6644. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet vízi járművek hajtására
részre lehet osztani; ugyanezen cső mindegyik oldalán a 14, illetve 15 csőág van elrendezve, melyek a forgatható, nyitott és görbített 18, 19 vizirányítók segélyével közlekednek a hajót körülvevő víztömeggel? mely irányítók az említett csőágaknak külső végeit képezik. A rajzban az egyik 18 irányító nyílásával példaképen a hajó orra felé van fordítva, míg a másik a hajó hátulsó része felé irányított nyílással van föltüntetve; a gyakorlatban azonban mindkét irányító mindig ugyanazon irányban fordítva; ha a hajót orrával előre akarjuk meneszteni, úgy mindkettőnek nyílása hátrafelé van fordítva ha ellenben a hajót hátra akarjuk járatni, úgy mindkét irányítónak nyílása a hajó orra felé van irányítva. Ezen kormányzással egyidejűleg zárjuk és nyitjuk a 13 szelepet is. mely a rajzban zárt állásában van föltüntetve, de a mely nyitva van. ha az irányító a hajó hátulsó része felé van fordítva, vagyis rendes körülmények között. A 16 és 17 száraknak és a 18 és 19 irányítóknak 53 torkolatait esetleg hálóval lehet idegen testek behatolása ellenében megvédeni. 20 a 13 szelep mozgásának határolói ; a szelep tengelyére erősített 21 kúpos fogaskerék, melybe a 22 kúpos fogaskerék nyúl. melynek csaknem a hajó egész szélességén keresztül terjedő 23 tengelye kétoldalt 54-ben van megfelelően ágyazva. Ugyanezen tengelyre van ékelve a két 25 és 26 homlokkerék, melyek a 27. 28 kerékszektorokba nyúlnak, mely utóbbiak szilárda t vannak a 18, 19 irányítóknak a hajó tengelye felé eső végeire erősítve. A 29 láncznak szemei a 30 lánczkerék fogaiba fogódznak, mely kerék bármely nagyságban és a 26 kerékkel egy darabban készülhet. 31 és 32 tömítő szelenczék, melyeken a 11 és 12 dugattyúrúdak átjárnak, míg a 34 és 35 tömítő szelenczék a víznek az irányítók forgási és megerősítési helyein át a hajó belsejébe való behatolását gátolják meg; a 33 tömítő szelencze a 13 szelep tengelyének a 6 csőből való kivezetésére szolgál. A hosszú 11, 12 dugattyúrúdak számára alkalmas 37, 38 vezetékek vagy alátámasztások vannak elrendezve, melyekkel a 39 csapok körül a 40 és 41 rúdak csuklósan vannak kapcsolva, mely utóbbi rúdak viszont a 42, ill. 43 lengő karokkal vannak csuklósan összekötve, melyeknek másik végei az igen szilárd 45 keret fejére szerelt egy és ugyanazon 44 tengelyre vannak csap segélyével megerősítve. A 42 és 43 karok a 46 és 47 csúszó tömbökbe vannak erősítve, melyekben a 48 és 49 forgattyúcsapok vannak ágyazva, melyeknek forgattyúi a 50 és 5í-nél vannak föltüntetve. Ez utóbbiakat az 52 tengely működteti, mely a 44 tengellyel párhuzamos és 45 keretben vau ágyazva. Ezen tengelyt bármely alkalmas módon lehet forgatni. A 9, 10 dugattyúknak működtetése azoknak a hajó haladásával ellentétes irányiján való, gyors mozgatásában áll. és pedig úgy előre, mint hátra, míg a dugattyú visszajárása sokkal lassúbb. Ezen sebességeknek egymáshoz való alkalmas viszonya külömböző módon biztosítható. A hajó előre mozgásánál a dugattyúknak ezen működési módjával nagy sebességet érhetünk el; a dugattyúkat előnyösen lehetőleg közel helyezzük el egymáshoz, és úgy működtetjük azokat, hogy munkájuk váltakozó legyen, azaz hogy kölcsönös helyzetük a föntemlített sebességváltozás következtében folyton változzék. A dugattyúk ezen változó állásának eredménye az, hogy a két dugattyú mögött lévő. vagyis az azokat mintegy összekötő vízmennyiség is hasonlóképpen változik; a dugattyúk előrehaladásánál a víz a 18, 19 irányítókból sugár alakjában fog kilöveltetni, úgy hogy az a hajó mozgatásához hozzájárul ; ha a dugattyúk ellenben visszajárnak, úgy az említett irányítók a vizet beszívják. Ezen. a két dugattyú közt lévő vízmennyiségnek változó kíilömbsége akkor válik minimummá, ha külömben egyenlő viszonyokat föltételezve az előre- és hátrajárás sebességének kíilömbsége minimum. Mivel a hajó hátrajárásánál a 13 szelep zárva van. az a 6 csövet két egymástól független részre osztja, úgy hogy a dugatytyúk gyors -előrejárása közben előretolt víz