Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1997. április-június (102. évfolyam, 4-6. szám)
1997-04-01 / 4. szám
1997/4-SzKV XLIII rendelkezéseivel (a 67-69. cikkekkel), voltaképpen az általános jogharmonizációs kötelezettség speciális, különös szintű megfogalmazását jelenti. A 65. cikk továbbá előírja, hogy Magyarországnak a Megállapodás hatálybalépésétől számított ötödik év végéig csatlakoznia kell azokhoz a szellemi, ipari és kereskedelmi tulajdonról szóló más sokoldalú egyezményekhez, amelyeknek a tagállamok szerződő felei, vagy amelyeket a tagállamok ténylegesen alkalmaznak. A Megállapodás XIII. melléklete szerint ilyen sokoldalú megállapodás a védjegyek nemzetközi lajstromozásával kapcsolatos Madridi Megállapodáshoz fűzött jegyzőkönyv, amelyet 1989-ben Madridban írtak alá. Az Európai Megállapodással létrehozott Társulási Tanács dönthet arról, hogy a 65. cikk más sokoldalú egyezményekre is kiterjed. Emellett a Megállapodás XIII. mellékletében a Szerződő Felek megerősítették, hogy fontosságot tulajdonítanak a Párizsi Uniós Egyezményből, a Madridi Megállapodásból és a Nizzai Megállapodásból eredő kötelezettségeiknek. Az Európai Bizottság által a közép- és kelet-európai országok egységes belső piaci integrációjáról készített Fehér Könyvnek a szellemi tulajdonra vonatkozó fejezete pedig hangsúlyt helyez a Szellemi Tulajdon Világszervezetében folyó, illetve végbement nemzetközi jogegységesítésre éppúgy, mint a GATT Uruguayi Fordulójában létrejött TRIPS-egyezményre. A szellemi tulajdon területén tehát a Közösséget, annak tagállamait, illetve Magyarországot egyaránt, kölcsönösen kötelező sokoldalú nemzetközi szerződések előírásai mintegy körülölelik, át- meg átszövik az Európai Megállapodásban vállalt jogharmonizációs kötelezettségeinket. Ez különösen igaz a védjegyjogra: a hazai szabályozás reformja során a Párizsi Uniós Egyezményben megvalósult elemi szintű jogegységesítés mellett anyagi jogi szempontból elsősorban a közösségi jogharmonizáció, eljárási szemszögből pedig főként a Védjegyjogi Szerződés és a TRIPS-egyezmény számít meghatározó dokumentumnak. Összhangban az átfogó jogharmonizációs programmal, valamint a Fehér Könyv szellemi tulajdonra vonatkozó ajánlásaival, védjegyjogi szabályozásunk reformja során elsősorban a tagállamok védjegy-jogszabályainak közelítésére a Tanács által kiadott 89/104/EGK irányelv rendelkezéseit kell figyelembe vennünk. Az irányelv szabályozza a védjegyoltalomban részesíthető megjelölések körét, a lajstromozás elutasítására, illetve a védjegy törlésére okot adó körülményeket, az oltalomból eredő jogokat, a védjegy használatával kapcsolatos követelményeket és a használat elmulasztásából adódó jogkövetkezményeket. Az irányelv a harmonizációnak azt a technikáját alkalmazza, hogy egyfelől meghatározza azokat a követelményeket, amelyeknek a tagállami jogszabályoknak meg kell felelniük, másfelől szól arról is, hogy a tagállamok még - opcionálisan - milyen további szabályokat állapíthatnak meg. Az irányelv ezáltal vegyíti a tagállamokra kötelező jogharmonizációt az opcionális (avagy fakultatív) harmonizációval. Az új védjegytörvény megalkotása során az irányelv kötelező erővel megfogalmazódó (és nem csak az EK-n belül releváns) előírásaival teljes összhangot kell teremtenünk, az irányelvben felkínált további szabályozási lehetőségekről pedig egyedileg kell határozni, eldöntve, hogy e lehetőségek közül melyeket váltsa valóra a magyar védjegyjog. Ez utóbbi döntések meghozatalához a tagállami jogszabályok, valamint a közösségi védjegyről szóló 40/94/EK rendelet anyagi jogi természetű szabályai adhatnak támpontot. Az irányelv mellett jogharmonizációs szempontból nem mellőzhető a közösségi