelő helyére való visszatérésének ideje között állíttatott volna is be; mert L emeltyű M himba által a csavarkeréktől mindig a szükséges távolságban tartatik, akár van érintkezésben L1 csiga a csavarkerékkel, akár nincs.* Az L1 0 szögemeltyűt működtető LÍ S rudat egy fékművel hozhatjuk összeköttetésbe és pedig úgy, hogy a K szelepnek Li a rúd által történő megnyitásával egyidejűleg a fék a D öntvényt, illetőleg az általa mozgatott készüléket fékezze. G tengely C1 hengeres furattal bír, a mely belső végével I) öntvény belsejével közlekedik es C2 csatorna útján egy tartánnyal vagy szivattyúval* hozható összeköttetésbe, C1 furatba a vízmentesen tömített C3 dugatytyú illik, a mely dugattyú és furatnak zárt vége közé C* rúgó van helyezve. A D öntvényben lévő folyadék mennyiségének bármily változása a rúgóhatás alatt álló C> dugattyú elmozdulása által önműködőlég kiegyenlítődik, úgy hogy D öntvényben a folyadék összehúzódása esetén üres tér nem állhat elő, sem pedig a folyadék kiterjedése alkalmával a készülékben túlnagy nyomás nem fog uralkodhatni. A készüléknek a folyadékkal való megtöltése, vagy a kiszivárgott folyadék utánpótlása C2 csatornán keresztül történhetik. •* Ha a szükség úgy kívánja, C1 furat akkumulátorral is hozható összeköttetésbe. Az 1. és 2. ábrabeli egyensúlyozott F dugattyúszelepek i^exczentergyűrű segélyével Q exczentertárcsával állanak Összekfl tetésben. A körfolyam, a mely a föh® példában egy tökéletes belső körfolyam \ S különböző módon idézhető elő; a szivajj tyúk például a forgattyútengelyen kert^B tül valamely megfelelő helyről táplálha* és a fotyadék a mótorhengerekből a 9 forgattyútengelyen vagy a csapágyon kert. j tül vezethető ki, vagy más megfelelő elfe-J dezés használható. A Q exczenter-tárcsának úgy kell elrendezve és oly módon beállíthatónak lennie, hogy bár a J forgattyúcsapnak (1. ábra) úgy szögbeli, mint sugárirányú eltolhatása az X Y forgási tengelyhez képest lehetséges legyen, mindamellett a Jforgattyúcsap középpontját X Y forgási tengely középpontjával összekötő egyenes vonal állandóan derékszöget képezzen amaz egyenes vonallal, a mely X Y forgási tengelyt Q exczentertárcsa középpontjával összeköti, vagyis szükséges, hogy az exczenter elősietési szöge mindig állandó maradjon. Ezt a czélt az 1. ábrabeli elrendezés mellett, a melynek részletei a 8., 9., 10. ábrákban vannak föltüntetve, az által érjük el, hogy a Q tárcsát forgathatóan, exczentrikusan helyezzük az X Y tengellyel konczentrikus R csapra és egymást az R csapon 90° alatt keresztező QL és Q2 vezetékeket (1. ábra) aíkalmazunk oly módon, hogy a Q2 vezeték (10. ábra) középvonala a Q tárcsa Q3 középpontján menjen keresztül. Ezen vezetékekben A* Ar ' peczkek vannak alkalmazva, a melyek közül A4 peczek egy kiálló A« csappal bír (I. és 8. ábra), a mely csap J forgattyúcsap középpontjával egy vonalban fekszik; A5 peczek szintén egy hasonló A7 csappal van ellátva. A6 és A7 csapok a 8. ábrában pontozva jelölt S kör átmérőjének két végén vannak elhelyezve, a mely kör a J forgattyúcsapnak a ./1 forgattyútengely forgatása közben leírt útját tünteti föl. Hogyha a J forgattyúcsapot, a mely az 1. és 8. ábrákban föltüntetett helyzetben legnagyobb exczentriczitást érfe el, olykép forgatjuk, hogy az X Y tengelyhez közelebbi helyzetbe jusson, akkor AL peczek vezetékében a Q2 vezetékkel való metszés