Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1997. április-június (102. évfolyam, 4-6. szám)
1997-04-01 / 4. szám
1997/4 -SzKV XLI létesült Párizsi Uniós Egyezmény. Magyarország 1909 óta részese az egyezménynek, amelynek legutóbbi, stockholmi szövegét az 1970. évi 18. törvényerejű rendelet hirdette ki hazánkban. Az egyezménynek 1996-ban 140 ország volt a tagja. Az egyezmény 1. cikke az ipari tulajdon oltalmának tárgyai közé sorolja a gyári vagy kereskedelmi védjegyet és a szolgáltatási védjegyet. Az egyezmény alapelve a nemzeti elbánás, avagy a belföldiekkel egyenlő elbírálás elve. Ennek értelmében azokat a külföldieket, akik a Párizsi Unió bármely országának joghatósága alá tartoznak, az ipari tulajdon oltalmát illetően az Unió összes többi országában megilletik mindazok az előnyök, amelyeket a vonatkozó törvények a belföldiek részére biztosítanak. Ennélfogva ezek a külföldiek a belföldiekkel egyenlő oltalomban részesülnek és jogaik megsértése esetén ugyanazt a jogsegélyt vehetik igénybe, mint a belföldiek. A nemzeti elbánás elve szerint tehát az iparjogvédelem - és így a védjegyjog - terén mindegyik részes államnak ugyanolyan védelmet kell nyújtania az Unió hatálya alá tartozó külföldieknek, mint amilyet a belföldiek részére biztosít. A Párizsi Uniós Egyezmény a nemzeti elbánás elvének kimondásán túl az egyes oltalmi formákra vonatkozó szabályok elemi szintű egységesítését valósítja meg, továbbá ún. uniós elsőbbség biztosításával lehetővé teszi a korábbi hazai ipaijogvédelmi bejelentéssel szerzett előny megőrzését a többi tagállamban. Az egyezmény a különböző iparjogvédelmi formák közül a védjegyekről rendelkezik a legrészletesebben:- szabályozza a védjegybejelentések uniós elsőbbségét;- rendelkezik a különböző országokban bejelentett, illetve lajstromozott védjegyek függetlenségéről;- megállapítja a védjegyek függetlensége alól kivételt jelentő „teile quelle”-elvet (amelynek értelmében a származási országban szabályszerűen lajstromozott védjegyet - bizonyos, az egyezményben meghatározott kivételekkel - az unió többi országában úgy, amint van, lajstromozásra el kell fogadni);- szól az ún. közismert védjegyek fokozott védelméről;- kimondja a felségjelzések védjegyként való lajstromozásának tilalmát;- megköveteli a tagállamoktól, hogy az ám jellege, amelyre a védjegyet alkalmazzák, ne gátolja a lajstromozást;- előírásokat tartalmaz az együttes védjegyekre vonatkozóan. Hatályos védjegyjogunk minden tekintetben megfelel a Párizsi Uniós Egyezmény követelményeinek; az egyezmény rendelkezéseivel természetesen az új védjegytörvénynek is teljes mértékben összhangban kell állnia. 3. A védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló Madridi Megállapodást 1891-ben kötötték. Magyarország 1909 óta részese az egyezménynek, amelynek legutóbbi, stockholmi szövegét az 1973. évi 29. törvényerejű rendelet hirdette ki hazánkban. Az egyezménynek 1996-ban 51 ország volt a tagja. A Madridi Megállapodás lehetővé teszi védjegyek nemzetközi lajstromozását egyszerű és gyors eljárásban. Nemzetközi lajstromozás iránti kérelmet a tagországok valamelyikében honos bejelentők nyújthatnak be a származási országban oltalom alatt álló védjegyükre vonatkozóan a saját országuk nemzeti hivatalánál. E hivatal a kérelmeket a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) Nemzetközi Irodájához továbbítja, amely a védjegyeket lajstromozza és a lajstromozott védjegyeket hivatalos lapjában közzéteszi. Ennek