6486. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és sajtó litografiák, chromolitografiák, zinkografiák valamint aczél és rézmarások előállítására
sarkához közel van ágyazva, míg a gummiburkolattal ellátott és az f tartály henger festékével, valamint a q1 festékhengerrel érintkező g" festék-osztóhenger elállítható csapágyakba van illesztve, hogy ezáltal a fölveendő festék mennyiséget könnyen szabályozhassuk. A mellső henger h" tengelyének egyik végén (9. ábra) az i" záró kerék van elren..dezva. sikig terjed és tetszőleges módon köthető össze a géppel. Az u" állító csavarnak meghúzása vagy megoldása által, a mint könnyen látható, a q" feszítőhengert úgy állíthatjuk be, hogy ez a papirost a görbített védő szerkezetnek fölületéhez szorítja s annak ily módon adja meg az éppen kívánatos inegfeszíttetést. A />" vezetékhengerrel a beállítható w" veze^-Imr-f iék-^ivelyelrvnTiaajk összekötve,' úgj’ Ifögy r is van forgathatóan szerelve, mely utóbbi a rúgóhatás alatt álló és az említett i" záró-------_ kerékjiek_ÍQgaiba nyúló k" kilincset hordja, “A u>\ tengelyen, közel a forgó %l hüvely-, nek kerületéhez, az l" kar van forgathatóan ágyazva, melynek másik vége az tn" szorító anya által a j" karral van összekötve, mely utóbbi a szóban forgó l" kar kilendüléseinek elállítására - szolgáló n" vezető hasítékkal bír. Természetes, hogy ez utóbbival az ide-tova járó mozgást egy tetszőleges más alkatrész által is lehet közoltetni. Ezen elrendezésből következik, hogy a festéktartály hengere szakadatlan forgásban tartatok és ez a g” osztóhengernek mindig újabb festékanyagot szolgáltat, melyet ez utóbbi azután a festékhéngernek ad át. Az 1. és 5. ábra továbbá a papír bevezetésére és kifeszítésére szolgáló szerkezetet is mutatja. A gépnek végén a papiros-tekercs számára tartók vannak elrendezve, mely tekercs azonban a rajzban el van hagyva. Az o" papiros erről a p" vezetékhengeren és azután a q" feszítőhengeren át az F hordószíjnak föliiletére fut föl, mely azt a litográfiái és nyomtató-hengerei- között vezeti tova. Az említett q" feszítő- és a p" vezető-hengerek az r" fejrészekben vannak ágyazva, melyek viszont a gépnek mindegyik oldalán forgathatóan vannak ágyazva az s" csapszögek körül. Az r" fejrészek mindegyike egy-egy t" toldattal bír, melyen az u" állító csavar van lásresztülvezetve és ez az E vezetéknek fölső oldalára vagy más alkalmás részre támaszkodik. A q" feszítőhenger fölülről a görbített V" védő- Ü ‘szerkezettóin létén' g|g szorítva, mely . védőszerkezet >y gén JffiüR. ftlctalátÓLfl ttUk azok a gépbe vezetendő, papiros szélességének megfelelően állíthatók be. All, ábrában az F hordószíjon fekvő f nyomtató közeg van bej^líitatva” mely a 3. ábrában is látható és a melynek az a rendeltetése, hogy a nyomtatás foganatosítása közben a papirosnak kemény alátétül szolgáljon es a mely ennek megfelelően vagy egy az F hordószíjat övező, aczélból vagy papirmachéből készült végtelen szalagból áll, vagy a mint ezt a 11. ábra mutatja, csak a gépnek egyik végétől a másikig terjedő lemezt képez. Ez utóbbi esetben annak természetesen előre kell mozognia, ha az F szíj és a litográfiái hengerek között megragadtatok. Hogy már most újabb nyomtatás foganatosítása ezéljából ezen sajtóközeget kezdeti állásába visszavezethessük, annak egyik végére két hajlékony 5 fémcsíkot erősítünk, melyek a 7 tengelynek 6 korongjaira vannak fölgöngyölítve. A 7 tengely forgathatóan van a gépállványnak egyikvégében ágyazva és a 8 rúgó hatása alatt állván, a sajtóközeget a 11. ábrában feltüntetett helyzetben igyekszik megtartani. Megjegyzendő, hogy az 5 fémcsíkok a görbített v" védőberendezésnek hasítékain vezetvék keresztül. A szóban forgó gépnek működése már most a következő: Mint minden litográfiái eljárásnál, úgy itt is első dolog a köveknek megtisztogatása után a rajzokat a litografiküs átvivő papirosról a kövekre vagy hengerekre átvinni, a mikor is minden egyes kőnek rajza az Összrajznak bizonyos részét képezi, melynek oly színben kell előállítatnia, a milyennel a -gép nyomtatni k é | ■ He nek (ága i a > t o s í t á sa AMgétt mindenekelőtt!-.-szükséges, hogy a ImF”*