9037. lajstromszámú szabadalom • Újítások biztonsági váltókon
- 2 tolnak és itt a q peczkek által fogva tartatnak, úgy hogy a p rúgók esak a H fogasrúdra hatva, ezt a K rúdtól távol tartják. Az L szekrénynek közepén az oldalfalakhoz szögecselt A bádogkeret van elrendezve, melyhez az 0 záró kereket és a, P kereket hordó r tengely van erősítve; a P kerék az s fogaskerékkel kapcsolódik és így a Q kereket és a V szárnyat hajtja. Midőn az E zárórúd előretolatik, a K rúd visszajár és az ezen mozgást követő M fogasrúd az 0 záró kerék fogain visszacsúszik ; a p rúgók ekkor az M fogasrúdnak megfelelő visszaszorítását megengedik, úgy liogy a P Q kerekek nem forgattatnak. A szerkezetet ezen állásában az R emeltyű tartja meg, mely a t tengely körül forgatható. Mihelyt az E rúd előretolatik, a j liézagolás az R emeltyűnek rövidebb karja alá jut, ügy hogy ez utóbbi az S ellensúly hatásánál fogva (3. ábra) az említett hézagolásba becsappan. Ugyanekkor az eddig a K rúd alatt feküdt és ezáltal visszatartott másik emeltyűkar fölszabadul, mivel a K rúd az E rúddal ellenkező irányban mozog. A váltó tehát mindaddig, míg a vonat a Z pedálon halad, zárva marad. Midőn már az utolsó kocsi is elhagyta a pedált, az E és K rudak rúgói ezeket eredeti állásukba visszavinni iparkodnak, úgy, hogy a p rúgói által az 0 záró kerékhez szorított M fogas rúd a P, s, Q fogas kereket mozgásba hozza és a F szárnyat forgatja. A K rúdnak u vége (6. ábra) alsó oldalán ékalakúan el van metszve, úgy hogy az R emeltyű karját leszoríthatja, miáltal a másik kart az S ellensúly megemelésével a j hézagolásból kiemelheti. Ennélfogva az E rúd G rugójának hatása alatt vissza megy kezdeti állásába és a váltót szabaddá teszi. A V szárnnyal bíró hajtó szerkezetnek ezélját tehát az E rúd visszajártának lassítása képezi. Ezen visszajárás 5—15 másodperczig tart. A 7. ábra oly módosítást tüntet föl, melynél a G rúgó a négy v sodronyon függő T ellensúllyal van helyettesítve, mely sodronyok az x görgőkön vezetődnek és az y szorítóban vannak megerősítve. Annak megakadályozására, hogy az ellensúly az L szekrénynek födelébe ütközzék, a z vezetékrúdon az r1 rugót rendezzük el. A K rúdnak n rúgója hasonlóképen ellensúllyal helyettesíthető. Midőn a K rúd visszatolódik, az Mfogasról! a rögzítő kerék fogain körülbelül közepéig visszacsúszik; hogy a fogasrúd ellenkező mozgásánál meggátoljuk annak a zárókerékbe való ütődését, a 8. ábrában föltüntetett szerkezetet alkalmazhatjuk. Ezen foganatosításnál a K rúdat annak a fogaskerékkel szemben levő részén az U hüvely veszi körül, mely Krúdon eltolható; az utóbbinak az U hüvelyből kinyúló a1 csavarmenetére a b1 süveg van rácsavarodva. Ezen példában nem a K rúd, hanem az U hüvely hordja az o csapszögeket, melyekre a p rúgók vannak rátolva és melyek a hüvelyre rátolt M fogasrúdat kifelé nyomják. A hüvely másik vége és a K rúdba bedugott dl iitköző között az említett rúdra a c1 rúgó van rátolva. Ha a K rú'd a J emeltyű által balra mozgattatik, akkor annak bx süvege az U hüvelyt és az M fogasrúdat magával meneszti; miáltal azonban a c1 rúgóuak feszültsége nem módosíttatik. A K rúd visszajártakor előbb a b1 süveg kissé eltolódik és a c1 rúgó (néhány czentiméterrel) összenyomatik; ezután a rúgó szétfeszülvén, az M fogasrúd az 0 záró kereket forgatja, úgy hogy az utóbbi minden lökés nélkül forgásba hozatik. Ezen szerkezet két ellenkező irányú váltónak egyidejű beállítására is használható, amint az pl. a 9. ábrában rajzolt sémából látható. Ezen esetben az E rúd egyidejűleg a két f és /1 záró reteszt tolja el, melyek a két E F1 váltót működtetik; ezen két zárólemez egyike f1 azonban kampósra van hajlítva (10. ábra), mi a két váltó egyidejű zárása czéljából szükséges. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Biztonsági váltó, mely a haladó vonat által való biztos beállítást tesz lehetővé és mely a váltónyelvnek a vonat elhaladása közben való minden eltolódását