Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1981 (86. évfolyam, 1-12. szám)
1981-07-01 / 7. szám
494 SZABADALMI KÖZLÖNY 86. ÉVF. 1981. ÉV 7. szám Természetesen nem volt akadálya, . volna szükség, hogy ezt külön és hatáhogy a díjkulcscsökkenést eredménye- rozott formában tartalmazza a szerző elszámolási határértéket féléven- ződés. ként vegyék figyelembe, de arra lett 2. A szabadalmas munkáltató a feltalálóval kötött szerződésben kötelezettséget vállalhat a találmány megfelelő terjedelemben történő hasznosítására. Az ilyen kötelezettségvállalásnak azonban határozottnak kell lennie. zetben szereplő feltételt nem vesznek át a végleges szerződésbe, arra kell következtetni, hogy a felek ezt a feltételt nem kívánták fenntartani. A szerződés értelmezésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni a szerződés szövegét. Az egyes szavakat és mondatokat azonban nem lehet elszigetelten vizsgálni, összefüggésükben, logikai egységükben kell a szerződés szövegének a helyes értelmét kutatni. Ilyen vizsgálódás alapján megállapítható, hogy a szerződés külön rendelkezik az elszámolás módjáról és külön a feltalálók díjazásáról. Kizárólag az elszámolásra vonatkozik az a rendelkezés, amely szerint az elszámolás félévenként történik. Az elszámolási időszakok kizárólag technikai jellegű meghatározást jelentenek, a díjazás mértékét nem befolyásolják. A díjkulcs meghatározása a bevétel emelkedése szerint csökkenő mértékben történik, a hasznosításból befolyt összeg megfelelő százalékát kell találmányi díjként kifizetni. A szerződés általánosságban határozza meg a befolyt összeget, és köti a befolyt összeg nagyságához a díjkulcs mértékét. Olyan rendelkezést nem tartalmaz, hogy a hasznosításból befolyt összegnek csak az elszámolási időszakra eső hányadát kell a degresszív díjkulcs meghatározásánál figyelembe venni, hogy elszigetelten, a félévenként befolyt összegre tekintettel kell a díj kulcs mértékét megállapítani. A szerződés értelmezésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni a szerződési rendelkezés célját sem. A találmányi díj a feltalálók alkotó jellegű szellemi munkájának a külön ellenértéke. A hasznos eredményhez igazodó díjalap fejezi ki a találmány gazdasági jelentőségét, a díjkulcsot úgy kell meghatározni, hogy a díjalapra, a díjfizetési időszakra tekintettel a feltalálók részére kifizetett találmányi díj összességében arányban álljon a szellemi alkotással. Ezt az arányosságot kívánja a gyakorlatban megteremteni a degresszív díjkulcs alkalmazása. (Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 20 976/1976., Pf. IV. 21 088/1977). Ezért a bírósági és a szerződési gyakorlatban a degreszszív díjkulcs meghatározásánál általában a feltaláló részére az elszámolási időszakig kifizetett teljes összeget veszik figyelembe. A szerződésbe foglalt díjkulcs meghatározás társadalmi rendeltetésére és a közfelfogásnak megfelelő értelmére tekintettel azt kell megállapítani, hogy a csökkentett mértékben meghatározott díjkulcsot az adott esetben az elszámolási időszakig kifizetett összeg figyelembe vételével kell alkalmazni. A munkáltató és a feltaláló szerződésben megállapodtak abban, hogy a munkáltató a szolgálati szabadalommal védett megoldás után feltalálói díjat fizet. Rögzítették, hogy az üzemszerű hasznosítás mely időponttól kezdődik. A találmány alkalmazása csak szűk terjedelemben történt. A felhasználás során elért eredmény alapján az alperes a szerződésben meghatározott díjösszeget kifizette. Majd később a szabadalmi oltalomról lemondott a felperes javára. A felperes kártérítést követelt az alperestől azzal az indokkal, hogy a szerződésben vállalt, illetve törvényes kötelezettsége ellenére a találmányt üzemszerűen nem hasznosította, és ezzel jogellenesen és felróható módon kárt okozott a feltaláló felperesnek. A Legfelsőbb Bíróság a követelést megalapozatlannak tekintette. Pf. IV. 21 334/1978/4. számú ítéletének indokolásában a következőkre mutatott rá: A szolgálati találmány feltalálója a jogszabály rendelkezése alapján nem követelheti a munkáltatótól, mint a szabadalmastól a találmány üzemszerű alkalmazását. Valamely műszaki megoldás hasznosítása a vállalati gazdálkodás körébe tartozik. Az ezzel kapcsolatos kockázatvállalás kérdésében a vállalat önállóan dönt (1977. évi VI. törvény 22. §). A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1969. évi II. törvény (Szt.) 11. §-ának a (3) bekezdése valóban előírja, hogy a szabadalmas köteles a találmányt a népgazdaság szükségleteinek megfelelő módon és mértékben hasznosítani. Ez a kötelezettség népgazdasági érdekből fakad, általános jellegű, a közösséggel szemben terheli a szabadalmast. Ebből az általános tartalmú kötelezettségből nem származik alanyi jogosultság a kötelezettség teljesítésének a követelésére. Megsértésének a következményét a jogszabály pontosan meghatározza, egyetlen szankciója a kényszerengedély. Ha a szabadalmas a találmányt nem hasznosítja a népgazdaság szükségleteinek megfelelően, a szabadalomra kényszerengedélyt lehet adni. [Szt 11. § (3) bek.J A törvényes hasznosítási kötelezettség megsértése esetén a feltaláló sem léphet fel más igénnyel a szabadalmassal szemben, minthogy kényszerengedélyt követelhet. Adott esetben viszont erre nincs szükség, mert a szabadalmas a szabadalomról a feltaláló javára lemondott. Természetesen lehetőség van arra, hogy a munkáltató a feltalálóval szemben szerződésben kötelezettséget vállaljon a találmány megfelelő terjedelemben történő hasznosítására. Ennek a kötelezettségvállalásnak azonban határozottnak és kifejezettnek kell lennie. Nem lehet ilyen kötelezettségvállalásnak tekinteni a szerződésben foglalt azt a szokásos megállapítást, amely szerint a felek pontosan rögzítették, hogy az alperes üzemszerűen mely időponttól kezdve hasznosította a találmányt. Nem tartalmaz a szerződés olyan rendelkezést, hogy az alperes a jövőben is köteles a hasznosításra. Egyébként a felek megállapodásának minden lényeges kérdésre ki kell terjednie. [Ptk. 205. § (2) bek.]Hasznosítási kötelezettség vállalása esetén lényeges kérdés a hasznosítás terjedelme. Ennek a meghatározása nélkül kikényszeríthető érvényes kötelezettségvállalásról nem beszélhetünk. Az „üzemszerű” megvalósításra utalás nem pótolja a hasznosítás terjedelmének a meghatározását. Szerződéses kötelezettségvállalás nélkül tehát az alperes nem követett el szerződésszegést, nem járt el jogellenesen. Kártérítésre nincs alap. 3. A szerződés megtámadhatóságának a kérdésében a szerződés rendelkezései alapján kell megállapítani, hogy történt-e feltűnően aránytalan mértékű díjkikötés A fémek, fémötvözetek összetételé- ténő méréséhez, ellenőrzéséhez és hinek színképes vegyelemzése útján tör- telesítéséhez szükséges homogén ősz-