védjegyről szóló - előbb említett -40/94/EK rendelet figyelembevétele. Jogharmonizációs kötelezettségeink a közösségi rendeleteknek csupán azokra a rendelkezéseire értelmezhetők, amelyek érvényesülése a közösségi kereteken, mechanizmusokon kívül, a közösségi intézményrendszer közbejötté nélkül is elképzelhető. A közösségi védjegyről szóló rendelet ilyen nézőpontból vegyes képet mutat; mindazonáltal azok a szabályai vannak jelentős többségben, amelyek csak a Közösségen belül értelmezhetők és érvényesíthetők. A rendelet ugyanis szupranacionális, a Közösség egészére kiteijedő védjegyoltalmat vezet be; a közösségi védjegyoltalom hatálya csak csatlakozásunkat követően terjedhet ki Magyarországra. (A Fehér Könyv irányadó fejezete is ezt a felfogást erősíti meg.) A rendelet szabályai azonban mégsem közömbösek a mai helyzetben sem számunkra. Egyrészt magyar bejelentők is igényelhetnek majd - a közösségi védjegyhivatal működésének megkezdését követően - közösségi védjegyoltalmat. Másrészt - mint arra már utaltunk - fontos adalékot szolgáltat a rendelet a hazai védjegyjogi reformhoz is annyiban, amennyiben a közösségi védjegy oltalmazhatósági feltételei, a lajstromozási akadályok és a törlési okok, a közösségi védjegy használatára vonatkozó rendelkezések tükrözik, hogy közösségi szinten milyen megoldásokat fogadtak el az irányelvben a tagállamok nemzeti jogalkotása számára felkínált szabályozási lehetőségek közül. Emellett a közösségi védjegyeljárások szabályozása is érdekes lehet a magyar jogalkotás szempontjából, de csak azzal a fenntartással, hogy a közösségi és a nemzeti védjegyeljárásoknak szükségképpen eltérő követelményeket kell kielégíteniük. Az eljárási jog a Közösségen belüli iparjogvédelmi jogharmonizációban lényegében érintetlen marad; a közösségi védjegyről szóló rendelet eljárási szabályai sem értelmezhetők közvetlenül nemzeti keretek között. A közösségi jogszabályok közül végül azt a rendeletet kell megemlíteni, amelyet a Tanács adott ki a hamisított, bitorlással előállított áruk szabad forgalomba kerülésének, exportjának, újbóli exportjának vagy felfüggesztési eljárás alá vonásának megtiltásához szükséges intézkedésekről. Ez a 3295/94/EK rendelet, melynek fő célja, hogy hatékony és gyors vámhatósági intézkedéssel megakadályozzák a hamisított védjeggyel ellátott áruk behozatalát, kivitelét és forgalomba hozatalát. A Fehér Könyv e rendelet szabályainak átvételét az ún. második szakaszba sorolja, védjegyjogunk reformja során azonban célszerű e kérdésben minél előbb teljes harmonizációt elérnünk. A közösségi jogszabályokon kívül jogharmonizációs szempontból gazdag tanulságokkal szolgál az Európai Bíróság joggyakorlata. Az Európai Bíróságnak azokat az ítéleteit, amelyek az áruk szabad mozgásának követelményét és a szellemi tulajdonjogoknak a tagállamokban megvalósuló territoriális védelmét egyeztetik össze, annak ellenére szem előtt kell tartanunk, hogy a Bíróság egyértelművé tette: az ezekben az ítéletekben kialakított jogelvek az ún. harmadik - Közösségen kívüli - országokkal folytatott kereskedelemben még társulási megállapodás alapján sem alkalmazhatók. Az Európai Bíróság e védjegyjogi tárgyú ítéletei ugyanis a védjegyoltalom lényegére, alapvető gazdasági rendeltetésére világítottak rá, és olyan alapvető tételeket fogalmaztak meg pl. a védjegyjog kimerülését illetően, amelyek a Közösségen kívüli országok védjegyjogában is értelmezhetők. 8. Védjegyjogunk újraszabályozása szempontjából fontos az a kétoldalú megállapodás is, amelyet a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya kötött a szellemi tulajdonról (Magyar Közlöny 1993/173. szám). E megállapodás külön rendelkezéseket tartalmaz a védjegyekre:
