6699. lajstromszámú szabadalom • Olló

Megjelent 1896. évi deczember lió 19-én. SZABADALMI LEÍRÁS 6699. szára, XVI/a. OSZTÁLY. Olló. WESSELMANN BRÚNÓ MÉRNÖK GÖTTINGENBEN. Szabadalmaztatott 1896 junius hó 2-ától kezdve. Az eddigi ollóknál a kések két lapos szárnyból lettek alkotva, melyek a belső egyenes oldalukkal egymáson fekve, az olló pajzsával (ez a lapok és a szárnyak kö­zötti rész. melyben a forgócsapszög fekszik) egy iránnyal bírtak. A jelen találmány tárgyául szolgáló ollónál ellenben a lapok egyenként vagy mindketten a pajzs felé el vannak tolva vagy forgatva és a kések a belső pajzsfölületekkel egy síkban fekvő ferdeségek által vannak előállítva, miközben a lapok egész hosszukban egyenesen vég­ződnek vagy úgy is lehetnek alakítva, liogy a lap (vagy mindkét lap) a csúcsától az olló forgási pontja, vagy a pajzs irányában csigaalakúan. mintegy negyed fordulatban, vagy kevesebb mértékben van meggörbítve, úgy hogy az a csúcson egyenesre vagy az szintén csigaalakúra készített másik lappal egészen vagy majdnem egyenlő irányban fekszik, míg a pajzs irányában egy a csúcs­helyzetbe függélyes, vagy majdnem függé­lyes helyzetbe megy át, A mellékelt rajzok I. 2. és 3. ábráiban egy egyenes, és egy csigaalakú, különböző görbületi fokú lappal bíró olló van föltün­tetve. Az la, 16 és le- ábrák keresztmetszetek az 1. ábra x x x1 x1 és •c'i x2 vonalai irá­nyában. A 4. és 5. ábrák elül és fölülnézetben egy ollót mutatnak, melynél mindkét lap csigalakú. A 6. és 7. ábrákban egy egymásfölött eltolt, végig egyenes lapokkal bíró olló van föltüntetve, nézetben és metszetben x% x8 vonal irányában. A 8. és 9. ábrák még egy ollót mutatnak, egymáshoz derékszögben olló lapokkal. A 8a ábra egy lap nézete. A 8b és 8<• ábrák keresztmetszetek a 8. illetve 9. ábra z z illetve z1 z1 vonala irá­nyában. A 10. és 11. ábrák elül és oldalnézetben egy ollót tüntetnek föl, melynél a csiga­alakú lap a luizó vágás elérése végett for­gást végez. A 10« és 106 ábrák keresztmetszetek a 10. ábra y y és y1 y1 vonalai irányában. Míg az eddigi ollóknál egy annak köl­csönzött üreges állás vagy áthajlítás által kifelé rugalmasak és élükkel a lapoknak egymásra szorítása által a forgócsapszög segélyével, feszültséggel mennek egymás fölé, addig a jelen berendezésnél az (a és b) ollólapok egymás ellenében nem bírnak feszültséggel. A lapok a gerincztől az élig megtartják körülbelül az egyenlő vastagságot és mind­egyik lap éle vagy vágószéle az a és b

Next

/
Thumbnails
Contents