alapján a nemzetközi védjegyet valamennyi - vagy a bejelentő által kiválasztott - tagállamban ugyanaz az oltalom illeti meg, mintha a védjegyet ott közvetlenül, „nemzeti úton” jelentették volna be. A tagállamok hivatalai a nemzetközi lajstromozástól számított egy éven belül emelhetnek nemzeti jogszabályaikon alapuló kifogást a lajstromozással szemben. Kifogás esetén az eljárás a nemzeti hivatal előtt folytatódik. Ha a kifogással szemben a bejelentő nem vagy eredménytelenül védekezik, a nemzeti hatóság véglegesen elutasíthatja a nemzetközi lajstromozást, amely ennek folytán az adott tagállamban hatályát veszti. A nemzetközileg lajstromozott védjegy nemzeti védjegyek „kötege”, amelyek az egyes országok törvényeinek hatálya alá tartoznak. A nemzetközi védjegy oltalmi ideje mindazonáltal egységesen húsz év mindazokban az országokban, amelyekre az oltalom kiterjed. A megújítási eljárás a bejelentéshez hasonló módon egységes. A Nemzetközi Iroda vezeti a nemzetközi védjegylajstromot, amelybe a nemzetközi védjegyeket érintő valamennyi körülményt bejegyzik. A nemzeti hivatalok pedig a saját országuk területén hatályos nemzetközi védjegyeket tartják nyilván. A Madridi Megállapodást kiegészíti az 1989-ben aláírt, 1995. december 1-jén hatályba lépett Madridi Jegyzőkönyv, melynek 1996-ban 11 állam volt részese. A Jegyzőkönyv továbbfejleszti a megállapodást részben olyan államok csatlakozása érdekében, amelyek a megállapodásnak nem tagjai, részben pedig a közösségi védjegy és a megállapodás közötti kapcsolat megteremtése céljából. A jegyzőkönyv lényeges új elemei - a megállapodáshoz képest - a következők: — nemzetközi lajstromozás nemcsak a származási országban már oltalom alatt álló védjegyekre kérhető, hanem olyanokra is, amelyekre nézve a nemzeti hivatalnál bejelentést nyújtottak be;- a tagállamok hatóságainak egy év helyett 18 hónapjuk lesz arra, hogy kifogást emeljenek a nemzetközi lajstromozással szemben; — a nemzetközi lajstromozás nemzeti lajstromozássá alakítható meghatározott esetekben;- az oltalmi idő húszról tíz évre csökken (amely természetesen korlátlanul megújítható). A Jegyzőkönyvhöz olyan államok is csatlakozhatnak, amelyek a megállapodásnak nem tagjai. A tagországok egymás közötti viszonyában az a nemzetközi szerződés - a megállapodás, a Jegyzőkönyv vagy mindkettő - lesz az irányadó, amelynek kölcsönösen részesei. Az Európai Megállapodás 65. cikke előírja, hogy Magyarországnak a megállapodás hatálybalépésétől számított ötödik év végéig csatlakoznia kell azokhoz a szellemi tulajdonról szóló sokoldalú egyezményekhez, amelyeknek a tagállamok szerződő felei, vagy amelyeket a tagállamok ténylegesen alkalmaznak. A megállapodás XIII. melléklete szerint ilyen sokoldalú nemzetközi szerződés a Madridi Jegyzőkönyv is. Magyarország a Jegyzőkönyvet 1989-ben aláírta, megerősítése érdekében e törvényjavaslathoz kapcsolódóan külön országgyűlési határozati javaslat készült. 4. A gyári vagy kereskedelmi védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó Nizzai Megállapodás 1957-ben jött létre. 1996-ban 48 állam volt részese a Megállapodásnak, köztük Magyarország (a megállapodást az 1970. évi 18. törvényerejű rendelet hirdette ki). A megállapodást összesen mintegy 95 ország védj egy hatósága, valamint a Benelux-államok közös hivatala és a WIPO Nemzetközi Irodája alkalmazza ténylegesen. A részes államok a védjegylajstromozás szempontjából a termékek és a szolgáltatások egységes osztályozását fogadják el.
