6851. lajstromszámú szabadalom • Villamos olvasztó, hűtőkészülékkel

Megjelent 18Í)(Í. évi cleczember hó 29-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 6851, szám. Vll/i. OSZTÁLY. Villamos olvasztó készülék hűtő-berendezéssel. ALUMINIUM-INDUSTRIE ACTIENGESELLSCHAFT NEUHAUSENBAN. Szabadalmaztatott 1896 április hó 23-ától kezdve. A jelen találmány tárgyát hűtő berende­zéssel ellátott, különösen oly villamos ké­szülékek képezik, melyek nehezen olvaszt­ható vegyületeknek villamos áram segélyé­vel való szétbontására szolgálnak, melyeknél tehát nagyon magas hőfokok szükségeltetnek. Ily készüléknél a hőnek kitett nem tűzálló részeknek, mint pl. az elektródafoglalatok­nak aránytalanul gyors megrongálása illetve tönkretétele következik be, úgy hogy ezen részeket, nagyon gyakran kell javítani ille­tőleg újakkal pótolni. A szénből álló elek­tródák a foglalatokon belül elégnek, úgy hogy a szén és fém közötti érintkezés rossz lesz és jelentékeny áramveszteségek kelet­keznek. Oly esetek is állnak be. hogy külö­nösen az alsó, a kemenczében lévő, fémre ágyazott, szénből álló elektróda annyira szenved a hőség által, hogy megolvad és minden szakíttatik. Hogy ezen bajnak elejét vegyük és hogy a készüléknek szakadatlan műkö­dését lehetővé tegyük, az illető részeket, a mennyire csak lehet, hűvösen kell tartani ; a készülék a jelen találmány értelmében az elektródák számára hűtőberendezéssel bír ) mely abból áll. hogy az elektródafoglalatok­ban valamely hűtő közegnek, mint például légköri levegőnek, víznek stb. átvezetésére a fémfoglalat árambevezetés meg­átjárók illetve vezetékek vannak elren­dezve ; a hűtés szükséghez képest és a kü­lönös viszonyoknak megfelelően csak egy, természetesen a hőnek leginkább kitett elektródára, illetőleg ennek foglalatára szo­rítkozhatik vagy lehet mindkét elektródát, illetőleg ezeknek foglalatait is hűteni. A mellékelt rajzban a találmány fogana­tosítására példa gyanánt mindkét eset van szemléltetve és pedig mutatja: Az 1. ábra mindkét elektróda számára szolgáló hűtő berendezéssel ellátott készü­léket függélyes metszetben; A 2. ábra ugyanezt alaprajzban; A 3. ábra az alsó elektróda számára szolgáló tartót egyedül, alaprajzban. A 4. ábra egy különösen csak a fölső elektróda számára szolgáló hűtőberende­zéssel ellátott készüléket tüntet föl. Az 5. ábra az illető foglalatot egyedül, alaprajzban mutatja. A készüléknek részletei, illetőleg az egyes részleteknek szerkezete és az összberende­zés a találmány lényegét nem befolyá­solják. Egész általánossságban, a nélkül, hogy a rajzolt alakot speczializálnók, jelzi: A a fölső, a rajzban például pozitívnak, A1 az

Next

/
Thumbnails
Contents