6486. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és sajtó litografiák, chromolitografiák, zinkografiák valamint aczél és rézmarások előállítására

8 festő és nedvesítő hengereket eltávolítsuk* ez­után az átvivő papirost menésztjük át a gépen, melyben amaz rátapad a kövekre és azokra,, rágöngyölődik, úgy hogy a gépet járathatjuk, míg a nyomtató hengerek több ízben megemeltetnek és az átvivő papiros a kövekkel belső érintkezésbe jön. Ezután az átvivő papirost megnedvesítjük és a kövek­ről eltávolítva ezeket lemossuk. Ezt elvé­gezvén es nedvesítő újra beillesztjük a gépbe a befestő hengereket és a litográfiái hengereket gondosan befestjük. A befestés után hengereket hígított savval való mosá­­■'snk'vtttfri*’^rkár"^r-"géjrtreTr“nmmhntjTrtrirr' vagy ki is vehetjük azokat a gépből és kü­lön, tartályokban végezhetjük ezt. Marás után a hengereket szokás szerint gummi­­rozzuk és ekkor mára nyomtatásra készek. A munkás már most megragadja a P1 kéziemeltyűt (4. ábra) és ennek működte­tése által a V tengelyeknek karomkapeso­­lását fölbontja, úgy hogy a nyomtató hen­gerek megmaradnak sűlyesztett helyzetük­ben. Ennek következtében a befestő és ned­vesítő hengerek még a nyomtatás fogana­tosítása előtt alaposan megnedvesíthetik és befesthetik a litográfiái hengereket. Ez­után elbocsátva a f1 kézi emeltyűt, meg­lazítjuk a q" feszítő hengert úgy, hogy az F szíj a papírost behúzhatja a gépbe. Mi­helyt a papiros az [első litogratíiai lieír ger alá kerül, a nyomtató hengerek meg­emeltetnek és az első nyomtatás foganato­­síttatik. Midőn a papiros a második lito­gráfiái henger alá vezettetik, a nyomtató hengerek újra megemeltetnek, hogy az első nyomatra illesszék a másodikat, de ekközben az első litográfiái henger egy újabb első nyomatot állít elő; a papiros folytatja moz­gását és mihelyt a kettős nyomat a 3-ik litog­ráfiái henger alá kerül, a hengerek újra meg­emeltetnek és a másik két nyomatra a har­madik vitetik át. Három színben nyomtató gépeknél, mint a példaképen itt föltünte­­tettnél. a nyomat már készen van. Mihelyt a papiros az harmadik henger alá jut, a q" fe­szítő-henger erősen reászorittatik, hogy a "szükséges megfeszíttetést létesítvén, a pa­­pirós a gépből egyenletesen vezettessék ki. Ez volna rövid szavakban a gép működési módja. A mi már most az egyes hengerek­nek működési módjót illeti, úgy az egyik hengerre vonatkozólag elmondottak egy­aránt érvényesek a többire is. A fogaskerekek áttétele a gépben úgy van választva, hogy a nagy fogaskerekek­nek egy-egy fordúlata egy-egy nyomatnak JejgLineg A na,gyJogaskorokeknek-egy-egy fordúlata továbbá a litográfiái és a forgó festékes hengernek négy-négy fordulatával egyenértékű. A litográfiái hengernek ezen négy fordúlata közül az első az alatt foga­­mtcrammkriTífg-i^ keznek a litográfiái hengerrel, a követ­kező két fordúlat a festékhengerekkel való érintkezésének időtartamába esik és a ne­gyedik fordúlatot akkor végzi, midőn a litográfiái henger a nedvesítő és nyomtató hengerekkel érintkezvén, a gépen keresztül futó papirosra az első nyomatot viszi föl. Ha a * fogaskerék mint föntebb leírtuk, belenyúl az A1 fogaskerékbe, akkor minden egyes nyomatnak a litográfiái hengernek nyolez fordúlata felel meg. Ezen nyolez fordúlat közül az első akkor történik, mi­dőn a nedvesítő, a következő kettő, míg a festőhengerek, újra kettő, míg a nedvesítő, a következő kettő, míg újra a befestő hen­gerek és az utolsó fordulat, miközben a gé­pen áthaladó papiroson eszközlendö első nyomatnak foganatosítása czéljából, a ned­vesítő és litográfiái hengerrel a nyomtató hengerek érintkeznek. Közönségesen azon­ban ezen fogaskerekek nem nyúlnak egy­másba, mivel az így eszközölt különös be­festés és nedvesítés csak bizonyos esetek­ben szükséges, akkor ugyanis, midőn rend­kívül vastag festéket kell a nyomtatásra alkalmaznunk. Ha az első nyomat után azt tapasztalnék, hogy az egyik litográfiái henger nyomata nem vág egybe a megelő­zőével, akkor az y szorító csavarnak meg­oldása áltál, mely a mint említettük, a hen­gernek forgatását az x hasítékon belül meg­engedi, ezen hengert kissé eltolhatjuk, úgy hogy azután az összes hengereknek egyes nyomatai teljesen megegyeznek. . -Egy litográfiái hét

Next

/
Thumbnails
Contents