6643. lajstromszámú szabadalom • Újítások reguláris szegélyes árúk előállítására szolgáló kötőgépeken

9 keréknek, úgy hogy míg a 29" kerék a szánt teljesesen egyenlő időközökben tolja ugyan­azon pontig, addig a 24x kerék a horgokat minden eltolásnál később működteti és pe­dig a tűk mozgása közötti hézagnak meg­felelően : más szavakkal: minden egyes mű­velet alkalmával a horgok egy tűnek meg­felelő időtartammal később tolatnak ki. Föl­téve, hogy 336 oly tű volna jelen, mely az illető járatnál tekintetbe jön, akkor a 29" keréknek 336 foggal kell birnia. míg a 24x keréknek 337 foga lesz. Természetes, hogy a horgokat a visszajárás alkalmával egy tűvel előbb kell visszamozgatni, hogy a sze meket csak azon tűkre vigyét át, melyek már teljesen előre vannak tolva, a miért is a visszaterelő bütyköt hordó 25* kereket 335 foggal ruházzuk föl. hogy ezáltal a le­vető horognak ezen korábbi visszamozgása biztosítassék. Az előbb leírt, a vezetőket működtető és a tűket hatástalanokká tevő 72' sín úgy állíttatik be, hogy az a levető horgoknak szakaszos eltolódását követhesse; ezen be­állítás a 44" csúszó tömb segélyével törté­nik, mely a 72' sínnekkel az ezeknek 73' hornyaiba nyúló 73 ékrészekkel van össze­kötve (( .)" ábra), úgy hogy a sínek lengő mozgást végezhetnek a nélkül, hogy össze­köttetésük fölbontatnék. Iízen síneknek a hosszirányában való be­állítása a járat befejeztekor történik, a mikor is a lengő tengely befelé fordittatik, miál­tal a sín oly állásba jut, hogy az a veze­tőknek csúcsai elé hozható. A 22" fogasrúd (13. ábra) a 23" toló rész­szel az ennek 76 peczkét átfogó 75" kilincs által levehetően van összekötve. A kilincs­nek kikapcsolása által a levehető hornyok kívánatra kézzel működtethetők. A fönnt említett fonalvezetőnek ütközői hasonlókép­pen hozhatók működésbe a 44" csúszó tömb által és pedig a 76* rúdnak segélyével (12. ábra). Az 1., 1" ábrára vonatkozólag leírt kikap­csoló szerkezet egyúttal a 15.. 16., 17., 17" ábrákban leírt idomkészítő szerkezetnek is részét képezi. A 87' korong ezen esetben az egyenesen körülfutó 89" horonnyal összekötött 88" ferde horonnyal bír, mely előbbi az ellenkező ol­dalra ferdén fútó 90" horonyba torkol (17. ábra), mely éppen úgy. mint a 89" ho­rony, a 87' korongnak illető oldalfölülete felé nyitva van. Ha a 77' míntaláncznak 91" nyúlványa a 94" ferde kiszögelésre gyako­rolt nyomásánál fogva megemeli a 92" le­mezt. a mikor is ez a 93" szelenczének ve­zetékeiben eltolódik, akkor ezen lemez 95' kiszögelését leemeli a 97" sínnek 96" tolda­táról (16. ábra), úgy hogy a sín szabaddá' lesz és a 102 rúgó által (20. ábra) a 88'' horonynak oldalti nyílásán (17. ábra) át előre szoríttatik ; 98" peczekje ekkora ferde görbe horonyba iiyúl be, a mire most a sín köz­vetlenül a görbe horony által tolatik előre. A sínnek hátsó vége a 99x (20. ábra) és a 99x (15. ábra) emeltyű által a 100" tengely­lyel van összekötve, mely a gépnek hátol­dalán lévő 103" csapágyakban van ágyazva és a 101" kart hordja (19. és 20. ábrák), mely az említet, kúpos göigőt hordó és a 105" ágyazásban eltolódó 56" állítópeczek­kel egy csap által van összekötve (20. ábra). Ha a 97" sín a 87' görbületi korong által mozgattatik, úgy az állítópeczek megeme­lődik. átnyúl az 54' zárókerék 57" ágyának 62" lejtős fölületére és ezt az idomkészítés (kiszabás) czéljából oldalt tólja. A 97" sín normális állásába a 87' görbületi tárcsának az ellenkező irányba hajló 90 hornya által visszamozgattatik. Az emelő 92" zárólemez az 104 rúgó által ismét leszoríttatik. Az eddigiekben a gép jobboldali végének idomkészítő (kiszabó)- és mintakészítő-szer­kezetét írtuk le. Ugyanazon elrendezés al­kalmaztatik a baloldali végén is az idom­készítés czéljából, míg a mintakészítő szer­kezet csak egy példányban alkalmaztatik és mindkét idomkészítő szerkezettel van össze­kötve. A baloldali idomkészítő szerkezetnek 52x melléktengelyének középvonala összeesik a másik 52" melléktengellyel (12.. 15. és 20. ábrák. A baloldali szerkezetnek 56x állító pecz­kének rendeltetése, hogy az 54x zárókerék­kel működjék össze, és a másik állító pe-

Next

/
Thumbnails
Contents