7932. lajstromszámú szabadalom • Újítások villamos izzólámpákon
gyeit rendezünk el, melyeket jobb minőségben lehet előállítani, mint a hosszú fonalakat és a melyek egyenként kicserélhetők, úgy hogy csak a keresztülégett rövid darabok közül csak a kiégettet, nem pedig az egész szénfonalat kell újjal pótolni. Ezen czélból az a szénkengyeleket a szigetelő anyagból (üvegből vagy porczellánból) álló közös T tartóhoz rövid b drótdarabok segélyével erősítjük, mely utóbbiakat kengyelek alakjában akként dugjuk a korong- vagy gyűrűalakú tartónak lyukain keresztül, hogy végeik a tartónak fölső oldala fölött kinyúljanak. Ezen drótkengyelek közül kettő két k\ ül. k2 végének egyikével alul a tartónak alsó íöliilete alá nyúl és az áramnak be-, ill. elvezetésére szolgál, a többi kengyelvég a szénfonalakkal akként van összekötve, hogy az utóbbiak egymás mögé kapcsolt izzó test-rendszert képeznek, a mint ez az 5. ábrában látható. Nagyon erős (500 és több gyertyás) lámpáknál ajánlatos az egyes szénfonalakat párhuzamosan kapcsolni, mivel ezáltal elkerülhetjük a jó minőségben csak nehezen előállítható vastag szénfonalak alkalmazását és mivel párhuzamos kapcsolásnál. ha az egyik szénkengyel megtagadja a szolgálatot, ámbár csökkentett világít*) erővel, de tovább ég, mig ha a szénfonalak egymás mögé kapcsoltatnak és egyikök ekkor kiég, az egész lámpa is hatástalanná lesz. Mivel pedig a kis közönséges foglalattal ellátott lámpák nagyon könnyen cserélhetők ki, mig a kicserélés nagy lámpáknál, melyek tudvalevőleg speciális foglalatokat és nagyon biztos contactusokat igényelnek, üzemközben csak nagyon nehezen lenne foganatosítható, azért az ilyen nagy izzólámpáknál az egyes szénkengyeleknek párhuzamos kapcsolását előnyben kell részesítenünk. Az a szénfonalakat, a b drótkengyelekkel az e1 e3 drótelektródák segélyével kötjük össze, melyek egyik végükön az ismert mószerek egyikén (villamos széncsapadék vagy vezető tapasz által) a szénfonalnak megfelelő végével vannak összekötve, mig ezen elektródáknak szabad végeit hüvelyalakúan készítjük, előnyösen azáltal, hogy azokat az o1 o2 spirálisokká alakítjuk. Ezen spirálisokat a velük összekötendő b drótkengyeleknek a T tartóból kinyúló végeire illesztjük rá, melyeken azokat a tekerületeknek összenyomása által rögzítjük, úgy hogy a drótkengyelek egyúttal megakadályoztatnak abban, hogy alul a tartóból kieshessenek. Ezen összekapcsolás úgy mechanikai, mint a villamos contactus szempontjából teljesen kielégítő, biztos és a lámpa égésekor bekövetkező átmelegedés alkalmával sem bomlik föl, másrészt pedig lehetővé teszi, hogy az elektródákra gyakorolt húzás által a tekerületeket széjjel húzzuk és az összeköttetést megszakíthassuk, úgy hogy a hasznavehetetlenné vált szénfonalat a hozzáerősített e1 e2 drótdarabokkal együtt a b kengyelről könynyen levehetjük és frissel pótolhatjuk. A T tartó k1 7c2 áramvezetőinek a B üvegsiivegbe beforrasztott p1 p2 platinadrótokkal, ill. ezeknek n1 n2 folytatásaival eszközölt összekötésénél az a izzó fonalaknak czélszerű helyzetét kell szem előtt tartanunk, vagyis, mint azt a bevezetésben említettük, el kell kerülnünk a fényveszteségeket, melyek a használatos izzó lámpáknál azáltal lépnek föl, hogy a szénfonalnak az üvegburok nyakába benyúló, szintén izzó része a szines, vagy másként díszített üvegből készült, úgynevezett tulipántok által elfödetik. Hogy már most ilyen tulipántok alkalmazása daczára fényt még se veszítsünk, a T tartót az a szénfonalakkal együtt az üvegburoknak mellső gömbalakú részében rendezzük el, a mi pedig csakis az eddig használt szénfonalnak több kisebbre való fölbontásánál lehetséges. Az összekötést ennélfogva a d1 d3 közbenső drótok segélyével eszközöljük, melyek két végükön kis spirálisokká alakíttatnak, a melyekbe a k1 k2 , ill. n1 n2 drótokat dugjuk be, melyek azután a tekerületeknek összenyomása által rögzíttetnek. Ezáltal a T tartót az üvegburokkal, ill. annak B süvegével szilárd összeköttetésbe hozzuk, azonban a spirálisoknak lehúzása által attól mégis bármikor könnyen elkülöníthető, a mi a szénfonalnak nyitott lámpánál eszközölt megújításakor nagyon fontos szerepet játszik,