6817. lajstromszámú szabadalom • Elgázolás elleni védőkészülék közúti vaspályakocsik számára

— i végével való összeköttetéséből kiváltják és a védőkészűléket a b" rúgok csaknem a működő helyzetbe hozzák. Egyidejűleg a h* tengelyt és a kR fogaskereket a kocsi tengelye, illetőleg a kocsikerekek forgatják és az M2 láncz és A6 fogaskerék, mely a (P lemez C* fogaiba fogódzik, hozzák a védőkészűléket a tulajdonképeni működő helyzetbe. Magától értőleg a tengelyt folytonosan a kocsitengely mozgatja, melyen az m ke­rekek vannak fölszerelve. Hogy a védőkészűléket az állóhely alá visszahúzzuk, a H keretet, melyben a hr< fogaskerék ágyazva van, emelni kell, a m a k6 emeltyűre gyakorolt lábnyomás /<•' láncz. melyek a k2 orsóra hatnak, továbbá a /• kar és a K láncz segélyével történik. Ezután a védőkészűléket az N orsó for­gatása által visszahúzhatjuk. Az állóhely alá való ezen visszahúzást az előbbnevezett orsón fekvő JV2 kerék és a végnélküli AT3 láncz fejezi be, mely az m* tengely IVC csi­gái körül megy, mely tengelyen az »/s ke­i-ék van, mely az me lánczot tartja és mely utóbbi a védőkészűlék hátsó végén van megerősítve, mint ezt a 4. ábra mutatja. Ha valaihely személybe vagy tárgyba az o8 ütköző csapszög beleütközik, akkor ez az átellenben fekvő oz és o6 karokat érinti és ezen érintkezés eredménye egészen ugyanaz, mint előbb leírtuk, nevezetesen az o- karok lenyomják a ys rúgót. annak fejét kiváltják a védőkészűlék mellső végéből, és utóbbi a helyes helyzetbe jön. Ebből kitűnik, hogy a védőkészűléket úgy a kocsis, vagy gépész az N orsó segélyé­vel hozhatja működésbe, valamint az o8 ütköző-csapszögnek egy személlyel vagy tárggyal való összeütközése által is műkö­désbe hozható azon útvonalon, melyen a védőkészüléknek működnie kell, míg a védőkészűlék teljes szünetelő helyzetét a tengellyel, melyen az m kerekek vannak fölszerelve, és az M láncczal idézhetjük elő. Hogy a /i6 fogaskerék H keretét fölemel­hessük, az /> rudakat legelőször vissza­húzzuk, úgy hogy azok többé nem mennek keresztül a O függesztő függélyes vezeté­kein. mely függesztőben a h* tengely van szerelve; ezt a k6 emeltyű eszközli, és pe­riig a 11 keret fölemelésével egyidejűleg, minthogy a K láncz lazán függ, úgy bog}' a rúdak visszahúzhatok, még mielőtt a ke­ret fölemelkedni kezd. A föntebb leírt védőkészűlék alkalmazása lehetővé teszi, hogy a készülék az általa ért személyt vagy tárgyat fölvegye, illető­lég az arra ráessék, úgy ho'gy az elgázolás által történhető baleset megakadályoztatik. SZABADALMI IGÉNYPONTOK. Kocsik állóhelyén alkalmazott eltolható védőkészűlék, jellemezve: 1. az A'2 b tartókeret (frémj által, mety az állóhely alsó oldalán van megerősítve, és melyben á védőkészűlék eltolhatólag van elrendezve. 2. A védőkészűlék által, mely áll a B vég­részből, melytől b6 hosszrúdak vezetnek a keret b keresztgerendáján keresztül a d kaucsukcsigákkal ellátott mellső b2 keresztgerendához, úgy hogy mindkét külső bb hosszrúd rúgókkal van el­látva, melyekkel a védőkészűléket rész­ben eltolhatjuk és továbbá C3 fogakkal ellátott C2 lemezt visel. 3. Az eltolható H tartókeret által, abba be­ágyazott hr > fogaskerékkel, melyet M és m lánczkerekek és M láncz által a kocsi­tengelyből hozhatunk forgásba és a G'2 lemez Cs fogaiba fogódzva, a védőké­szűlék nyugalmi helyzetbe való hozata­lát elősegíti. i. A </' rúgó által, mely az F2 b tartó­keret y lemezén megerősítve, y* ellen­kampójával a védőkészűléket nyugalmi helyzetében megtartja, és az o tengely o2 karja által, melyet vagy az N orsó lenyomása, vagy az o8 ütköző-csapszög­nek az o tengely tűibe való ütközése hátra szorít, kiváltható, mely után a 2. igénypontban jellemzett />" rúgók mű­ködésbe jönnek és a védőkészűléket el­tolják. 5. A függélyesen mozgatható, fölfelé az állóhelyen keresztül nyúló N orsó által, mely a 4. igénypont szerint lenyomás

Next

/
Thumbnails
Contents